Megalázás a Farul–Csíkszereda meccsen, a „tengerészek” egy lépésre a play-offtól – írja címében a legnagyobb román sportportál, a Gazeta Sporturilor, majd kitér arra, hogy a tengerpartiak Ionuț Vînă, Grigoryan și Ișfan góljaival véget vetettek a csíkiak nyolc forduló óta tartó veretlenségének, Ilyés Róbert tanítványai ezt megelőzően augusztus 23-án találtak legyőzőre a Szuperligában.
A gsp.ro beszámol arról is, hogy a szóban forgó összecsapás iránt rendkívül alacsony volt az érdeklődés, kevesebb, mint 1500 néző tekintette meg a helyszínen a találkozót, amelynek egyik okaként a helyi és megyei önkormányzat érdektelenségét említik, ugyanis nincs megoldva a tömegközlekedés az ovidiui stadionig, amelyet csak személygépkocsival lehet megközelíteni, így sokan kénytelenek lemondani a szurkolásról. A konstancai stadion építése pedig tovább késlekedik.
A cikk arra is kitér, hogy az FK-t mindössze három szurkoló kísérte el a hosszú kiszállásra, ez azonban nem állította meg a Farul drukkereit abban, hogy
magyarellenes rigmusokat kiabáljanak, gyalázkodó magatartásukat csak a stadion műsorközlőjének második figyelmeztetésére hagyták abba, amikor félő volt, hogy leállítják a mérkőzést.
A Farul drukkerei „visszaesőnek” számítanak, korábban a Sepsi OSK-t részesítették ehhez hasonló „fogadtatásban”, több alkalommal pénzbüntetést is kapott a klub emiatt.
A Farul lezárta a Csíkszereda veretlenségi sorozatát – fogalmaz a Nemzeti Sport, hozzáfűzve, hogy „az FK-ból a csereként beállt Szalay Szabolcsnak volt esélye szépíteni, de csúsztatott fejese után a keresztléc tetejére pattant a labda, szabadrúgása pedig kevéssel fölé ment, majd a meccs legvégén Gergely Alpár tesztelte egy kemény lövéssel Buzbuchit. A Szuperliga alapszakaszának felénél a Csíkszereda 13 ponttal az osztályozót jelentő 14. helyen áll”.
A golazo.ro a mindössze 16 éves Răzvan Mărincean debütálását emelte ki, aki a biztos vezetés tudatában, a 87. percben lépett pályára, ő a Hagi Akadémia 67. játékosa, aki bemutatkozott a román élvonalban.
Meglepő igazolást hajthat végre a Bukaresti Steaua: sajtóértesülések szerint a másodosztályú fővárosi klub szerződteti Huszti Andrást, aki így a klub történetének első Magyarországról érkező magyar játékosa lehet.
Csütörtök délben jelentette be Kleinheisler László érkezését az FK Csíkszereda. Az ötvenháromszoros magyar válogatott középpályást első benyomásairól és céljairól kérdeztük.
45 éves korában meghalt Kontra György, az MTVA munkatársa, az M1 híradó bemondója.
Két hónap sem telt el az újépítésű aradi híd használatba adása óta, de a járókelők és gépjárművezetők máris problémákat jeleztek a közel 166 millió leje létesítményen: a korlátok tövében porlad a beton, a kerékpársávon pedig hámlik a burkolatfestés.
Jövő év végére készülhet el a Székelyföldön is áthaladó Brassó–Bákó autópálya eredetileg idénre várt megvalósíthatósági tanulmánya.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!