Hirdetés

Marco Rossi: erre az együttesre évek múltán is büszkeséggel fognak emlékezni a szurkolók

Fotó: MTI/Kovács Tamás

MTI
2021. június 24., 12:42

Marco Rossi szövetségi kapitány noha bravúrosnak tartja a Németország vendégeként elért 2–2-es döntetlent, a játékosaival pedig maximálisan elégedett, mégis csalódottan értékelt, mert a magyar válogatott rendkívül közel állt a továbbjutáshoz a részben budapesti rendezésű Európa-bajnokságon.

MTI
2021. június 24., 12:42

„Hihetetlennek és elképzelhetetlennek tűnt, hogy továbbjuthatunk, de sajnos a legszebb tündérmeséknek sem mindig tökéletes a vége” – fogalmazott az olasz szakvezető. „Technikai szempontból nem mi vagyunk a legjobb csapat, de vannak más szempontok is. Például taktikai szempontok, vagy az, ahogy a játékosaink egymást kisegítik, ahogy harcolnak minden egyes meccsen”.

Rossi szerint a válogatott abban lépett előre a kontinensviadalon, ahogy csapatként tudott játszani, ez kiváltképpen igaz volt a védekezésre.

Hirdetés

Hozzátette, olyan dolgokat kellett kipróbálni, amelyeket még soha, mert a világ legjobbjaival találkoztak. Példaként említette, hogy nagyon hátul kellett védekezni, amit ő személy szerint nem kedvel, de figyelembe kellett vennie az ellenfelek erősségét.

„Mindenkinek gratuláltam. A játékosok minden betűjét betartották a taktikai utasításoknak. Azt is, hogy ne aggódjanak azon, kivel állnak szemben és azt is, hogy vállalják fel az egy az egy elleni párharcokat bárkivel is állnak szemben. Ezt mind megtették” – méltatta tanítványait Rossi, aki szerint emelt fővel búcsúztak.

•  Fotó: MTI/Kovács Tamás Galéria

Fotó: MTI/Kovács Tamás

A magyar futball közelmúltja alapján ez hatalmas eredmény, amit ebben a csoportban elértünk. Nem tudom, mely válogatottak lettek volna képesek két pontot szerezni ebben a négyesben.

Erre az együttesre évek múltán is büszkeséggel fognak emlékezni a szurkolók, és én is büszke vagyok arra, hogy az edzőjük lehetek”

– fogalmazott.

Kollégája, Joachim Löw is méltatta a hősiesen küzdő magyar csapatot: „Tudtuk, hogy nem lesz sok területünk, így amikor hátrányba kerültünk, nagyon nehéz volt egyenlíteni. A második bekapott gól után pedig nagyon jó mentalitás és csapatszellem kellett ahhoz, hogy ismét sikerüljön egyenlíteni. Az tervezett volt, hogy a 80. perctől mindent egy lapra feltéve támadni fogunk. Mindent be kellett vetnünk, hogy ez összejöjjön” – nyilatkozta.

A torna után a posztjáról távozó szakvezető azt elismerte, hogy

a csapata teljesítménye eddig nem volt meggyőző, ugyanakkor szerinte a „halálcsoportban”, ahol minden meccsen minden pontért meg kellett szenvedni, csak az számított, hogy meglegyen a továbbjutás.

„Amíg a magyarok leparkolták a buszt a tizenhatosuk előtt és minden párharcba beleálltak, addig az angolok elleni nyolcaddöntőben teljes más mérkőzésre lehet számítani. A Wembleyben játszani az angolokkal megtiszteltetés, nagyon várjuk” – tekintett a jövőbe Löw.

A magyar csapat két pontjával a világbajnok és csoportgyőztes franciák, a második németek, illetve a címvédőként harmadik helyen továbbjutó portugálok mögött zárt a négyesében.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Tizenegy játékosától búcsúzott el az FK Csíkszereda

Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.

A Sepsi OSK stadionjában játssza európai kupameccsét a Kolozsvári U – hivatalos

Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.

Székelyhon

Előrejelzés júliusra: jöjjön, aminek jönnie kell, de jobb, ha tudjuk előre

Az időjárás a következő négy hétben is többnyire a kánikula jegyeit fogja megtartani, miközben az ország nagy részén jelentős csapadékhiány várható az Országos Meteorológiai Szolgálat négyhetes előrejelzése szerint.

`
Krónika

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben

Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.

Krónika

Románul nem beszélő magyar rászorulók kerültek távoli megyékbe a bihari menhelyekről

Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.

Főtér

A gumimedencéjében hűsölt a Németországban körözött román drogkereskedő, amikor lecsapott rá a különleges egység – hírmix

Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.

Ez is érdekelheti
Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!