Hirdetés

Fényes győzelmet aratott a Sepsi OSK

Fotó: Barabás Ákos

2018. július 30., 01:01

Meggyőző játékkal szerezte meg első három pontját hazai pályán a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK a labdarúgó 1. Liga idei kiírásának második fordulójában. A háromszékiek a tavalyi bronzérmes, illetve kupagyőztes Universitatea Craiova együttesét fektették két vállra. A városi stadion új világító berendezésének fényei pedig először gyúltak ki, így a szurkolók a szó szoros értelmében is fényes győzelemnek örülhettek.

2018. július 30., 01:01
•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

A megszokottól eltérően foghíjasak maradtak a szentgyörgyi stadion lelátói, de a Székely Légió hozta a formáját, és a vendégeket is elkísérte egy maroknyi szurkoló, akik szintén hallatták hangjukat.

Így aztán nagyszerű hangulatban kezdődött el az összecsapás, amelynek mindjárt a legelején a piros-fehérek juthattak volna vezetéshez. A 3. percben a craiovai védők elnéztek egy előrevágott labdát, amelyre Prosser lecsapott, de hiába állt már csak a kapussal szemben, elhibázta a lövést.

•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

Tíz perccel később Tandia került helyzetbe, azonban rosszul vette át a labdát, és oda lett egy újabb lehetőség. A 26. percben a nagy kedvvel játszó Tandia a jobboldalról gurított vissza az üresen álló Fülöp elé, ő viszont közvetlen közelről belelőtte a labdát Kelić lábába.

A folytatásban is a piros-fehérek támadtak veszélyesebben, előbb Viera fejelt kapu fölé, majd Tandia kisodródott helyzetből leadott lövését védte Pigliacelli, míg a túloldalon csak a 40. percben jegyezhettük a vendégek első lehetőségét, amikor Mitriță próbálkozott távolról, de lövése elkerülte Niczuly kapuját.

Hirdetés

A második játékrész első perceiben Eugen Neagoe pályára küldte Hamedet, és a fiatal szélső beállásával még inkább megélénkült a piros-fehérek támadójátéka. A 61. percben Hamed egy csel után a jobboldalról ívelt kapu elé,

és a jó ütemben érkező Tandia elsőre még a kapusba fejelte a játékszert, de a kipattanó labdát végül sikerült a hálóba kotornia (1–0).

Alig két perc elteltével Fülöp növelhette volna az OSK előnyét, amikor a tizenhatoson belül mellel remekül tette maga elé a labdát, és már mindenki gólt kiáltott, Pigliacelli azonban nagy bravúrral szögletre mentett.

•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

A találkozó utolsó részében a háromszékiek inkább a védekezésre összpontosítottak, a középpályások jól szűrték az oltyánok támadásait, ami pedig túljutott rajtuk, azt a védők minden esetben megoldották.

Jól szemlélteti a játék képét, hogy a vendégek egyetlen kaput eltaláló lövését a 74. percben jegyezhettük, de ez sem okozott különösebb gondot Niczulynak, akinek az egész mérkőzésen gyakorlatilag alig akadt védenivalója.

•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

A támadást sem hanyagolták el Eugen Neagoe tanítványai, és a nagy formában játszó Tandia már-már őrületbe kergette az ellenfél védőit: előbb távoli lövése süvített el centikkel a léc mellett, majd a 81. percben egy egyéni akció nyomán vette célba Pigliacelli kapuját, azonban a vendégek hálóőre bravúrral védett.

Az utolsó percek már lényegében eseménytelenül teltek el, így a Sepsi OSK teljesen megérdemelten gyűjtötte be a három pontot egy olyan mérkőzésen, amelynek egész ideje alatt minden tekintetben ellenfele fölé nőtt, és akár nagyobb arányú győzelmet is arathatott volna.

•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

A következő fordulóban a piros-fehérek Gyurgyevóba látogatnak, ahol az Astra Giurgiu vendégeként kísérelnek meg pontot vagy pontokat rabolni. A mérkőzés augusztus 4-én, szombaton 18 órakor kezdődik.

Mestermérleg

Eugen Neagoe, Sepsi OSK: „Nagyszerűen játszottak a fiúk, és a helyzeteket tekintve akár három-négy gólt is lőhettünk volna. Látványos mérkőzést láthattak a szurkolók, akiknek külön szeretném megköszönni a biztatást, amelyben mindig, eredménytől függetlenül részünk van.

Arra kérem őket, hogy higgyenek bennünk, mert mindent, amit teszünk, lélekből tesszük.

A fiúk a bajnokság egyik legerősebb csapata ellen bebizonyították, hogy mire képesek, esélyt sem adtak az ellenfélnek. Úgy gondolom, hogy győzelmünk minden tekintetben megérdemelt, hiszen a meccs elejétől a végéig uraltuk a játékot. Ma egy erős csapat képét mutattuk, de még többet várok a csapattól, főleg ha majd a mai hiányzókra is számíthatok, és még egy-két játékossal kiegészül a keret.”

•  Fotó: Sánta Imre

Fotó: Sánta Imre

Devis Mangia, U. Craiova: „Nagyon egyszerűen tudom csak értékelni a mérkőzést: nagyon gyengén játszottunk, és a Sepsi megérdemelte a győzelmet. Nagy problémát jelent számunkra, hogy az eddigi három meccsünkön egyetlen gólt sem szereztünk. Erre mindenképpen megoldást kell keresnünk, főleg, hogy egy nagyon nehéz mérkőzés vár ránk a Botoșani ellen.”

Labdarúgó 1. liga, 2. forduló, Sepsiszentgyörgy, 3500 néző:
Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK–Universitatea Craiova 1–0 (0–0),
gólszerző: Tandia (61.).
Sepsi OSK: Niczuly – De Moura, Viera, Jovanović, Sato – Vașvari, Velev, Prosser (Simonovszki, 57.), Fülöp (Ștefan, 78.), Drăghici (Hamed, 48.) – Tandia. Edző: Eugen Neagoe.
Craiova: Pigliacelli – Kelić (Zlatinski, 55.), Gardoș, Tiago Ferreira, Briceag – Mateiu (Bărbuț, 77.), Cicâldău, Bancu, Mihăilă (Glavina, 55.) – Burlacu, Mitriță. Edző: Devis Mangia.
Sárga lap: Viera (9.), Drăghici (34.), Vașvari (45+1.), De Moura (83.), Hamed (90+2.), illetve Mitriță (67.)
Játékvezetők: Iulian Călin (Ștefănești), Ovidiu Artene (Vaslui), Gabriel Stroe (Pitești).

További mérkőzések:
FC Botoşani–Nagyszebeni Hermannstadt 2–0 (1–0),
gólszerzők: Dumitraș (44.), M. Roman (77.)

Dunărea Călăraşi–Kolozsvári CFR 0–0

Jászvásári Poli CSM–Astra Giurgiu 1–1 (0–0),
gólszerzők: Frăsinescu (60.), illetve Llullaku (81.)

FCSB–Bukaresti Dinamo 3–3 (1–1),
gólszerzők: Gnohere (10.), Coman (55., 68.), illetve Axente (45+2.), Nistor (61.), Popescu (89.)

Hétfő
18.00 FC Voluntari–Medgyei Gaz Metan
21.00 Concordia Chiajna–FC Viitorul

Román labdarúgó 1. Liga, 2018–2019-es szezon
M GY D V GK P
1. Kolozsvári CFR 26 15 9 2 39–16 54
2. FCSB 26 14 7 5 49–29 49
3. Universitatea Craiova 26 13 6 7 43–24 45
4. Astra Giurgiu 26 11 9 6 36–23 42
5. FC Viitorul 26 11 5 10 26–27 38
6. Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK 26 10 7 9 32–25 37
7. FC Botoșani 26 9 9 8 31–33 36
8. Jászvásári Poli CSM 26 10 4 12 28–38 34
9. Nagyszebeni Hermannstadt 26 9 5 12 25–28 32
10. Bukaresti Dinamo 26 8 8 10 29–37 32
11. Medgyesi Gaz Metan 26 7 10 9 25–32 31
12. Dunărea Călărași 26 4 12 10 16–25 24
13. FC Voluntari 26 4 9 13 30–46 21
14. Concordia Chiajna 26 4 6 16 19–45 18

•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

•  Fotó: Sánta Imre

Fotó: Sánta Imre

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Tizenegy játékosától búcsúzott el az FK Csíkszereda

Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.

A Sepsi OSK stadionjában játssza európai kupameccsét a Kolozsvári U – hivatalos

Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.

Székelyhon

Szétzúzta a vihar a Tatár-dombi kápolnát

Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.

`
Krónika

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben

Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.

Krónika

Fogyatékkal élőket kihasználó illegális otthonokra csaptak le Bihar megyében

Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.

Főtér

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon

Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.

Ez is érdekelheti

Elképesztő hajrában győztek a portugálok, igazolták a papírformát a svájciak

A párharcok favoritjai harcolták ki a továbbjutást a labdarúgó-világbajnokság péntek hajnali és reggeli tizenhatoddöntőjében. Portugália hátrányból fordítva múlta felül Horvátországot, míg Svájc két góllal nyert Algéria ellen.

Különösebb erőfeszítés nélkül jutott nyolcaddöntőbe Spanyolország

Nem sok esélye volt Ausztriának a labdarúgó-világbajnokság tizenhatoddöntőjében. A spanyol válogatott végig kézben tartotta a mérkőzést, 3–0-s győzelmével magabiztosan jutott be a legjobb tizenhat közé.

A világbajnokságon már beváltak, hét új szabály érkezik a Szuperligába

Már nincs sok hátra a labdarúgó Szuperliga 2026–2027-es idényének rajtjáig, amelynek első fordulójától hét új szabály lép életbe. Az újítások közül több már az idei vébén is megjelent, elsődleges céljuk pedig az időhúzás visszaszorítása.

Tizenegy játékosától búcsúzott el az FK Csíkszereda

Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.

Spanyol továbbjutást tippel a legsikeresebb székelyföldi biatlonedző

Újabb összecsapások következnek a labdarúgó-világbajnokságon, a csapatok a legjobb tizenhat közé jutásért küzdenek. A Székely Sport tippjátékában ezúttal Márton Simon biatlonszakedző osztotta meg várakozásait, aki a favoritok sikerére számít.

Újabb kulcsjátékos távozott az ASA-tól, másodosztályú társaikkal gyakorolnak

Javában zajlanak az edzések a labdarúgó 2. Liga új szezonjára készülő Marosvásárhelyi ASA-nál, a csapat öt barátságos mérkőzést játszik. A klub egyelőre egyetlen érkezőről sem számolt be, a távozók listájára viszont újabb kulcsjátékos neve került fel.

Hihetetlen végjáték után jutott tovább Belgium, az Egyesült Államok sem hibázott

Két újabb válogatott csatlakozott a labdarúgó-világbajnokság legjobb tizenhat csapatához. Belgium óriási fordítással, a hosszabbítás utolsó pillanataiban búcsúztatta Szenegált, míg az Egyesült Államok emberhátrányban is legyőzte Bosznia-Hercegovinát.

Szalay duplájával nyert az FK Csíkszereda az ausztriai edzőmérkőzésén

Győzelemmel kezdte ausztriai edzőtáborának felkészülési mérkőzéseit az FK Csíkszereda. Szabó István együttese szerdán este legyőzte a szerb élvonalbeli FK Radnički Niš csapatát.

Sokáig vezetett a Kongói DK, aztán Kane továbblőtte az angolokat

Korán szerzett előnyt a Kongói DK, az angolok alaposan megizzadtak, hogy erre válaszoljanak. A gólfelelősük duplájával állva maradtak a focivébén.

Most érkezett el az ideje a Parajdi SK-nak, meg is nyerték az Udvarhely körzetit

A dobogón már többször állt, végül a nemrég zárult Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokság kiírását elhódította a Parajdi SK. Végig vezette a pontvadászatot, a győzelméhez nem fért kétség.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!