Hirdetés

Felszálló pályán a 3. Ligában: a Gyergyói VSK és az SZFC is a felsőházról álmodik

Nem mondtak le a felsőházi álmokról a gyergyói együttesnél
Fotó: Portik Csaba

A Gyergyószentmiklósi VSK és a Székelyudvarhelyi FC azonos pontszámmal zárta a labdarúgó 3. Liga alapszakaszának első felét. Rokaly Attila csapatvezető és László Zsolt csapatmenedzser szerint mindkét klub közel áll ahhoz, hogy elérje a felsőházi rájátszást.

A labdarúgó 3. Liga 1-es csoportjában az alapszakasz felénél mindkét székelyföldi együttes a középmezőny sűrűjében található: a Gyergyószentmiklósi VSK és a Székelyudvarhelyi FC egyaránt 14 pontot gyűjtött 11 mérkőzés alatt. Bár a mérlegük azonos – négy győzelem, két döntetlen és öt vereség –, a helyzetük és céljaik mégis különböznek.

Egy dolog viszont közös: mindkét klubnál bizakodnak, hiszen a rájátszást érő helyek még karnyújtásnyira vannak.

Hirdetés

A Gyergyói VSK csapatvezetője, Rokaly Attila összességében elégedett az együttes teljesítményével, de elismeri, hogy a sérüléshullám komolyan befolyásolta az eredményeket.

„Az idény előtt tudtuk, hogy erős csoportba kerültünk, és most is úgy érzem, hogy helytálltunk. Sok a sérültünk, emiatt szinte minden meccsen más összeállításban kellett játszanunk, ami rányomta a bélyegét a teljesítményre. Kötelező három juniort is szerepeltetni, de ha valaki megsérül, nehéz pótolni. A kezdőnk megvan, de a cserék terén szűkösen vagyunk” – fogalmazott a Székely Sportnak.

Rokaly szerint hazai pályán erősek, idegenben viszont nehezebben gyűjtik a pontokat.

Itthon csak egyszer kaptunk ki, az is megnyerhető mérkőzés volt, de idegenben nagyon nehéz pontot szerezni. A meccsek napján utazunk, nincs idő regenerálódni, és ez érződik. Két pontot szereztünk idegenben, de szerintem több is benne volt.”

A téli időszakban célzott erősítésben gondolkodnak. „Több helyzetet dolgozunk ki, mint amennyit kihasználunk. Egy igazi befejező csatár sokat segítene, de csak akkor igazolunk, ha reális esélyünk lesz a felsőházra” – közölte Rokaly Attila.

A VSK-ra nehéz feladat vár a visszavágó-sorozat elején, a 12. fordulóban: szombaton az éllovas Şoimii Gura Humorului látogat Gyergyószentmiklósra.

A csapatvezető úgy látja, ez a bajnoki akár sorsdöntő is lehe. „Három pontra vagyunk a play-offot érő negyedik helytől. Ha nyerünk, teljesen nyílt a harc. Ha kikapunk, akkor több fiatalnak adnánk lehetőséget, és hosszabb távra építenénk” – zárta a beszélgetést.

László Zsolt: „visszatértünk a jó útra, a felsőházi rájátszás elérése reális cél”

A Székelyudvarhelyi FC csapatmenedzsere, László Zsolt már kevésbé elégedett az idény első felével, hiszen a jó rajt után hullámvölgybe került a gárda.

„Jól indultunk, jöttek a győzelmek, de aztán a sérülések miatt teljesen szétestünk. A védelemben sokat kellett improvizálni, és ez meg is látszott az eredményeken. Volt egy hatmeccses sorozatunk, amikor csak egy pontot szereztünk, pedig több találkozót is megnyerhettünk volna” – idézte fel a Székely Sportnak.

Mostanra azonban újra biztató a helyzet. „Véget értek a sérülések, többen visszatértek, és végre újra erősek vagyunk a széleken. Szűkös a keret, így minden hiányzó sokat számít, de most már újra győzni tudtunk, és ezzel visszajött az önbizalom.”

A menedzser szerint a harmadosztályban kulcsfontosságú a fiatalok szerepe.

Ebben a ligában mindig az dönt, melyik csapat juniorjai jobbak. Ha Jakab Krisztián egészséges, veszélyesek vagyunk, mert gyors, jól tör be a tizenhatos környékére, és állandó veszélyt jelent”

– fejtette ki László Zsolt.

A célok világosak az öltözőben. „Ezzel a kerettel teljesen reális elvárás a felsőházi rájátszás. Onnantól már bármi megtörténhet. Evés közben jön meg az étvágy – ahogy szokták mondani” – tette hozzá nevetve.

Lejárt a sérüléshullám, bizakodva várja a folytatást az SZFC •  Fotó: László Ildikó Galéria

Lejárt a sérüléshullám, bizakodva várja a folytatást az SZFC
Fotó: László Ildikó

Elmondása szerint a fejlődés egyik kulcsa a védelem stabilizálása volt. „A hátsó alakzat mostanra rendben van, de a támadások hatékonyságán még javítanunk kell. Nem várhatjuk el, hogy mindig ugyanaz a játékos találjon be – másoknak is elő kell kapniuk a góllövő cipőjüket.”

Az SZFC a legutóbbi két győzelmével felzárkózott a hetedik helyre, mindössze három pontra a negyedik pozíciótól.

A lényeg, hogy bekerüljünk a négybe, mert onnantól minden újraindul. Ehhez már csak stabilitás és koncentráció kell”

– fogalmazott László Zsolt.

A székelyudvarhelyi csapat pénteken 14 órától a Bákói FC II. vendégeként lép pályára, ahol kötelező győzelmet vár.

„Mivel az első csapatuk szombaton játszik, nem hiszem, hogy másodosztályú kerettagokat vetnek be ellenünk. Fiatalok szerepelnek majd, így nemcsak nyerni kell, hanem magabiztosan, többgólos különbséggel” – jegyezte meg határozottan László Zsolt.

3. Liga, 2025–2026-os szezon, alapszakasz, 1-es csoport, 12. forduló

3. Liga, 2025–2026-os szezon, alapszakasz, 1-es csoport

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Teljes Románia küldöttsége a téli olimpiára, Mandel Kata lesz az egyik zászlóvivő

Romániát 29 sportoló fogja képviseli a 2026-os téli olimpiai játékokon, amelyeket február 6. és 22. között rendeznek meg Olaszországban. A küldöttség összetételét csütörtökön délben hagyták jóvá.

Saját nevelésű játékosától kapott gólt, vereséggel indította az edzőtábort a Sepsi OSK

Kétgólos vereséggel kezdte a törökországi felkészülési mérkőzések sorát a Sepsi OSK, amely a Kecskeméti TE ellen lépett pályára Belekben. A találkozón a friss igazolás és egy saját nevelésű játékos is betalált, habár utóbbi épp a háromszékiek hálójába.

Székelyhon

Megölhették és a kertben eláshatták a fiatalok az eltűnt 15 éves fiút

Egy 15 éves Temes megyei fiú meggyilkolásával gyanúsítanak egy 21 éves fiatalembert és két kiskorút.

`
Krónika

Soviniszta „poén”: magyar nemzeti színű tortát szeletelve pózol Vadim Tudor lánya

Magyarellenes „poént” ihletett George Simionnak, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökének washingtoni gesztusa, amikor egy Grönlandot ábrázoló tortát szeletelt fel.

Krónika

Nemmel szavaztak az RMDSZ EP-képviselői a Mercosur-megállapodás bírósági felülvizsgálatára

Az összesen 33 romániai európai parlamenti képviselő közül 16-an támogatták azt a határozattervezetet, amely szerint az Európai Unió Bíróságához küldik véleményezésre az Európai Unió és a Mercosur-országok közötti kereskedelmi megállapodást.

Főtér

„Elemi szükséglet az anyanyelven való megszólalás lehetősége krízishelyzetben”

A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.

Ez is érdekelheti

Télies körülmények között vágott neki az edzéseknek a Székelyudvarhelyi FC

Gyülekezőt fújt a labdarúgó 3. Liga 1-es csoportjában szereplő Székelyudvarhelyi FC. Bő egy hónap múlva lesz az első hivatalos találkozójuk, addig főleg hazai környezetben hangolnak a rajtra.

Vékony kerettel, de változatlan célokkal kezdte a felkészülést a Gyergyószentmiklósi VSK

Egy hete folyik az alapozás a Gyergyószentmiklósi VSK-nál a labdarúgó harmadik liga tavaszi idényére. A rajt előtt komoly változások voltak a keretben: a csapat létszáma egyelőre szűkös, ugyanakkor továbbra is bíznak a jó folytatásban.

Megfordult az FK Csíkszeredánál és a Sepsi OSK-nál, most Valentin Suciu csapatához igazolt

Tapasztalt székelyföldi labdarúgót igazolt az elmúlt napokban a labdarúgó 3. Liga 1. csoportjának éllovasa, a Șoimii Gura Humorului.

Betalált az új igazolás, simán nyerte a Sepsi OSK a háromszéki csatát

Meggyőző játékkal kezdte a 2026-os naptári évet a Sepsi OSK, amely az első felkészülési mérkőzésén legyőzte a harmadosztályú Kézdivásárhelyi SE együttesét szombaton délben a Sepsi Duna Aréna melletti műfüves pályán.

A Sepsi OSK ellen kezdi az évet a Kézdivásárhelyi SE

A téli vakáció lejártával hétfőtől újra edzésbe álltak a Kézdivásárhelyi SE labdarúgói, akik sűrű programnak néznek elébe a tavaszi rajt előtt. A kék-fehér mezesek remek őszi menetelésüknek hála a 2-es csoport második helyéről várják a folytatást.

Három góllal elhúzott, mégis izgulnia kellett a győzelemért a Kézdivásárhelyi SE-nek

A győzelemre éhesen futballozó Kézdivásárhelyi SE céltudatosan nyerte az év utolsó meccsét a vendég Unirea Braniștea ellen a labdarúgó 3. Liga 17. fordulójában, és remek őszi menetelésének hála a 2-es csoport második helyéről várja a tavaszi folytatást.

Pont nélkül térnek haza a moldvai kiszállásról a gyergyói labdarúgók

Nem termett babér Vaslui-ban a Gyergyószentmiklósi VSK-nak, a házigazda 2–0-ra nyert a labdarúgó 3. Liga idei utolsó fordulójában. A gyergyóiak az utolsó előtti helyen zárják az évet.

A felsőházhoz közel zárta az évet a Székelyudvarhelyi FC

Nehéz talajú pályán aratott fontos győzelmet a Székelyudvarhelyi FC: pénteken Kálmán Szilárd szabadrúgásgólja döntött a Bákói Aerostar ellen, így Demény Norbert csapata a felsőházi helyek közelében tölti a téli szünetet.

A Sepsi OSK II. letarolta Brăilát a 3. Liga idei utolsó fordulójában

A Sepsi OSK II. gyakorlatilag egy félidő alatt lerendezte a Dacia Unirea Brăila elleni idegenbeli mérkőzését a harmadosztályos labdarúgó-bajnokságban, a piros-fehérek magabiztos győzelemmel tettek pontot a felemásra sikerült őszi szezonjukra.

Idegenben kapitulált a Kézdivásárhelyi SE, marad a második helyen

Súlyos vereséget szenvedett idegenben a Kézdivásárhelyi SE a harmadosztályos labdarúgó-bajnokság 16. fordulójának rangadóján, a házigazda Sporting Liești mind a két félidőt 2–0-ra nyerte, így megőrizte vezető helyét a bajnoki tabellán.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!