Kedden délután két veretlen együttes párharcával zárult a labdarúgó 2. Liga hatodik játéknapja, az FK Csíkszereda a Resicabányai CSM otthonába látogatott. Előbbiek százszázalékos mutatóval álltak a tabella élén, utóbbiak három győzelemmel és két döntetlent jegyeztek eddig.
Nem esett egymásnak a két gárda, az első tíz perc passzolgatásokkal, illetve szabálytalanságokkal telt el. Az első lehetőség a hazaiaké volt, Lascu cselezte be magát a tizenhatosra, spiccelte meg a játékszert, fölé szállt. Túloldalt Bababi távoli próbálkozása ment mellé.
Kissé megélénkült a meccs, a Resicabánya volt aktívabb, egy szögletet követően a 23. percben mégis az FK szerezte meg a vezetést, beívelés után a szerencse is kellett, hogy Palmeș elé pattanjon a labda, aki tízről kapásból a léc alá bombázott (0–1).
Az egyenlítés gyorsan érkezhetett volna, két kecsegtető helyzetet elpuskázott a házigazda. A 34. percben aztán már nem hibázták el, szép összjáték után Lascu nyolcról rúgta ki a bal alsót (1–1).
Nyílt maradt a párharc, a szünetig Lascu duplázhatott volna, de találatot ismét a csíkszeredaiak értek el, a 40. percben Dolnyról megfeledkezett védője, aki így teljesen szabadon maradt, közelről könnyűszerrel belőtte, így az öltözőbe a vendégek mehettek minimális előnnyel (1–2).
A második játékrészt is a resicabányaik indították aktívabban, mentek előre, az egyenlítés pedig az 56. percben érkezett, egy beívelésre Samake ugrott a legmagasabbra, hétről fejelte kapura, ezt még Simon kiütötte, a kipattanó a támadó előtt landolt, aki bepöccintette (2–2).
Igazi derbihangulatban folytatódott az összecsapás, egy-egy kemény belépőt követően villant a sárga lap, két tizenegyest is próbált kicsikarni a házigazda, mindkettőnél néma maradt a síp, Ilyés Róbert cseréi közül Anderson a kapufára lőtte a labdát.
A 72. percben Anderson lódult meg a kapussal szemben a félpályáról, a tizenhatosra beérve próbálta eltekerni a kapus mellett, a védő az utolsó pillanatban utolérte, szögletre tisztázott.
A döntetlennel egyik csapat sem volt elégedett, így a végjátékban is nyíltsisakos volt a csata.
A 89. percben Anderson beadásába a védő, da Silva kapott belé, a labda pedig olyan ívet kapott, hogy teljesen megtévesztette a kapust, a hálóban landolt.
Az ötperces hosszabbításban pontosan védekezett az FK Csíkszereda, 3–2-re nyerte meg a találkozót, így maximális pontszámmal vezeti a labdarúgó 2. Ligát.
| 2024. 09. 12. 20:00 | FC U Craiova 1948 FC U Craiova | Nyárádtői Unirea Nyárádtő | 2-0 |
| 2024. 09. 14. 11:00 | CS Afumaţi Afumaţi | Sellenberki SK Sellenberk | 1-0 |
| 2024. 09. 14. 11:00 | Ceahlăul Piatra Neamţ Ceahlăul | Bukaresti Metaloglobus Metaloglobus | 0-1 |
| 2024. 09. 14. 11:00 | Metalul Buzău Metalul Buzău | CSM Slatina Slatina | 1-0 |
| 2024. 09. 14. 11:00 | Újszentesi SK Újszentesi SK | Nagyváradi Bihar FC Bihar FC | 1-0 |
| 2024. 09. 14. 11:00 | Bukaresti Steaua Steaua | CSM Focşani CSM Focşani | 1-0 |
| 2024. 09. 15. 11:00 | FC Voluntari Voluntari | Chindia Târgoviște Chindia | 4-1 |
| 2024. 09. 16. 16:00 | FC Argeș Pitești FC Argeș | Concordia Chiajna Chiajna | 3-2 |
| 2024. 09. 17. 17:00 | Resicabányai CSM Resica | FK Csíkszereda FK Csíkszereda | 2-3 |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | FK Csíkszereda FK Csíkszereda | 5 | 5 | 0 | 0 | 15-6 | 15 |
2 | CS Afumaţi Afumaţi | 5 | 4 | 0 | 1 | 8-4 | 12 |
3 | Bukaresti Metaloglobus Metaloglobus | 6 | 4 | 0 | 2 | 11-8 | 12 |
4 | Bukaresti Steaua Steaua | 6 | 3 | 3 | 0 | 5-2 | 12 |
5 | FC Voluntari Voluntari | 6 | 3 | 2 | 1 | 10-5 | 11 |
6 | Resicabányai CSM Resica | 6 | 3 | 2 | 1 | 11-8 | 11 |
7 | FC U Craiova 1948 FC U Craiova | 6 | 3 | 2 | 1 | 6-4 | 11 |
8 | Újszentesi SK Újszentesi SK | 6 | 3 | 1 | 2 | 7-5 | 10 |
9 | CSM Slatina Slatina | 5 | 2 | 2 | 1 | 9-2 | 8 |
10 | FC Argeș Pitești FC Argeș | 6 | 2 | 2 | 2 | 5-4 | 8 |
11 | Vajdahunyadi Corvinul Corvinul | 4 | 2 | 1 | 1 | 4-4 | 7 |
12 | Ceahlăul Piatra Neamţ Ceahlăul | 6 | 2 | 1 | 3 | 6-8 | 7 |
13 | Nagyváradi Bihar FC Bihar FC | 5 | 2 | 0 | 3 | 6-7 | 6 |
14 | Metalul Buzău Metalul Buzău | 6 | 2 | 0 | 4 | 8-10 | 6 |
15 | Chindia Târgoviște Chindia | 6 | 2 | 0 | 4 | 6-10 | 6 |
16 | AFC Câmpulung Muscel Câmpulung | 6 | 2 | 0 | 4 | 4-13 | 6 |
17 | Sellenberki SK Sellenberk | 6 | 1 | 2 | 3 | 5-6 | 5 |
18 | Concordia Chiajna Chiajna | 5 | 1 | 1 | 3 | 6-10 | 4 |
19 | CSM Focşani CSM Focşani | 6 | 1 | 0 | 5 | 2-8 | 3 |
20 | 5 | 1 | 1 | 3 | 1-4 | 2 | |
21 | Nyárádtői Unirea Nyárádtő | 6 | 0 | 2 | 4 | 1-8 | 2 |
Emlékezetes mérkőzésen szerzett pontot az FK Csíkszereda a Galaci Oțelul otthonában. A székelyföldiek a hajrában két játékosukat is elveszítették, azonban kilenc emberrel is megőrizték a döntetlent, így megszerezték második pontjukat a Szuperligában.
Doru Andrei akár a román felnőttválogatottban is hasznos lehet – vélekedett Ovidiu Burcă, a Sepsi OSK vezetőedzője, miután csapata a középpályás találatával 1–1-es döntetlent játszott a Petrolul Ploiești otthonában.
Medve jelenlétére figyelmeztető Ro-Alert üzenetet kaptak a csíkszeredaiak szombat reggel nyolc óra után, hogy nagyvadat észleltek a csíksomlyói Szék út 98/A szám alatt.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!