Hirdetés

FCSB-siker Aradon, lépéselőnyben a CFR-vel szemben

Moruțan volt a nyerőember
Fotó: Facebook/FCSBOfficial

2021. március 13., 22:17

Egy félidőn keresztül emberelőnyben játszott a labdarúgó 1. Liga éllovasa, az FCSB az Aradi UTA otthonában. Minimális győzelmet aratott.

2021. március 13., 22:17

Szombaton este a foci élvonal alapszakaszának 27. fordulójában a Bálint László által irányított erdélyiek az első helyen álló FCSB-t fogadták. Kiegyensúlyozott első félórát követően pillanatok alatt eldőlt a összecsapás.

Hirdetés

A pihenő előtt volt a találkozó kulcsmomentuma, előbb a 40. percben Moruțan közelről fejelt a hálóba, ezzel előnyhöz juttatva a vendégeket, míg pár pillanatra rá megfogyatkoztak a hazaiak, Isac kapta meg a második figyelmeztetését.

A második felvonásban az FCSB eldönthette volna az összecsapást, több helyzete is kimaradt. A pontokat megszerezték, így maradtak a tabella élén.

A riválisuk, a címvédő Kolozsvári CFR vasárnap este játszik, a sereghajtó Jászvásári Polit fogadja.

Labdarúgó 1. Liga, alapszakasz, 27. forduló:

Aradi UTA–FCSB 0–1 (0–1).
Gólszerző: Ovidiu Moruţan (40.).

Labdarúgó 1. Liga, 2020–2021-es szezon, alapszakasz, 27. forduló

1. Liga, alapszakasz

##
CsCs
MM
GyGy
DD
VV
GkGk
PP
1
FCSB FCSB
27
19
3
5
53-21
60
2
Kolozsvári CFR Kolozsvári CFR
27
18
6
3
41-12
60
3
Universitatea Craiova U Craiova
27
15
8
4
31-14
53
4
Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK
27
10
13
4
41-27
43
5
FC Botoșani Botoșani
27
10
7
10
36-34
37
6
Academica Clinceni Clinceni
27
8
13
6
24-23
37
7
FC Argeș Pitești FC Argeș
27
9
9
9
28-35
36
8
Astra Giurgiu Astra
27
9
8
10
37-38
35
9
Chindia Târgoviște Chindia
27
9
8
10
22-23
35
10
Aradi UTA UTA
27
8
9
10
24-34
33
11
FC Viitorul Viitorul
26
6
12
8
35-32
30
12
FC Voluntari Voluntari
27
7
7
13
30-38
28
13
Medgyesi Gaz Metan Gaz Metan
27
8
4
15
30-40
28
14
Bukaresti Dinamo Dinamo
27
7
6
14
25-36
27
15
Nagyszebeni Hermannstadt Hermannstadt
27
4
11
12
24-37
23
16
Jászvásári Poli Jászvásár
26
4
4
18
24-61
16
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Eltiltotta a fegyelmi bizottság Ilyés Róbertet

Összeült a Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága, szerdán több ügyben is döntést hozott: az FK Csíkszereda vezetőedzője, Ilyés Róbert kiállítását is elbírálták. A Bukaresti Rapid szurkolói rasszista megnyilvánulásai miatt súlyos büntetést kapott.

Söpréssel jutott az elődöntőbe a Gyergyói HK, véget ért a Sportklub szezonja

A Gyergyói Hoki Klub lezárta a Csíkszeredai Sportklub elleni Erste Liga-negyeddöntőt. Hétfőn este a Vákár Lajos Műjégpályán a címvédő 4:0-s összesítéssel jutott az elődöntőbe, míg a kék-fehérek pontot tettek az idényre.

Székelyhon

Lángba borult egy autó a nagy erejű ütközés után, egy áldozat bennégett

Két ember életét vesztette egy közúti balesetben a Kovászna megyével szomszédos Buzău megyében, miután egy személyautó és egy haszongépjármű összeütközött.

`
Krónika

Tragikus hirtelenséggel elhunyt az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács országos alelnöke

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Schwartz Róbert, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) országos alelnöke – közölte kedden Facebook-oldalán a szervezet.

Krónika

Szülőfalujában helyezik örök nyugalomra a járdán elgázolt magyar nőt

A Kolozsvár közeli Magyarlétán helyezik örök nyugalomra Mihai Alettát, akit a járdán gázolt halálra egy személygépkocsi a kincses város központjában hétfőn. A szörnyű baleset mélyen megdöbbentette a lakosságot.

Főtér

Igazi aranyélet: ezért jó hírszerzőnek lenni Romániában!

Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.

Ez is érdekelheti

Megismételné a Farul elleni győzelmét az FK Csíkszereda

Hazai pályán folytatja a labdarúgó Szuperliga alsóházi rájátszását a kiváló formában lévő FK Csíkszereda, amely a bennmaradásért zajló küzdelemben szombaton délután a Konstancai Farult fogadja.

A csapatok száma nem csökken, de átalakíthatják a rájátszást a Szuperligában

Túl sok mérkőzést játszanak a csapatok egy szezon folyamán a hazai labdarúgó élvonalban, ezért a bajnokságot szervező Hivatásos Labdarúgóliga (LPF) vizsgálja annak lehetőségét, hogy változtassanak a lebonyolításon.

Megtudtuk, mikor játszik az FK Csíkszereda a válogatott szünet után

A Hivatásos Labdarúgóliga (LPF) elkészítette a Szuperliga rájátszásának harmadik fordulójának menetrendjét: az alsóházban az FK Csíkszereda a hétfői játéknapon látogat a Petrolul otthonába.

Eltiltotta a fegyelmi bizottság Ilyés Róbertet

Összeült a Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága, szerdán több ügyben is döntést hozott: az FK Csíkszereda vezetőedzője, Ilyés Róbert kiállítását is elbírálták. A Bukaresti Rapid szurkolói rasszista megnyilvánulásai miatt súlyos büntetést kapott.

Felső és alsó határ – ennyi pont kellene az FK Csíkszeredának a biztos bennmaradáshoz

Kiválóan sikerült a rajt a kiesés elkerüléséért küzdő FK Csíkszeredának a labdarúgó Szuperliga alsóházi rájátszásában. Megnéztük, hogy az utóbbi években hány pontra volt szükségük a csapatoknak az utolsó, biztos bennmaradást érő hely eléréséhez.

Megműtötték, még nem térhet vissza a Kolozsvári CFR sikeredzője

Hosszú hónapok óta egészségügyi problémákkal küszködik Dan Petrescu, aki a múlt héten sürgősségi műtéten esett át, így egyelőre nem térhet vissza az edzősködéshez.

Hazai meccsel vonul bajnoki szünetre az FK Csíkszereda és a Sepsi OSK

Megjelent a labdarúgó Szuperliga és a 2. Liga rájátszásának eheti programja. A román válogatott vébéselejtezője miatti szünet előtt az FK Csíkszereda szombaton, a Sepsi OSK hétfő helyett vasárnap játszik majd.

Villámrajt az U–CFR összecsapáson, a hosszabbításban jött a csattanó (videóval)

A U nyerte a kolozsvári derbit, hazai környezetben legyűrte a CFR-t a labdarúgó Szuperliga felsőházi rájátszásának első fordulójában.

Bennmaradó helyen zárja az alsóház nyitófordulóját az FK Csíkszereda

Kedvezően alakult a labdarúgó Szuperliga alsóházi rájátszásának első vasárnapi találkozója az FK Csíkszereda számára, amely a galaci győzelmének köszönhetően az első fordulót követően biztos bennmaradó helyen áll a tabellán.

Kedvezőtlen számok: mindössze két klub felelt meg az 5+6-os szabálynak a Szuperligában

A labdarúgó Szuperliga alapszakaszát követően a statisztikákból kiderült, hogy a 16 csapatos mezőnyből mindössze két klub felelt meg a Román Labdarúgó-szövetség által bevezetett 5+6-os szabálynak.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!