„Rossz minőségű pályán játszottunk a tavaly is második vonalban szerepelt, több tapasztalt játékossal rendelkező házigazdák ellen. Egy kicsit nehezen indult be a gólgyártás, de az első találat után felszabadultak a játékosok,
Györgyicze Réka pedig mesterhármassal, egymást követően hátrom góllal járult hozzá a sikerhez.
Mi csapatként voltunk jobbak” – nyilatkozta Albu László.
Szerdán délelőtt a CS Fălticeni otthonában vendégszerepelt a Székelyudvarhelyi Vasas Femina fiókcsapata a női labdarúgó másodosztály második játéknapjának mérkőzésén. A Székely János által irányított csapatról valóban elmondható, hogy utánpótláskorosztály, hiszen a keret zöme a klub U15-ös együttese.
A találkozó nem kezdődött túl jól, már a második percben gólt kaptak a fiatal csajok,
de lassan kiegyensúlyozottá tették a párharcot. A szünet előtt egy szögletből kettőre növelte előnyét a házigazda. A második játékrészben a Vasas Femina II irányított, két nagy helyzetet dolgoztak ki, ezek kimaradtak.
A következő fordulót vasárnap rendezik, délelőtt 11 órakor az udvarhelyi farmcsapat Târgoviște együttesét fogadja, 14 órától pedig az FK Csíkszereda a Kolozsvári Olimpic Star lányait látja vendégül.
Női labdarúgó 2. Liga, 2. forduló:
2-es csoport:
Szörényvári ACS Atletic Drobeta–FK Csíkszereda 0–6 (0–3)
Gólszerzők: Györgyicze Réka 3, Boér Bíborka, Antal Anita és Bizsi Mária.
A Kolozsvári Olimpic Star–Kolozsvári U Olimpia II. találkozót november 28-ára halasztották, a Marosvásárhelyi Ladies csapata pedig szabadnapos volt.
1-es csoport:
CS Fălticeni–Székelyudvarhelyi Vasas Femina II. 2–0 (2–0)
Jászvásári Navobi–CSȘ Târgoviște 10–1; a Románvásári Sárga Rókácskák szabadnapos volt.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!