Hirdetés

FK–SZFC megyei rangadó a harmadosztályban

Fotó: Sándor Csilla

2018. augusztus 31., 12:10

Hargita megyei rangadót rendeznek a labdarúgó 3. Liga 5-ös csoportjának második fordulójában, pénteken 18 órakor a bajnoki címre és a 2. Ligába való feljutásra pályázó FK Csíkszereda vendége lesz a Székelyudvarhelyi FC.

2018. augusztus 31., 12:10

A két együttes vezetése különböző célokat fogalmazott meg a szezon elején: az udvarhelyiek erős középcsapattá szeretnének válni a harmadosztályban, míg a csíkiak idén már szeretnék elcsípni az előző két szezonban elszalasztott első helyet.

Mészáros Alpár, az SZFC edzője több éven át szerepelt csapataival az erdélyi csoportban. „Jól ismerem ezt a szériát, és kijelenthetem, hogy a leendő bajnok ellen játszunk.

Ismerem a keretüket, jól tudom, milyen munka zajlik Csíkszeredában, én biztos vagyok benne, hogy ők nyerik a bajnokságot. Az FK szinte minden szempontból kiemelkedik a mostani mezőnyből.

Mi alakulóban lévő csapat vagyunk, remélem, a srácok felfogták, hogy csak akkor tudunk jó eredményt elérni, ha a mérkőzésen végig futunk, küzdünk. Ha ugyanazt játsszuk, amit Désen, nem fogunk szégyent hozni az udvarhelyi focira” – vezette fel a mérkőzést Mészáros, hozzátéve, hogy a héten először állt rendelkezésére az egész keret.

Hirdetés
•  Fotó: Sándor Csilla Galéria

Fotó: Sándor Csilla

Valentin Suciu, az FK Csíkszereda vezetőedzője: „Három alapjátékosunkra sajnos továbbra sem számíthatunk, Mitra és Hodgyai sérüléssel küszködik, Györgyi pedig többhetes kihagyás után kezdte meg újra az edzéseket, és még nincs azon a szinten a felkészüléssel, hogy pályára léphessen. Ki kell javítanunk azokat a hibákat, amelyeket az idegenbeli meccseinken elkövettünk.

Győzni szeretnénk, itthon tartani a három pontot. Ez lesz az első hazai hivatalos mérkőzésünk ebben az idényben, várjuk a nézőket, nagy szükségünk lesz a szurkolóinkra.

Mi megpróbálunk eredményesen játszani, szép focival meghálálni a szurkolást.”

A belépők 5 lejbe kerülnek, újdonság, hogy a 135 cm alatti gyermekek, illetve felnőtt kísérőik ingyen tekinthetik meg a mérkőzést.

Mindkét csapat idegenben kezdte a bajnokságot, az udvarhelyiek 3–3-as döntetlent játszottak Désen, a csíkiak pedig 4–0-ra győztek Barcarozsnyón.

•  Fotó: Sándor Csilla Galéria

Fotó: Sándor Csilla

Javíthatnak eredményeiken a maros megyeiek

Idegenben lép pályára a Marosvásárhelyi MSE és a Szászrégeni Avântul, otthon játszik a Radnóti SK a második fordulóban. A szezont hazai vereséggel (1–2 a Lénárdfalvi Comuna ellen) kezdő újonc marosvásárhelyi együttes megpróbálja megszerezni első pontjait a 3. Ligában, pénteken 17 órától a Medgyesi Gaz Metan második számú csapatának lesz a vendége. A vásárhelyiek ellenfele ugyancsak vereséggel kezdett a múlt heti nyitófordulóban, a Tordai Arieșul vendégeként 1–0-ra kapott ki.

•  Fotó: Haáz Vince Galéria

Fotó: Haáz Vince

Brassó megyei kiszállásra készülnek az első, hazai pályán rendezett mérkőzésükön gól nélküli döntetlent elért szászrégeniek, szombaton 17 órától a Barcarozsnyói Olimpic ellen játszanak. Kiütéses idegenbeli veresége után hazai találkozó következik Radnót számára, szombaton 17-órakor a Dési Unireát fogadja.

Labdarúgó 3. Liga, 5-ös csoport, 2. forduló:

pénteken 18 órától
FK Csíkszereda–Székelyudvarhelyi FC,
Kolozsvári CFR II.–Nagybányai Minaur,
Medgyesi Gaz Metan II.–Marosvásárhelyi MSE;

szombaton 17 órától
Radnóti SK–Dési Unirea,
Lénárdfalvi ACS–Besztercei Gloria,
Szászhermányi FC–Tordai Arieșul,
Tasnádi Unirea–Kolozsvári Sănătatea,
Barcarozsnyói Olimpic Cetate–Szászrégeni Avântul.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Tizenegy játékosától búcsúzott el az FK Csíkszereda

Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.

A Sepsi OSK stadionjában játssza európai kupameccsét a Kolozsvári U – hivatalos

Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.

Székelyhon

Szétzúzta a vihar a Tatár-dombi kápolnát

Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.

`
Krónika

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben

Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.

Krónika

Fogyatékkal élőket kihasználó illegális otthonokra csaptak le Bihar megyében

Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.

Főtér

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon

Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.

Ez is érdekelheti

Elképesztő hajrában győztek a portugálok, igazolták a papírformát a svájciak

A párharcok favoritjai harcolták ki a továbbjutást a labdarúgó-világbajnokság péntek hajnali és reggeli tizenhatoddöntőjében. Portugália hátrányból fordítva múlta felül Horvátországot, míg Svájc két góllal nyert Algéria ellen.

Különösebb erőfeszítés nélkül jutott nyolcaddöntőbe Spanyolország

Nem sok esélye volt Ausztriának a labdarúgó-világbajnokság tizenhatoddöntőjében. A spanyol válogatott végig kézben tartotta a mérkőzést, 3–0-s győzelmével magabiztosan jutott be a legjobb tizenhat közé.

A világbajnokságon már beváltak, hét új szabály érkezik a Szuperligába

Már nincs sok hátra a labdarúgó Szuperliga 2026–2027-es idényének rajtjáig, amelynek első fordulójától hét új szabály lép életbe. Az újítások közül több már az idei vébén is megjelent, elsődleges céljuk pedig az időhúzás visszaszorítása.

Tizenegy játékosától búcsúzott el az FK Csíkszereda

Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.

Spanyol továbbjutást tippel a legsikeresebb székelyföldi biatlonedző

Újabb összecsapások következnek a labdarúgó-világbajnokságon, a csapatok a legjobb tizenhat közé jutásért küzdenek. A Székely Sport tippjátékában ezúttal Márton Simon biatlonszakedző osztotta meg várakozásait, aki a favoritok sikerére számít.

Újabb kulcsjátékos távozott az ASA-tól, másodosztályú társaikkal gyakorolnak

Javában zajlanak az edzések a labdarúgó 2. Liga új szezonjára készülő Marosvásárhelyi ASA-nál, a csapat öt barátságos mérkőzést játszik. A klub egyelőre egyetlen érkezőről sem számolt be, a távozók listájára viszont újabb kulcsjátékos neve került fel.

Hihetetlen végjáték után jutott tovább Belgium, az Egyesült Államok sem hibázott

Két újabb válogatott csatlakozott a labdarúgó-világbajnokság legjobb tizenhat csapatához. Belgium óriási fordítással, a hosszabbítás utolsó pillanataiban búcsúztatta Szenegált, míg az Egyesült Államok emberhátrányban is legyőzte Bosznia-Hercegovinát.

Szalay duplájával nyert az FK Csíkszereda az ausztriai edzőmérkőzésén

Győzelemmel kezdte ausztriai edzőtáborának felkészülési mérkőzéseit az FK Csíkszereda. Szabó István együttese szerdán este legyőzte a szerb élvonalbeli FK Radnički Niš csapatát.

Sokáig vezetett a Kongói DK, aztán Kane továbblőtte az angolokat

Korán szerzett előnyt a Kongói DK, az angolok alaposan megizzadtak, hogy erre válaszoljanak. A gólfelelősük duplájával állva maradtak a focivébén.

Most érkezett el az ideje a Parajdi SK-nak, meg is nyerték az Udvarhely körzetit

A dobogón már többször állt, végül a nemrég zárult Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokság kiírását elhódította a Parajdi SK. Végig vezette a pontvadászatot, a győzelméhez nem fért kétség.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!