Bár a vezetőség pénteken még azt közölte, hogy megérkezett a támogatás első része az önkormányzattól, hétfő reggelre sem a játékosok, sem az alkalmazottak nem kapták meg a hónapok óta elmaradt fizetésüket. A csapat élére november közepén Selymes Tibort nevezték ki vezetőedzőnek, aki a Székely Sportnak korábban elmondta: létfontosságú lenne, hogy a klub mielőbb összeszedje magát és komoly célokat tűztek ki a 2. Ligában.
A labdarúgók türelme elfogyott, több meghatározó futballista komolyan azt fontolgatta, hogy nem utazik el a hétvégi idegenbeli mérkőzésre. A moldvai együttes szombaton a Sellenberki SK ellen lép pályára, egy olyan találkozón, amely kulcsfontosságú a felsőházi rájátszásba jutásért vívott küzdelemben.
A válság hátterében az áll, hogy Jászvásár önkormányzata nem teljesítette maradéktalanul az általa vállalt támogatási szerződést. A korábban elfogadott határozat értelmében a Poli mintegy 1,8 millió eurós önkormányzati finanszírozásra számíthatott ebben az idényben.
Ebből mindössze az első részlet, megközelítőleg 500 ezer euró érkezett meg, míg a legnagyobb, közel 1,2 millió eurós tétel továbbra is késett.
A klub így nemcsak a béreket nem tudta rendezni, hanem jelentős adósságot halmozott fel számos szolgáltató felé is. Mindez különösen súlyos helyzetet teremtett az amúgy is csődeljárás alatt álló együttes számára, amelynek teljes tartozása megközelíti a 4 millió eurót.
A Jászvásári Poli labdarúgói és a klub többi alkalmazottja viszont szerdán délután jó hírt kaptak. Közel négy hónapnyi várakozás után legkésőbb csütörtökön hozzájutnak a három elmaradt bérükhöz.
A város önkormányzata ugyanis átutalta a közel 1,2 millió eurós támogatást a klub számlájára.
A jászvásári klub menedzsere, Florin Briaur a liga2.ro-nak nyilatkozva köszönetet mondott a helyi hatóságoknak az együttműködésért, hangsúlyozva, hogy a városvezetés részéről semmiféle rosszindulatról nem volt szó, csupán a törvények betartása miatt késtek a támogatás folyósításával.

Távozik a Sepsi OSK korábbi csapatkapitánya, Denis Haruț, aki a Szuperligába való feljutás után elsőként hagyta el a klubot, és megegyezett az élvonalbeli tagságot szintén kiharcoló FC Voluntari-jal.
Megkezdte a 2026/2027-es jégkorongszezonra való felkészülést a Csíkszeredai Sportklub. A megmaradt hazai maghoz több tehetséges fiatal csatlakozott, a csapat pedig keményen dolgozik, hogy a bajnokságok rajtjára minden tekintetben készen állhassanak.
Házuk kertjében ment szembe egy medvével két kisgyerek szerdán délután Lövétén. Mivel veszélyessé vált a helyzet, ártalmatlanítani kellett a nagyvadat. A példány nagyjából kéthete folyamatosan bejárt a településre.
Az EDDA lesz az egyik fellépő a 35. Tusványoson – jelentették be a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor szervezői szerda délután.
Mintegy fél évszázada biztosít fórumot a román és magyar történészek szakmai párbeszédének a Román–Magyar Történész Vegyes Bizottság. A testület XXVII. ülését Déván rendezték meg, Nagy Levente magyar társelnök nyilatkozott az eseményről a Krónikának.
A kollektív irigység, utálat, megosztottság zárójelbe teszi az egyéni teljesítményeket. Fontosabb pár félremagyarázott félmondat, mint egy egész életmű…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!