Hirdetés

Feszült döntetlent játszott egymással Udvarhely és Brassó a „visszavágón”

Az első félidőben az udvarhelyiek irányítottak, a brassóiak futottak utánuk
Fotó: László Ildikó

Magas kockázatú meccsnek ígérkezett pénteken délután a Székelyudvarhelyi FC és a Brassói SR Municipal találkozója a labdarúgó 3. Liga felsőházi rájátszásában. A forró pillanatok elmaradtak, a két együttes kölcsönösen kioltotta egymást a pályán.

Az érdeklődés kimagasló volt, hiszen pár hete a két fél brassói meccse nem a labdarúgáshoz méltón ért véget, amikor az SR egyik támogatója bement a pályára és megütött két udvarhelyi játékost, majd a hazai szurkolók átörtték a kerítést és beözönlöttek a játéktérre.

„A fegyelmi bizottság azóta meghozta döntését és megbüntette a tetteseket, ez a sötét fejezet lezárult mindkét csapat történetében. Ma délután egy új kezdődik, amiben mindkét fél csak a focira fog figyelni a sétatéri stadionban. Így arra kérjük szurkolóinkat, hogy a fair-play jegyében ők is csak a kedvenceik buzdításával foglalkozzanak” – vezették fel a találkozót a Székelyudvarhelyi FC közösségi oldalán.

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

A sétatéri stadion lelátója nagyjából háromnegyedig megtelt a hazai szurkolókkal, a vendégeket is nagyjából ötven drukker kísérte el, így nem csoda, hogy töbszörözött erővel volt jelen a helyi rendőrség és a csendőrség is.

Az első percek a két szurkolótáborról szólt, próbálták egymást túlénekelni, a pályán pedig szép lassan csordogált a meccs egészen a 15. percig, amikor hatalmas hazai helyzet maradt ki, Györgyi lőhetett 10 méterről, Iacob nagyot védett.

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

Az SZFC többet birtokolta a labdát, több veszélyes támadást is vezetett a bal oldalon, de ezeket nem tudta ziccerig kijátszani. Aztán a 36. percben megtört a jég, Balogh szánta el magát 17 méterről, Iacobnak ideje sem volt reagálni a bombára. Ha a befejezéseknél pontosabb lett volna az udvarhelyi csapat, a szünetben több góllal is vezethetett volna, de a minimális előnnyel is elégedettek lehettek.

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

A második játékrészben jóval aktívabb volt a brassói csapat, többször sikerült a kapuja elé szögeznie házigazdáját, ám az udvarhelyi védők minden próbálkozást tisztáztak, a lövéseket pedig időben tudták blokkolni. A vendégek a hajrában egyenlítettek, a 81. percben a csereként beállt Nicolae kapásból, hatalmas gólt lőtt, Lukácsnak esélye sem volt védeni a löketet.

Ez ébresztőleg hatott az udvarhelyiekre, gyorsan jöhetett volna a válasz, ám Bíró hiába került ziccerbe, nagyon rosszul találta el a labdát, ami így mellé ment. Túloldalt pedig a brassóiak ismét összehoztak egy szépen felépített támadást, ám ezúttal nem tudtak túljárni Lukács eszén, aki magabiztosan védte a közeli fejest.

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

Mindkét csapat nagyon elfáradt, az utolsó percekben volt egy kis lökdösődés is köztük, szerencsére a játékvezető nagyon hamar rendet teremtett. Mindkét fél eldönthette volna a meccset, de végül maradt az 1–1, a pontért mindkét fél alaposan megdolgozott.

Az utolsó előtti forduló következik, jövő szombaton a CSO Băicoi vendége lesz az udvarhelyi együttes.

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

Labdarúgó 3. Liga, 6-os csoport, felsőházi rájátszás, 7. forduló
Székelyudvarhelyi FC–Brassói SR Municipal 1–1 (1–0),
gólszerzők Balogh (36.), illetve Savu (81.).
SZFC: Lukács – Gergely, Kovács, Berkeczi, Lázár (Hadnagy, 75.), Bara, Göndör (Marosi, 75), Ronai (Colceriu, 64.), Sebestyén (Biró, 64.), Györgyi, Balogh (Szőke, 90.). Vezetőedző: Demény Norbert.

Labdarúgó 3. Liga, 6-os csoport, 2024–2025-ös szezon, felsőházi rájátszás, 7. forduló

Labdarúgó 3. Liga, 6-os csoport, felsőházi rájátszás

##
CsCs
MM
GyGy
DD
VV
GkGk
PP
1
Székelyudvarhelyi FC SZFC
6
5
0
1
8-2
52
2
CSO Băicoi Băicoi
6
3
2
1
6-4
48
3
Brassói SR Municipal Brassói SR
6
1
3
2
6-7
43
4
CSO Plopeni CSO Plopeni
6
0
1
5
3-10
32
Székelyudvarhelyi FC: 37 pont az alapszakaszban
CSO Băicoi: 37 pont az alapszakaszban
Brassói SR Municipal: 37 pont az alapszakaszban
CSO Plopeni: 31 pont az alapszakaszban
•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Elképesztő, máris kirúgták a Sportklub edzőjét

Kevesebb mint egy hónap után menesztette a Csíkszeredai Sportklub a novemberben érkezett Peteris Skudrát: a lett vezetőedzővel egyetlen pontot szerzett a csapat a jégkorong Erste Ligában, miközben sorra jöttek a vereségek.

Heras a Poli ellen is lecsapott, az élmezőnyben a Sepsi OSK

Fontos hazai győzelmet aratott a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK a labdarúgó 2. Ligában, a 15. forduló zárómeccsén, hétfőn délután a házi gólfelelős Heras találatával megverte a felsőházba vágyódó Jászvásári Polit.

Székelyhon

Elhunyt a Hargita Megyei Mentőszolgálat csíkszeredai főasszisztense

Tragikus hirtelenséggel elhunyt a Hargita Megyei Mentőszolgálat Csíkszeredai mentőpontjának főasszisztense, Szabó Lenke – jelentette be a mentőszolgálat.

`
Krónika

„Botrányos, felelőtlen”. Háborús bűnöst tüntetett ki Nicuşor Dan a román nemzeti ünnepen?

Élesen bírálja Nicuşor Dan román államfőt Cătălin Avramescu filozófus, politológus, aki azt állítja, hogy az elnök olyan háborús veteránt tüntetett ki a román nemzeti ünnep alkalmából, aki a nácik oldalán részt vett többek között az odesszai mészárlásban.

Krónika

Kifütyülték a miniszterelnököt Gyulafehérváron, az államfő Bukarestben „népfürdőzött” a román nemzeti ünnepen

Több mint 3000 román és szövetséges katona részvételével rendezték meg hétfőn Bukarestben a hagyományos katonai díszszemlét a Román Királyság és Erdély egyesülését egyoldalúan kikiáltó 1918-as gyulafehérvári román nemzetgyűlés 107. évfordulója alkalmából.

Főtér

Nemzeti ünnep helyett nemzeti cirkusz Gyulafehérváron – hírmix

A románok elsöprő többsége szereti a hazáját és büszke Romániára. „Ki az a Sara?” – liszttel és egyéb alapélelmiszerekkel dekorálta ki volt párja autóját egy nő.

Ez is érdekelheti

Lefutballozta szentgyörgyi ellenfelét a pályáról, simán nyert a KSE

A Kézdivásárhelyi SE kategorikus győzelmével zárult a háromszéki rangadó a labdarúgó 3. Liga 15. fordulójában, a végig magabiztosan futballozó, látványos gólokat szerző céhes városiak esélyt sem adtak a Sepsi OSK fiatal erőkből álló farmcsapatának.

Az SZFC nyerte az idegek csatáját a gyergyóiak ellen

A Székelyudvarhelyi FC hatalmas küzdelemben győzte le a Gyergyószentmiklósi VSK-t a labdarúgó 3. Liga Hargita megyei rangadóján pénteken, és feljött a felsőházi rájátszást érő negyedik helyre.

Kétarcú meccsen mentett pontot Suceaván az SZFC

Gyenge első félidő után erős hajrával a Székelyudvarhelyi FC pontot mentett szombaton délután a táblázaton második Cetatea Suceava otthonában a labdarúgó 3. Liga 14. fordulójában.

Gödörben a Gyergyói VSK: súlyos vereség hazai pályán

Zsinórban harmadik bajnoki mérkőzését veszítette el a Gyergyószentmiklósi VSK labdarúgócsapata a 3. Ligában, ezúttal hazai pályán maradt alul a Bucovina Rădăuți együttese ellen.

Fordulatos csatában nyert a Sepsi OSK II. és a Kézdivásárhelyi SE

Maximális pontszámot szereztek a háromszéki csapatok a harmadosztályú labdarúgó-bajnokság 14. fordulójában: a Sepsi OSK II. gólgazdag meccsen gyűrte le az Unirea Branişteát, míg a Kézdivásárhelyi SE a CSM Râmnicu Sărat otthonából tért haza győztesen.

Egy pontot itthon tartott a KSE, a Sepsi OSK II. üres kézzel tér haza az éllovastól

Döntetlennel folytatta szereplését a harmadosztályos labdarúgó-bajnokságban a KSE, a 13. játéknapon egy pontot tartott otthon Blejoi ellenében. Idegenben nem termett babér a Sepsi OSK II-nek, az éllovas Sporting Liești-el szemben kapitulált.

Jobban kezdett, mégis pont nélkül maradt a VSK Gyergyó

Korán vezetéshez jutott szombaton délután a Gyergyószentmiklósi VSK Miroslaván, ám végül pont nélkül zárta a labdarúgó 3. Liga 13. fordulóját.

Gólképtelen volt, egy pont jutott az SZFC-nek

Küzdelmes mérkőzésen játszott gól nélküli döntetlent a Székelyudvarhelyi FC a CSM Vaslui-jal a labdarúgó 3. Liga pénteki játéknapján. Mindkét csapat stabilan védekezett, a kapusok pedig tökéletesen végezték munkájukat.

Egy élvonalbeli tartalékcsapat a Sepsi OSK II. előtt, de az FCSB-t megelőzik

Egészen jó az eddigi szezonja a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK fiókcsapatának a labdarúgó 3. Ligában. Bár nincs egy csoportban vele, de a képzeletbeli rangsorban megelőzi az FCSB hasonló gárdáját.

Túl nagy falat volt a listavezető a Gyergyószentmiklósi VSK-nak

A Gyergyószentmiklósi VSK hazai pályán sem tudta megállítani az élen álló Șoimii Gura Humorului csapatát. A vendégek magabiztos játékkal győztek.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!