Az európai ranglista élén a 2019-es Arcah Köztársaságbeli (Hegyi Karabah) Európa-bajnokságon aranyérmes Dél-Oszétia található. A második helyen az öt évvel ezelőtti tornán negyedik helyen végzett, a júliusi, Csíkszeredában rendezett vébéselejtezőn Székelyföld mögött a második helyen továbbjutott Chameria található, míg a harmadik az Eb-bronzérmes Abházia. A negyedik Arcah Köztársaság, mögötte pedig az ötödik pozícióban találjuk Székelyföld válogatottját.
A rangsort az elmúlt öt évben lejátszott mérkőzéseken elért eredmények alapján alakították ki.
Ezzel magyarázható, hogy a legutóbbi, 2018-as CONIFA-világbajokság döntőjének két tagja, a győztes Kárpátalja és a finalista Észak-Ciprus is 0 ponttal található a ranglistán.
Wenczel Kristóf, a csapatot működtető Székelyföld Labdarúgó Egyesület elnöke kiemelte, hogy nagyon örvendetes, hogy ilyen előkelő helyen található a válogatott, hiszen az európai ranglista élmezőnye nagyjából megegyezik a világranglistával.
A CONIFA alelnöke elmondta, hogy a szervezet idei közgyűlését Budapesten rendezik meg február 17–18-án, akkor lesz kisorsolva a női és férfi világbajnokság csoportköre is. A női vébét június 3–8. között Norvégiában, Bodøben rendezik meg, míg a férfiak június 25.–július 6. között Kurdisztánban (Irak) játszanak, mindkét mezőny tagja Székelyföld válogatottja.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!