Magyarországi sajtóinformációk szerint, Lang Ádám
két okból távozott Kolozsvárról.
Egyrészt, mert a címvédő vezetőedzője, Dan Petrescu márciusi visszatérésekor a tudtára adta, hogy nem ismeri, ezért nem is ad neki lehetőséget. Ezt a játékos ügynöke, Illés Zoltán közölte, hozzátéve, hogy
ez a bánásmód elfogadhatatlan,
hiszen a technikai eszközöknek köszönhetően tíz perc alatt mindent meg lehet tudni egy labdarúgóról.
Másrészt, az nb1.hu internetes portál arról számolt be, hogy Lang Ádám
hónapokra visszamenőleg nem kapta meg a fizetését,
még a bajnoki győzelemért járó prémiumot sem, sőt lemondott mindezekről azért, hogy távozhasson az együttestől.
A huszonötszörös magyar válogatott Lang Ádám tavaly nyáron szerződött a kolozsvári csapathoz, amelynél az előző idényben 24 mérkőzésen (18 bajnoki és 5 kupamérkőzés, illetve egy Európa-liga selejtező) játszott, és
hozzájárult ahhoz, hogy a CFR idén is megnyerte a román bajnokságot.
Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.
Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.
Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.
Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!