Rendhagyó megállapodás született a román élvonal televíziós közvetítési jogairól: a Szuperliga meccseit 2035-ig továbbra is az EAD cégcsoport közvetítheti, a 10 évre szóló szerződés összértéke pedig eléri a 400 millió eurót.
Az új kontraktust a keddi, Hivatásos Labdarúgóliga (LPF) székházában megtartott közgyűlésen szavazták meg a klubok, 15 igen és 1 tartózkodás (Bukaresti Dinamo) mellett. A döntés értelmében már az idei szezonban 1 millió euróval nő a kifizetett összeg, így 31 millió euróra (TVA nélkül) emelkedik a kluboknak járó éves díj.
A szerződés értéke a 2032–2033-as idénytől tovább nő, ekkor már 35,5 millió eurót ér, ami TVA nélkül meghaladja a 40 milliós határt.
A megállapodás újabb lépés Gino Iorgulescu LPF-elnök korábban megfogalmazott célja felé: „Vannak terveink, hogy a közeljövőben elérjük a 40 millió eurót, hasonlóan ahhoz, amennyit a szövetség kap. Most 30 millión állunk, plusz egy millió, de a nehéz időkben is próbálunk a kluboknak több forrást biztosítani” – nyilatkozta a Fanatik Szuperliga műsorában.
Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.
Megszakadt a Szatmárnémeti VSK nyeretlenségi sorozata, Ilyés Róbert vezetésével a csapat megszerezte első győzelmét a labdarúgó 2. Ligában. A szatmáriak hazai pályán 2–0-ra győzték le a Sellenberk együttesét, és elkezdték a felzárkózást.
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
A jó pálinka iránti kíváncsiságból, némi kísérletezőkedvből és a családi kertben termő gyümölcsökből született meg a Bihar megyei Érkörtvélyesen az a málnapálinka, amely már az első versenyeken felkeltette a szakmai zsűri figyelmét.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!