Hirdetés

A feljutásra hajt Bölöni és a Metz

Bölöni László együttese az egyik legjobb formában lévő csapat a bajnokságban
Fotó: Facebook/FC Metz

2023. január 25., 10:45

Bölöni László tavaly nyáron vette át a francia másodosztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő FC Metz irányítását. Az élvonalból az előző szezonban kiesett klubnak a visszajutás a célkitűzése, és az eddigi teljesítménye alapján erre minden esélye megvan.

2023. január 25., 10:45

A bajnokság felénél a Metz a harmadik helyet foglalja el a Ligue 2-ben, az eddigi 19 fordulóban 31 pontot gyűjtött, 9 győzelem, 4 döntetlen és 6 vereség a mérlege. A nagy múltú klub alig két pontos távolságra van a feljutást jelentő második helytől, amit a Bordeaux birtokol, míg a toronymagasan listavezető Le Havre gárdájával szemben tizenegy pont a lemaradása. A mezőnyben elképesztően szoros a küzdelem, hiszen a Metz és a 10. helyen álló Quevilly Rouen – amelyet az előző fordulóban 2–0-ra győztek le hazai pályán – között mindössze hat pont a különbség.

A marosvásárhelyi származású, idén 70 éves szakvezető és a Metz feladatát nehezíti, hogy éppen a következő szezontól változik meg a lebonyolítási rendszer a francia labdarúgásban, a jelenlegi 20 helyett 18 csapatos lesz az élvonal, ahonnan az idei szezon végén négy csapat esik ki és a másodosztályból csak az első két helyezett jut fel. Az előző években ugyanis a 3–5. helyezetteknek is megvolt az esélyük, hogy feljussanak az élvonalba, de ahhoz, hogy ezt elérjék, sikerrel kellett vegyék az osztályozós párharcokat.

Hirdetés

Bölöni László együttese az egyik legjobb formában lévő csapat a bajnokságban, hiszen a legutóbbi hat mérkőzéséből egy döntetlen mellett ötöt megnyert, és a gyengébb szezonkezdés után ennek köszönheti, hogy fokozatosan lépett előre a tabellán.

A csapat a legjobb támadójátékkal rendelkezik a bajnokságban, eddig 31 alkalommal vette be az ellenfelek kapuját, a védelem viszont nincs a helyzet magaslatán, 22 gólt kapott, ennél szinte csak a kieső helyen állók rendelkeznek rosszabb mutatóval.

Az odavágók után a bajnokság rövid szünetre vonult, múlt hétvégén a Francia Kupa tizenhatoddöntőjének mérkőzéseit rendezték, ahol a Metz nem volt érdekelt, mivel az év elején a legjobb 64 között búcsúzott, de idegenben meghezezítette a többszsörös bajnok Olimpique Lyon dolgát, amely egy öngólnak köszönhetően győzött 2–1-re ellene. A visszavágó sorozat a hétvégén folytatódik, a 20. fordulóban a Metz a 11. helyen álló Valenciennes vendégeként játszik.

Ami a Metz keretét illeti, a játékosok átlagéletkora viszonylag alacsony, 24,78 év. Számos idegenlégiós (sokan kettős állampolgársággal rendelkeznek) található a csapatban, a franciák mellett szenegáli, ghánai, elefántcsontparti, marokkói, algériai, albán, grúz, haiti, bissau-guineai, gambiai, guadeloupe-i és csádi labdarúgók is vannak. A Transfermarkt adatai szerint a keret értéke 26,45 millió euró, a csapat legértékesebb játékosa a francia-szenegáli kettős állampolgárságú 23 éves támadó Ibrahima Niane, akinek értékét 3 és fél millió euróra becsülik.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Korai bombagóllal nyerte a kiesési rangadót az FK Csíkszereda (videóval)

A hatodik percben szerzett bombagól döntötte el a kiesési rangadót: az FK Csíkszereda idegenben gyűjtötte be a három pontot a Bukaresti Metaloglobus ellen a labdarúgó Szuperliga 25. fordulójában. Sokat érhet ez a siker Ilyés Róbert legénysége számára.

Először van Székelyföldön, Kleinheisler szerint erős bajnokságba érkezett

Csütörtök délben jelentette be Kleinheisler László érkezését az FK Csíkszereda. Az ötvenháromszoros magyar válogatott középpályást első benyomásairól és céljairól kérdeztük.

Székelyhon

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült

Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.

`
Krónika

Leomlott a szilágycsehi református templom, megsérült egy rendőrnő, tetemes az anyagi kár

A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.

Krónika

Szilágycseh: egy órával a munkások távozása után omlott össze a református templom tornya

Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.

Főtér

A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával

A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.

Ez is érdekelheti

Aggodalom Mircea Lucescu egészségügyi állapota miatt, a szövetség készenléti tervvel is számol

Fokozódó nyugtalanság övezi Mircea Lucescu egészségügyi állapotát a családján belül és a Román Labdarúgó-szövetségnél is. A 80 éves szövetségi kapitányt egy fővárosi kórházban kezelik, helyzetét orvosi források súlyosnak és aggasztónak írják le.

Jól ismeri ellenfelét az Európa-liga rájátszásában a Ferencváros

A bolgár Ludogoreccel játszik a nyolcaddöntőbe jutásért a magyar bajnok Ferencváros a labdarúgó Európa-liga rájátszásában.

A legrosszabbkor bukta el veretlenségét az FTC, az FCSB számára véget ért az Európa-liga

Az Európa-liga főtáblájának zárófordulójában az FCSB és a Ferencváros sorsa is eldőlt: a bukarestiek hiába harcoltak ki döntetlent a Fenerbahce ellen, míg a magyar regnáló bajnok a legrosszabb pillanatban szenvedett vereséget.

Amire nincsenek szavak: szurkolói tragédiák a lelátón és azonkívül

Az egész országot megrázta a hír, miszerint hét görög, PAOK-szurkoló közlekedési balesetben elhunyt Temes megyében. A futballtörténelem nem mentes a tragédiáktól, a balesetek mellett a stadionkatasztrófák is szedik az áldozatokat.

Marius Corbu a Ferencváros játékosa – hivatalos

A Ferencváros hétfőn késő délután a hivatalos honlapján bejelentette, hogy szerződtette a magyar-román kettős állampolgársággal rendelkező Marius Corbut.

Chivu csapatának meccsén bíráskodik Kovács István a BL-ben

Újabb megbízatást kapott Kovács István a labdarúgó Bajnokok Ligája főtábláján, az utolsó fordulóban a Borussia Dortmund és az Inter párharcát vezeti.

A Ferencvároshoz igazolhat Marius Corbu

Sajtóértesülések szerint megszületett az egyezség a ciprusi APOEL és a Ferencváros között, így Marius Corbu a magyar bajnoknál folytathatja, amely hamarosan hivatalosan is bejelenti a leigazolását.

Hazai közönség előtt játszanak barátságos meccseket tavasszal a magyarok

A magyar labdarúgó-válogatott Szlovéniával és Görögországgal játszik barátságos mérkőzést márciusban.

Őrzi veretlenségét az FTC, simán kikapott Zágrábban az FCSB

Hét forduló elteltével továbbra is veretlen a Ferencvárosi TC a labdarúgó Európa-liga főtábláján, míg az FCSB nem tudta borítani a papírformát, és vereséget szenvedett a Dinamo Zagreb otthonában.

Az isztambuli katlanban fújja a sípot Kovács István

Újabb érdekfeszítő párharcra delegálták a nagykárolyi játékvezetőt a labdarúgó Bajnokok Ligája főtábláján.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!