Hirdetés

Kimaradt két tizenegyes, ukrán diadal Bukarestben

Jarmolenko gólt lőtt, gólpasszt adott
Fotó: Mihai Barbu/Agerpres

2021. június 17., 19:04

Az Ukrajna–Észak-Macedónia mérkőzésen mindkét csapat kapott egy-egy büntetőt. Mindkettőt védték a kapusok, az ukránok az elpuskázott lehetőség ellenére is megszerezték a három pontot, esélyt szerezve maguknak a továbbjutásra.

2021. június 17., 19:04

Bukarest adott otthont csütörtök kora délután a C csoportban rendezett mérkőzésnek, ahol az első forduló két vesztese találkozott. Az ukránoknak adtak nagyobb esélyt a fogadóirodák, és már az első perctől úgy teljesítettek, mint akik valóban győzni akarnak. Nagyon nekiestek az ellenfelüknek, 20 perc alatt akár hármat is lőhettek volna a nagy helyzetek alapján.

Hirdetés

Az északmacedónok végül fél órát tudtak kibírni, Jarmolenko egy szöglet után megszerezte a vezetést, nem sokat kellett várni a második találatra sem. Gólja után Jarmolenko egy remek kiugratást hozott össze és ebből Jaremcsuk volt eredményes.

Észak-Macedónia veteránja, Pandev, aki az osztrákok ellen is betalált most is elért egy gólt de ezt most les miatt nem adta meg a játékvezető.

A második félidőre egy jóval támadóbb szellemű északmacedón csapat jött ki, és ennek meg is lett az eredménye. tizenegyeshez jutottak, amit Alioski végzett el. Az ukrán kapus ugyan kiütötte a lövést de az ítélet-végrehajtó a kipattanóból mégiscsak betalált.

A meccs végén az ukránok is kaptak egy büntetőt, amit Malinovsky vállalt el, de ezt Dimitrievski  kapus kivédte. Ezért Ukrajna nem fizetett nagy árat, mert az egygólos előnyük kitartott, és 2–1-re megnyerték a találkozót.

Labdarúgó Európa-bajnokság, C csoport, 2. forduló:

Ukrajna–Észak-Macedónia 2–1 (2–0).
Bukarest, Nemzeti Aréna. Vezette: Fernando Rapallini (argentin).
Gólszerzők: Jarmolenko (29.) Jaremcsuk (34.), ill. Alioszki (57.)
Ukrajna: Buscsan – O. Karavajev, Zabarnij, Matvijenko, Mikolenko – Saparenko (Szidorcsuk, 78.), Sztepanenko, Zincsenko – Jarmolenko (Cihankov, 70.), Jaremcsuk (Beszedin, 70.), Malinovszkij (Szobol 90+2). Szövetségi kapitány: Andrij Sevcsenko.
Észak-Macedónia: Dimitrievszki – Sz. Risztovszki, Velkovszki, Muszliu – B. Nikolov (Trajkovszki, a szünetben), Ademi (Risztevszki, 85.), Szpirovszki (Csurlinov, a szünetben), Alioszki – Bardi (Avramovszki, 77.) – Pandev, Elmasz. Szövetségi kapitány: Igor Angelovszki.

Euro 2020, C csoport, 2. forduló

Euro 2020, C csoport

##
CsCs
MM
GyGy
DD
VV
GkGk
PP
1
Hollandia Hollandia
2
2
0
0
5-2
6
2
Ukrajna Ukrajna
2
1
0
1
4-4
3
3
Ausztria Ausztria
2
1
0
1
3-3
3
4
Észak-Macedónia Észak-Macedónia
2
0
0
2
2-5
0
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Megváltoztatta a szabályzatot a szövetség, még egy évig otthon játszhat az FK Csíkszereda

Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.

A Sepsi OSK stadionjában játssza európai kupameccsét a Kolozsvári U – hivatalos

Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.

Székelyhon

Részleteket közölt a meteorológiai szolgálat a holnapra várható viharról

Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.

`
Krónika

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben

Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.

Krónika

Fogyatékkal élőket kihasználó illegális otthonokra csaptak le Bihar megyében

Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.

Főtér

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon

Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.

Ez is érdekelheti
Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!