Feljutásra pályázó csapatok találkoztak a labdarúgó 2. Liga kilencedik fordulójának utolsó előtti mérkőzésen. A hétfő esti CS Mioveni–Kolozsvári Universitatea összecsapás eredetileg a kör zárómeccse lett volna, de miután a Viitorul Pandurii Tg. Jiu bodzavásári vendégjátékát pozitív koronavírustesztek miatt elhalasztották, egyelőre csonka maradt a forduló.
Costel Enache vezetésével a kolozsvári csapat veretlen mutatóval utazott az Argeș megyei városba, ahol megőrizte jó sorozatát. A kevés gólszerzési lehetőséget hozó bajnoki egyetlen találatát Alexandru Negrean jegyezte az 59. percben: az U fiatal középpályása 18 méterről kiválóan tekert ballal a jobb felsőbe.
Az erdélyi csapat a megszerzett három ponttal az ötödik helyről feljött a harmadikra. A Szamos-partiak zsinórban az utóbbi hét bajnokijukból hetet megnyertek, kettőn pedig döntetlent játszottak.
Múlt héten a Román Kupában is továbbjutott a kolozsvári alakulat, amely ellen a járvány által sújtott Sellenberki Viitorul nem tudott kiállni.
Az első fordulók gyengébb teljesítménye miatt nincs edzőváltási hangulat Csíkszeredában. Az FK elnöke, Szondy Zoltán türelemre inti a szurkolókat. Kifejtette, a vezetőség bizalma töretlen a szakmai stáb felé.
Felkészülési mérkőzést játszott egymással a Sepsi OSK és a Székelyudvarhelyi FC szerdán délután. Habár az udvarhelyiek 2–1-es vereséget szenvedtek, hasznos tapasztalatokkal gazdagodtak a harmadosztályú bajnokság augusztus végi rajtja előtt.
Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!