HIRDETÉS

Focinagyüzem Csíkszeredában: székely–magyar utánpótlás labdarúgótorna negyedszer

Fotó: Gábos Albin

2019. június 17., 17:33

Ötnapos sportvetélkedő kezdődött hétfőn délelőtt Csíkszeredában. A 4. Székely–magyar utánpótlás labdarúgótornán székelyföldi és anyaországbeli korosztályos csapatok mérik össze erejüket.

2019. június 17., 17:33

A három korosztály számára kiírt tornának az Erőss Zsolt Aréna melletti, illetve a Márton Áron és Segítő Mária gimnáziumok mögötti pályák adnak otthont. A játékterek korosztály függvényében 50×35, illetve 60×40 méteresek, a kapuk mérete 5×2 méter, a játékidő 2×20 perc, a csapatok pedig 6+1-es felállásban lépnek pályára.

A versenyt három korosztály számára, az U10-eseknek (2009–2010-ben születettek), az U12-eseknek (2007–2008), valamint az U14-eseknek (2005–2006) írták ki. Mindhárom csoportban nyolc-nyolc csapat vesz részt, csütörtökig zajlik a körmérkőzéses torna, pénteken pedig a helyosztókat rendezik.

•  Fotó: Gábos Albin Galéria

Fotó: Gábos Albin

A megmérettetésre nyolc székelyföldi és négy anyaországi csapat nevezett be, jelen vannak a Csepel Utánpótlás Sportegyesület, a Pestszentimrei Sportklub, az Újpesti Torna Egylet Labdarúgó Akadémia és a Székesfehérvári Videoton FCF Baráti Kör Egyesület csapatai, Székelyföldet pedig a Székelyudvarhelyi FC, a Marosvásárhelyi SE08, a Gyergyószentmiklósi Jövő FC, a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, a Kézdivásárhelyi SE, a Baróti VSK, a Szovátai Medve-tó SK és az FK Csíkszereda képviseli.

•  Fotó: Gábos Albin Galéria

Fotó: Gábos Albin

A csoportmérkőzések csütörtökig naponta 8.20 és 13.30 között, a pénteki helyosztók pedig 9 és 13 óra között zajlanak. A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak, a belépés ingyenes. A hétfő délelőtti ünnepélyes megnyitón

a csapatok a nagy világrendezvények mintájára vonultak be a pályára,

ahol a csíkszentsimoni ifjúsági fúvós zenekarral együtt elénekelték a magyar és a székely himnuszt.

•  Fotó: Gábos Albin Galéria

Fotó: Gábos Albin

Rövid ünnepi beszédet tartott Borbély Lénárd, Csepel, illetve Albert Tibor, Tusnádfürdő polgármestere, majd Cseke Szilárd, a házigazda FK Csíkszereda sportigazgatója köszöntötte az egybegyűlteket.

A csíkszeredai torna fővédnöke Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke, főszervezők Tusnádfürdő Önkormányzata, Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata és Budapest Főváros XVII. Kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzata, társszervező Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa.

HIRDETÉS

szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

Nagyon menni akarnak az alapemberek, még két új játékost is igazolhat a Sepsi OSK

További változásokra lehet számítani a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK keretében. Két alapember ugyanis távozófélben van, és helyükre új labdarúgókat kell igazolni. A helyzet azonban nem ennyire egyszerű. Diószegi László klubelnök avatott be a részletekbe.

Gyergyóban megütötte a játékvezetőt, fél évre eltiltották a jégkorongozót

A Sportul Studențesc jégkorongcsapatának játékosa hat hónapos eltiltást és súlyos pénzbüntetést kapott, miután megütötte a játékvezetőt január elején, a Gyergyói Hoki Klub elleni meccsen.

Székelyhon

A pénzügyminisztérium államtitkárává nevezték ki Ráduly Róbertet

A pénzügyminisztérium államtitkárává nevezték ki Ráduly Róbert Kálmánt. Az erről szóló döntés csütörtökön jelent meg a Hivatalos Közlönyben.

`
Krónika

Nagyot alkotott a Dacia: rendelhető a Bigster

A rendelések elindításával kiderült, mennyibe kerül a Dacia legújabb, egyben legnagyobb modellje, a Bigster. A Duster nagy testvéreként emlegetett, egy új szegmensben világhódító körútra induló Bigster legolcsóbb kiadása 23 ezer euróba kerül.

Krónika

Eldőlt: elköltözik Nagyváradról az állatkert

A Nagyváradtól alig néhány percnyi távolságra található nagyürögdi erdőbe költözik át a városközponthoz viszonylag közeli jelenlegi helyéről az állatkert – jelentette be csütörtökön az Ebihoreanul.ro helyi portálnak nyilatkozva Florin Birta polgármester.

Főtér

A szuperúszó szuperautója, avagy a román példaképtelenség

Mi az összefüggés David Popovici Porsche Spyderje, a román néplélek és az értelmiségi elit által követendő példának tekintett hazai személyiségek hiánya között?

Ez is érdekelheti

Dél-Koreából és a másodosztályból erősített a Sepsi OSK

Két új labdarúgó érkezését jelentette be szerdán délután a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, a kerethez csatlakozott Sebastian Mailat, valamint a fiatal, korosztályos válogatott Giovani Ghimfuș.

Saját stadionjában volt igazán erős idén az FK Csíkszereda

Kimutatást végzett a Román Labdarúgó-szövetség, a teljes évet figyelembe véve azt vizsgálta, hogy mely csapatok szerezték átlagban a legtöbb pontot a 2. Ligában. Az FK Csíkszereda eredményes esztendőn van túl, a harmadik lett ebben az összesítésben.

A német szaklap szerint Gulácsi az ősz legjobb kapusa a Bundesligában

Gulácsi Péter nyújtotta az előző félévben a legjobb teljesítményt a német labdarúgó-bajnokság kapusai között a Kicker című szaklap szerint.

Az FK Csíkszereda két labdarúgója a női bajnokság álomcsapatában

A romániai női labdarúgással foglalkozó közösségi oldal, a Superliga feminină közzétette a szezon ideális csapatát. A romániai szakemberek szavazatai alapján kialakult együttesben az FK Csíkszereda két játékosa is helyet kapott.

Ismerjük a Szuperliga újévi első fordulójának menetrendjét

A Hivatásos Labdarúgóliga (LPF) közzétette a Szuperliga első újévi, az alapszakasz 22. fordulójának menetrendjét. A mérkőzéseket január 17. és 20. között rendezik.

Téli sportok, angol és olasz foci vasárnap a képernyőn

A téli sportok kedvelői biztosan találnak maguknak néznivalót a vasárnapi sportműsorban, amelyben több angol és olasz bajnoki labdarúgómeccs szerepel, de más csapatsportágak és terepkerékpározás is található a kínálatban.

Idén is találkoztak, nosztalgiáztak a Csíkszeredai Start 2000 futballcsapat tagjai

A két ünnep között tartja meg minden évben találkozóját a Csíkszeredai Start 2000 labdarúgócsapat. A 21. század első éveiben átélt emlékeiket elevenítették fel, egy jót futballoztak, majd a harmadik félidőben egy pohár mellett nosztalgiáztak.

Kovács István és társai sikere történelmi az európai porondon

Az idei esztendő, a 2024-es kiemelkedően sikeres volt a román játékvezetők számára, legalábbis az európai mérkőzésekre szóló küldetések tekintetében.

Három spanyol, öt Real Madrid-játékos az év álomcsapatában

Az idén Európa-bajnok spanyol válogatottból hárman kerültek be a 2024-es év csapatába a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezetnél (IFFHS).

Szuperliga: a legtöbben Törökországban, de itthon is edzőtáboroznak

A labdarúgó Szuperliga csapatainak több mint fele Törökországban tartja téli edzőtáborát, három klub más külföldi helyszínt választott, néhányan pedig az országban maradnak.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!