Hirdetés

Most már van osztrák diadal a kontinenstornákról

Nagy védéseket mutatott be az észak-macedónok kapusa
Fotó: Agerpres/EPA

2021. június 13., 21:08

Az észak-macedón védelmi megingásra az osztrákok még rá tudtak tenni egy lapáttal. Sokáig döntetlen volt, hogy aztán utóbbiak megrázzák magukat, megszerezzék első győzelmüket a labdarúgó Európa-bajnokságok során.

2021. június 13., 21:08

Két olyan válogatott csapott össze vasárnap késő délután a bukaresti Nemzeti Arénában, amelyik fennállása során egyszer sem nyert még Európa-bajnokságon: az osztrákok pedig 2008-ban és 2016-ban ott voltak a kontinenstornán, de összesen két döntetlent tudtak ezeken összehozni. Ellenfele, az észak-macedónok pedig ezt azért nem tehették meg ezidáig, mivel újoncok a mezőnyben.

Hirdetés

A C csoport első fordulójához tartozó összecsapás első negyedórája nem hozott sok izgalmat, csordogált a játék, kóstolták egymást a csapatok. A 20. percben aztán elaludt az észak-macedónok védelme, Sabitzer ívelte be a tizenhatos sarkától, Lainer közelről a jobb alsóba helyezte, 1–0-ra vezetett Ausztria.

Sőt, pár pillanatra rá akár meg is duplázhatták volna előnyüket, ugyancsak egy beadást a kapu előterében Kalajdzic játszhatta meg, ezt a próbálkozást védte a kapus.

Az első találatban vastagon benne volt a védelmi hiba, viszont a 28. percben az osztrákok ezt még fokozni tudták. Előbb Hinteregger felszabadítása saját társán, Sabitzerben akadt el, az hátrafelé pattant a kapus és Alaba összecsúszott, a labda pedig Pandev előtt landolt, akinek csak be kellett gurítania (1–1).

A pihenőig Ausztria volt veszélyesebb, megmaradt a döntetlen.

A második felvonásban egy fokozattal magasabbra kapcsoltak az osztrákok, Dmitrievski hatalmas védéseivel tartotta a lelket csapatában. Amikor lehetett Észak-Macedónia is vezetett egy-két ellentámadást, akár Pandev emelésével megkaparinthatták volna a vezetést.

Egyre nagyobb volt Alabaék nyomása, de az ellenlábas állta a sarat, foggal-körömmel védte a kapu előtti területeket. A 78. percben aztán kapituláltak, egy újabb a kapu előterébe való beadásra a csereként beálló Gregoritsch remekül érkezett, bepöccintette (2–1).

Válasz erre már nem érkezett, sőt Ausztria a legvégén egy másik cserjátékos, Arnautovic találatával pontot tett a találkozóra. Összességében megérdemelten szerezték meg első Eb-győzelmüket, sokkal többet tettek a sikerért.

Labdarúgó Európa-bajnokság, C csoport, 1. forduló:

Ausztria–Észak-Macedónia 3–1 (1–1).
Bukarest, Nemzeti Aréna, vezette: Andreas Ekberg (svéd)
Gólszerzők: Stefan Lainer (18.), Michael Gregoritsch (78.), Marko Arnautovic (89.), illetve Goran Pandev (28.).
Ausztria: Bachmann – Lainer (Dragovic, 46.), Dragovic, Hinteregger, Ulmer – Baumgartner (Gregoritsch (58.), Laimer (Baumgartlinger, 90+3.), Schlager (Ilsanker, 90+4.), Alaba – Sabitzer, Kalajdzic (Arnautovic, 59.). Szövetségi kapitány: Franco Foda.
Észak-Macedónia: Dimitrievski – Nikolov (Bejtulai, 63.), Ristovski, Velkovski, Musliu (Ristovski M. 87.), Alioski – Bardi (Trickovski, 82.), Ademi, Elmas – Pandev, Trajkovski (Kostadinov, 63.). Szövetségi kapitány: Igor Angelovski.

 

Euro 2020, C csoport, 1. forduló

Euro 2020, C csoport

##
CsCs
MM
GyGy
DD
VV
GkGk
PP
1
Ausztria Ausztria
1
1
0
0
3-1
3
2
Hollandia Hollandia
1
1
0
0
3-2
3
3
Ukrajna Ukrajna
1
0
0
1
2-3
0
4
Észak-Macedónia Észak-Macedónia
1
0
0
1
1-3
0
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni

Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.

Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Ez is érdekelheti
Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!