Hirdetés

Jól zárt a svéd retesz, spanyol gólképtelenség

Rendre több svéd játékos szorításában kellett játszaniuk a spanyoloknak
Fotó: Pierre Philippe Marcou/Agerpres/EPA

2021. június 15., 00:15

Nagyon sok helyzetet dolgozott ki a spanyol válogatott, képtelen volt egyiket is góllá váltani a védelemben nagyot harcoló svédekkel szemben. Megvan az idei kiírás első 0–0-ás végeredménye.

2021. június 15., 00:15

Hétfőn este az E csoport első fordulójában a spanyolok hazai környezetben, tikkasztó hőségben, a sevillai harmincegy fokban a svédeket látták vendégül. Az első pillanattól a skandinávok teljesen átadták a kezdeményezést, a hispánok óriási mezőnyfölényben játszottak, birtokolták a labdát.

Hirdetés

A 16. percig kellett várni az első nagyobb gólszerzési lehetőségükre, ekkor Olmo fejesét védte Olsen.

Az idő múlásával még nagyobb lett a spanyol nyomás, ellenlábasuk láthatóan arra készült a meccs előtt, hogy pontosan védekezzen, ne nagyon engedjen szabad területet a tizenhatoshoz belül.

Ez pedig hellyel-közzel össze is jött, ha pedig nem, akkor a szerencse mellettük volt. Koke két ízben remek helyzetbe került, de mindkétszer eltévesztette a kaput. Túloldalt a svédek majdnem a semmiből jutottak előnyhöz, egy mély beívelést a léc alól szögletre tolta ki Simon.

Az addig szinte biztos védelem kapitulált, Morata csapott le a labdára a tizenhatos vonalánál, rögtön kapura is tekerte, kicsivel mellé ment.

A nagy mezőnyfölént dacára Svédországé volt az első játékrész kapufája, Isak került nagy helyzetbe, sokáig kivárt, az erőteljes lövése egy védőről a lécre, onnan pedig kifelé pattant.

0–0 állta az eredményjelzőn, de a mérkőzés képe alapján akár kettővel is vezethettek volna a spanyolok.

A pihenőt követően változtatott taktikáján Svédország, fennebb tolta sorait, így a háromszoros Eb-győztesnek már nem voltak nagy területei a támadások szövögetésére.

A skandinávok a 61. percben egy tetszetős ellentámadással mutatták meg, nem azért érkeztek, hogy vereséggel hagyják el a játékteret, Isak passzolt középre Bergnek, akinek lábáról lecsúszott a játékszer a kapura rúgás pillanatában.

Az utolsó negyedórát újból megnyomta a hispán együttes, beszorította az ellenlábast, de ezúttal is masszív védekezésbe ütközött. Egy Olsen bravúrra volt szükség Moreno fejesénél a legvégén.

Megszületett az idei Európa-bajnokság első gólnélküli mérkőzése, a svédek kivédekezték a spanyolok támadásait, akiknek megvolt a tömérdek lehetőségük, de egyiket sem értékesítették.

Az E csoportot így a szlovákok vezetik, miután délután legyőzték a lengyeleket.

Labdarúgó Európa-bajnokság, E csoport, 1. forduló:

Spanyolország–Svédország 0–0.

Estadio de La Cartuja, Sevilla, vezette: Slavko Vincic (szlovén).
Spanyolország: Simón – M. Llorente, P. Torres, Laporte, Alba – Rodri (Alcantara, 66.), Pedri, Koke (Riuz, 87.) – Olmo (Moreno, 74.), F. Torres (Oyarzabal, 74.), Morata (Sarabia, 66.). Szövetségi kapitány: Luis Enrique.
Svédország: Olsen – Lustig (Kraft, 75.), Lindelof, Danielson, Augustinsson – Larsson, Olsson (Cajuste, 84.), Ekdal, Forsberg (Bengtsson, 84.) – Berg (Quaison, 69.), Isak (Claesson, 69.). Szövetségi kapitány: Janne Andersson.

 

Euro 2020, E csoport, 1. forduló

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Egyoldalú rangadók az Udvarhely körzetiben

A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.

Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

`
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Ez is érdekelheti
Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!