Az 1. Liga listavezetője a felsőházi rájátszás hatodik helyezettjével találkozott, és meglepően fölényesen nyert, figyelembe véve, hogy a CFR-hez hasonlóan a medgyesiek is legnagyobbrészt az alapjátékosaikkal léptek pályára.
A kolozsváriak mindkét félidőben háromszor találtak be. A gólgyártást már a 4. percben megkezdték Damjan Djokovic révén, aki később duplázott. A szünet után az egyik téli igazolás, Alexandru Chipciu is eredményes volt, aki megszerezte első gólját a CFR-nél. A Gaz Metan részéről csak a legvégén a becsületgólra futotta, Roberto Romeo állította be a végeredményt.
Ez volt a CFR második barátságos mérkőzése a bajnokság hétvégi újraindulása előtt, két nappal korábban, ugyancsak hazai pályán 2–1-re győzte le a Nagyszebeni Hermannstadt csapatát.
Az 1. Liga felsőházi rájátszásának harmadik fordulójában a címvédő és éllovas kolozsvári együttes rangadót játszik, június 14-én, vasárnap 20 órától a négy ponttal lemaradó, rivális FCSB-vel csap össze a fellegvári stadionban.
Az első fordulók gyengébb teljesítménye miatt nincs edzőváltási hangulat Csíkszeredában. Az FK elnöke, Szondy Zoltán türelemre inti a szurkolókat. Kifejtette, a vezetőség bizalma töretlen a szakmai stáb felé.
Véget ért Anderson Ceará átigazolási huzavonája: az FK Csíkszereda előző idényének egyik legjobb játékosát csütörtök este bemutatta új klubja, az egyiptomi National Bank of Egypt SC.
Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Románia országos energiarendszere az egyik legnehezebb időszak küszöbén áll.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!