A Paksi FC elleni továbbjutás után a kolozsvári csapat a svájci Luganóval csap össze az El második selejtezőkörében. Közben megtudta, kivel játszhat az augusztus 7-én és 14-én rendezendő harmadik fordulóban – amennyiben sikerrel veszi az újabb akadályt.
A kincses városi gárda az SC Braga és a Levszki Szófia közötti párharc továbbjutójával találkozhat.
A portugál klub nagy favorit a bolgárokkal szemben, így vélhetően ők kerülnek ki győztesként.
A Konferencia-ligában érdekelt Kolozsvári U a selejtező második fordulójában az örmény Ararat Armenia együttesével játszik, és továbbjutás esetén a harmadik körben augusztus 7-én és 14-én erős ellenféllel,
a cseh Sparta Prágával, vagy a kazah Aktobéval küzdhet meg.
A másik román csapat, az Universitatea Craiova viszont könnyebb ellenfelet kapott, ha túljut a bosnyák FK Sarajevón, akkor a szlovák Spartak Trnava és a máltai Hibernians közül kerül ki a riválisa.
Az El-ből való kiesés után a Paksi FC átkerült a Kl-be, ahol a második selejtezőkörben a szlovén Maribor ellen játszik, és amennyiben továbbjut, a harmadikban az ukrán Polisszija és az andorrai Santa Coloma közötti párosítás győztesével találkozik.
A Puskás Akadémiának a görög AEK Athén vagy az izraeli Hapoel Beer-Seva lehet az ellenfele,
feltéve, ha előbb túljut a ciprusi Arisz Limasszol gárdáján.
A Győri ETO a svéd AIK Stockholm, vagy az észt Paide Linnameeskond ellen játszik, ha sikerül legyőznie az örmény Pjunyik Jerevánt.
Összeült a Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága, szerdán több ügyben is döntést hozott: az FK Csíkszereda vezetőedzője, Ilyés Róbert kiállítását is elbírálták. A Bukaresti Rapid szurkolói rasszista megnyilvánulásai miatt súlyos büntetést kapott.
Kiválóan sikerült a rajt a kiesés elkerüléséért küzdő FK Csíkszeredának a labdarúgó Szuperliga alsóházi rájátszásában. Megnéztük, hogy az utóbbi években hány pontra volt szükségük a csapatoknak az utolsó, biztos bennmaradást érő hely eléréséhez.
Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.
A Kolozsvár közeli Magyarlétán helyezik örök nyugalomra Mihai Alettát, akit a járdán gázolt halálra egy személygépkocsi a kincses város központjában hétfőn. A szörnyű baleset mélyen megdöbbentette a lakosságot.
Románia biztonságban van – jelentette ki Nicușor Dan államfő csütörtökön, miután Mark Rutte NATO-főfitkárral tárgyalt Brüsszelben a Romániát ért iráni fenyegetés után néhány nappal.
Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!