A KSE a legutóbbi mérkőzésén csúfos vereséget (5–0) szenvedett idegenben a sereghajtó Brassói Kids Tâmpa ellen, ezzel visszacsúszott a csoport 3. helyére.
A szombat esti találkozón Blejoi ellen magabiztosan léptek pályára a felső-háromszékiek, akik uralták az első félidőt, és már a 4. percben gólt szereztek: Pakucs rúgta kapura a labdát, amit a vendégek kapusa kiütött, ellenben a kipattanónál Gáll a hálóba gurított. A második hazai találatra sem kellett sokat várni, a 10. percben Pakucs szerzett labdát, amit a kapuig vitt, és öt méterről sikerült betalálnia.
A szünet előtt a vendégcsapat erőre kapott, és a 40. percben szépített, Șerban 18 méterről mesterien elvégzett szabadrúgásból volt eredményes.
A második játékrészben a Prahova megyei csapat nagyobb lendülettel játszott, de a házigazdák jól védekeztek, így nem tudtak egyenlíteni.
„Reménykedünk, hogy a hátralévő három mérkőzésen is győzni tudunk, ezzel minél több pontot szerzünk. Úgy gondolom, hogy egy jó felkészüléssel a következőkben is eredményesek lehetünk” – nyilatkozta a mérkőzés végén id. Gazda József, a KSE képviselője.
A kézdivásárhelyi együttes visszavette a második helyet, és pontszámban utolérte a listavezető ellenfelét. A következő mérkőzésüket május 14-én idegenben a Brassói SR ellen játsszák.
| 2022. 05. 06. 17:00 | Brassói Kids Tâmpa Brassói Kids | Kézdivásárhelyi SE KSE | 5-0 |
| 2022. 05. 07. 17:00 | Brassói SR Municipal Brassói SR | CS Blejoi CS Blejoi | 2-1 |
| 2022. 05. 07. 17:00 | CSO Plopeni CSO Plopeni | Nagyszebeni Hermannstadt II. Hermannstadt II. | 0-0 |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | CS Blejoi CS Blejoi | 6 | 2 | 1 | 3 | 12-8 | 32 |
2 | Kézdivásárhelyi SE KSE | 6 | 2 | 1 | 3 | 4-7 | 29 |
3 | CSO Plopeni CSO Plopeni | 6 | 3 | 2 | 1 | 5-5 | 28 |
4 | Nagyszebeni Hermannstadt II. Hermannstadt II. | 6 | 1 | 2 | 3 | 2-7 | 27 |
5 | Brassói SR Municipal Brassói SR | 6 | 4 | 1 | 1 | 8-4 | 26 |
6 | Brassói Kids Tâmpa Brassói Kids | 6 | 2 | 1 | 3 | 9-9 | 20 |
Közös megegyezéssel szerződést bontott az FK Csíkszereda és Szabó István vezetőedző – közölte csütörtökön a labdarúgó Szuperligában szereplő klub.
Az egy nappal korábbi parádés Sportklub-győzelem után ezúttal a miskolci DVTK Jegesmedvék látogattak a csíkszeredai Vákár Lajos Műjégpályára, az Erste Liga alapszakaszának keretében. A Hargita megyei együttes ezúttal is nagyszerű játékkal rukkolt elő.
Mentőegységeket, köztük hegyimentőket riasztottak egy súlyos balesethez szombaton délután a Maros megyei Nyárádremete közelébe, egy nehezen megközelíthető területre.
Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.
A tekei üzem egyik helyiségében már az utolsó munkafázisnál tart a gyúrt sajt: a puha sajtmasszát kézzel töltik az előkészített sertéshólyagba, majd a természetes burkot összevarrják. A Beszterce-Naszód megyei Teke tejfeldolgozó üzemében jártunk.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!