Két felkészülési mérkőzést játszott Szerbiában az elmúlt napokban a romániai U17-es labdarúgó-válogatott, amely márciusban története során először harcolta ki a részvételt a világbajnokságra.
A Stara Pazovában rendezett első mérkőzésen a szerbek 1–0-ra nyertek, a találkozó egyetlen gólját a 63. percben szerezték. A romániai csapat kezdőjében ott volt Darius Bota, míg Bencze Loránd a 60., Máthé Apor pedig a 75. percben lépett pályára csereként.
Három nappal később ismét összecsapott a két együttes. A második mérkőzésen Szerbia 2–1-re győzött. Ezen a megmérettetésen Bencze Loránd és Máthé Apor egyaránt a kezdőcsapatban kapott helyet. Bencze a 75., Máthé a 46. percig volt a pályán. Darius Bota a szünetben állt be csereként.
A 2009. január 1. után született játékosokból álló romániai válogatott számára a szerbiai túra a november 19. és december 13. között Katarban megrendezendő U17-es világbajnokság felkészülésének része volt. A romániai együttes a világbajnokság K csoportjában szerepel majd, ahol Mexikó, Kamerun és Venezuela lesz az ellenfele. Szerbia szintén ott lesz a viadalon, ahol az L csoportba kerültek, így Japán, Kolumbia és Honduras lesz az ellenfelük.
A hétvégén a Hargita megyei labdarúgó-bajnokságokban minden mérkőzés egyperces néma csenddel kezdődik, így adóznak a Gyimesközéploki Loki SE tragikus hirtelenséggel elhunyt csapatkapitánya, Tankó Barna emléke előtt.
Három Sepsi-SIC-nél töltött idény után új fejezetet nyitott pályafutásában Márton Evelyn. A húszéves irányító a Bukaresti Știința színeiben 43 percet játszott és három gólt szerzett élvonalbeli bemutatkozásán.
Egy Hargita megyei férfi holttestét találták meg szerdán a tengerben Costinești közelében, miután a turista kedden eltűnt a román tengerparton.
Farkasok terrorizálják egy ideje a Hunyad megyei Petrilla városához tartozó beosztott falu, Csimpa lakóit.
Egy erdélyi településen nem elégedtek meg annyival a napelemesek, hogy csak a hálózatot vagy egymást szidják, ha a déli csúcsban sorra leálltak az inverterek: ehelyett megvalósították az ország első bejegyzett energiaközösségét.
A fiatal román állam, ha tetszik, történelmi pillanat előtt áll. Szembe tud-e nézni önmagával? Fel tudja-e dolgozni rövid életének egyik legsötétebb szakaszának sötét ügyeit? Fel tud-e nőni a feladathoz?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!