Az Európa Konferencia-ligát azért hozta létre az UEFA, hogy azok a csapatok is folytathassák nemzetközi kupaszereplésüket, amelyek a Bajnokok Ligájában és az Európa-ligában sem jutnak el a csoportkörig.
Az Európa Konferencia-ligában mind az 55 UEFA-tagországból indulnak együttesek, amelyek közül egy sem lesz automatikusan főtáblás, a selejtező bajnoki ágáról öt, a nem bajnoki ágáról 17 együttes, az Európa-liga kvalifikációjának rájátszásából pedig tíz vesztes érkezik.
A részt vevő 32 csapat nyolc négyes csoportban szerepel majd, a győztesek bejutnak a nyolcaddöntőbe, míg a csoportmásodikok az Európa-ligából érkező csoportharmadikokkal vívnak rájátszást a legjobb 16 közé kerülésért.
A lebonyolítás azt is jelenti, hogy egy csapat akár mindhárom nemzetközi kupasorozatban szerepelhet egyetlen idény alatt.
Az Európa Konferencia-liga győztese a következő idényben az Európa-liga főtábláján szerepel majd, ebben a sorozatban 2021-től 48 helyett 32 gárda vesz majd részt a csoportkörben.
Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.
Több mint két hónapja nincs csapata Valentin Suciunak, aki a meghiúsult szatmárnémeti lehetőségről és a jövőbeli terveiről beszélt. A sepsiszentgyörgyi szakember szerint egyre nehezebb új együttest találni, de készen áll arra, hogy ismét kispadra üljön.
Villámcsapás ért egy tanárt a Bucsecs-hegységben, miközben egy 14 gyermekből álló csoporttal túrázott. A pedagógust eszméletlen állapotban találták meg a hegyimentők, majd hordágyon szállították le a hegyről.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.
Nem mindegy, hogy milyen kézben marad a hátrahagyott református örökség – Makkai Péter református lelkész, korábbi szociális államtitkár előadásán jártunk.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!