
A végső győzelemre esélyesnek tartott angoloknak a csoportkör első fordulójában 1–0-ra sikerült felülmúlniuk Horvátországot, így lépéslőnyben voltak. A skótoknak nagy szükségük volt a pontszerzésre, miután az első meccsükön kettővel kikaptak a csehektől, és versenyben akartak maradni a továbbjutásért.
Ahogyan várható volt, az angol együttes uralta a mérkőzést, és a 11. percben alakította ki a legnagyobb gólszerzési lehetőségét, szöglet után John Stones a kapufára fejelt.
A házigazdák a folytatásban főleg a védelem mögé beívelt hosszú labdákkal próbálkoztak, de nem jártak sikerrel.
Sőt, az első félidő hátralévő részében a skótok előtt adódott nagy helyzet, Stephen O'Donnell lövésénél kellett Jordan Pickford bravúrja.
A szünet után magasabb fokozatba kapcsolt Gareth Southgate szövetségi kapitány gárdája, Mason Mount távoli lökettel tette próbára a vendégek kapusát, Reece James pedig kevéssel fölé lőtt.
Ezután azonban váratlanul elakadtak az angolok támadásai,
és a végéig már nem is voltak komoly lehetőségeik, a másik oldalon pedig a 79. percben Ché Adams közelről kissé kiszorított helyzetben rosszul találta el a labdát, amely mellé szállt.
A küzdelmes döntetlennel az angolok beérték a szintén négy pontos, a csoportot vezető Csehországot, amely ellen zárják a csoportkört jövő héten, míg
az első pontjukat szerző skótoknak megmaradt az esélyük a továbbjutásra, ennek eléréséért hazai pályán le kell győzniük a horvátokat.
| 2021. 06. 18. 19:00 | Horvátország Horvátország | Csehország Csehország | 1-1 |
| 2021. 06. 18. 22:00 | Anglia Anglia | Skócia Skócia | 0-0 |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Csehország Csehország | 2 | 1 | 1 | 0 | 3-1 | 4 |
2 | Anglia Anglia | 2 | 1 | 1 | 0 | 1-0 | 4 |
3 | Horvátország Horvátország | 2 | 0 | 1 | 1 | 1-2 | 1 |
4 | Skócia Skócia | 2 | 0 | 1 | 1 | 0-2 | 1 |
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!