Az európai szövetség nyoni központjában hétfőn megtartott sorsoláson Gera Zoltán segédkezett, aki ezúttal is Budapestet, mint a döntő helyszínét képviselte.
A jelenleg sérült Schäfer Andrást is foglalkoztató Union Berlin ellenfele az Ajax Amsterdam lesz.
Az egyenes kieséses szakasz első körében a nyolcaddöntőbe jutás a tét, a Bajnokok Ligája-csoportharmadikok mellé az El-csoportmásodikokat sorsolták, azonos nemzetből érkezők nem kerülhettek össze. A párharcok első mérkőzéseit február 16-án, a visszavágókat egy héttel később rendezik.
A továbbjutók a nyolcaddöntőbe kerülnek, ahol már várják őket az El-csoportgyőztesek, köztük a magyar bajnoki címvédő Ferencváros.
A nyolcaddöntő sorsolását február 24-én tartják, a tizenhat között a mérkőzéseket március 9-én, illetve 16-án játsszák.
A sorozat döntőjére május 31-én Budapesten, a Puskás Arénában kerül sor.
Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.
Több mint két hónapja nincs csapata Valentin Suciunak, aki a meghiúsult szatmárnémeti lehetőségről és a jövőbeli terveiről beszélt. A sepsiszentgyörgyi szakember szerint egyre nehezebb új együttest találni, de készen áll arra, hogy ismét kispadra üljön.
Harmincezer lejt tartalmazó elvesztett övtáskát talált meg, majd tartott meg jogtalanul egy 37 éves férfi Sepsiszentgyörgyön. A rendőrök a pénz jelentős részét visszaszerezték, az ügyben lopás miatt folyik nyomozás.
Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.
Nagyszabású razziát tartottak a nyomozók pénteken Arad, Bihar, Fehér, Kolozs és Szeben megyében az idei érettségi vizsgákkal kapcsolatos csalás gyanúja miatt. A főügyészség szerint kiszivárogtatták a vizsgatételeket.
Nem mindegy, hogy milyen kézben marad a hátrahagyott református örökség – Makkai Péter református lelkész, korábbi szociális államtitkár előadásán jártunk.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!