
„A 84. percig nem kaptunk gólt, aztán viszont hármat is. Lehet gólt kapni, de utána is meg kell őrizni a tartásunkat.
– mondta az olasz szakvezető, aki önkritikát is gyakorolt, mert szerinte nem jöttek be a cseréi. A lehozott játékosok közül Schäfer és Kleinheisler szerinte elfáradt, ezért cserélte le őket.
Rossi ugyanakkor összességében nagyon dicsérte együttese teljesítményét, mivel 84 percen át a címvédő ellen olyan szervezett futballt mutatott, amellyel tartotta a gól nélküli döntetlent. Kiemelte azt is, hogy a második félidőben még jobban is játszott, mint az elsőben, mert a labdabirtoklásokból jobban meg tudtak indulni a tanítványai, akik ebben a periódusban ígéretes akciókat is vezettek.
„A fiúk mindent kiadtak magukból, amit csak tudtak, a 84. percig úgy alakult a mérkőzés, ahogy szerettük volna, de ha úgy futballoznánk, ahogy ők buzdítanak minket, akkor sokkal több meccset nyernénk” – méltatta játékosait és a szurkolókat is a magyarok mestere.
A portugálok szakvezetője, Fernando Santos szerint csapata végig jól játszott, mert a biztonságra törekedő magyarokat védekezésre kényszerítették és nem hagyták birtokolni a labdát.
„Az első félidőben is jól játszottunk, mert úgy tudtunk támadni, hogy hátul nem adtunk lehetőséget a magyaroknak. Szünetben azt kértem a játékosoktól, küzdjenek tovább szívvel-lélekkel, hogy meg tudják törni a magyarokat. Ennek ellenére a folytatás első tíz-tizenöt percében volt egy kis üresjáratunk.
– értékelt a szakember, aki arról is szót ejtett, hogy fantasztikus volt ismét telt házas stadionban futballozni, egyúttal megköszönte annak a négyezer portugálnak a buzdítást, aki vállalta az utat a magyar fővárosba.
Sallai Roland, a Freiburg támadója a találkozó után elmondta, a magyar csapat a szívét-lelkét kitette a pályára, és nagyon örül, hogy a Puskás Arénában, közönség előtt tudtak játszani.
„Maximálisan azt kaptuk a portugáloktól, amire készültünk és amire számítottunk. Kívülről is látszott, hogy a csapat odatette magát és mindent beleadott.
– mondta Sallai.
A támadó Cristiano Ronaldóval kapcsolatban elmondta, azért is a világ egyik legjobb játékosa, mert egy olyan mérkőzésen amikor, „oké” teljesítményt nyújt, két gólt tud lőni.
„Elcsúsztunk a végén, talán fejben is, de meg fogjuk nézni és kielemezzük a hibákat, hogy a következő találkozón ne forduljanak elő ismét” – tekintett előre Sallai Roland.
A magyarok szombaton a világbajnok franciákat fogadják, majd jövő szerdán a németek vendégei lesznek Münchenben. A portugálok négy nap múlva a németekhez látogatnak, majd június 23-án Budapesten a franciákkal csapnak össze.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!