Hétfőn este a bukaresti Nemzeti Aréna a Franciaország–Svájc mérkőzéssel búcsúzott a labdarúgó Európa-bajnokságtól. A csoportmérkőzéseket követően egy nyolcaddöntőt rendeztek a Nemzeti Arénában.
Ahogy azt várni lehetett, a franciák voltak a kezdeményezőbbek, pár apróbb helyzetecskét össze is hoztak, igaz túloldalt megmutatta az ellenlábas, hogy nem csupán a statiszta szerepet vállalta. Olyannyira nem, hogy a 15. percben meg is szerezte az előnyt a svájci gárda: Zuber ívelt középre, Seferovic emelkedett a legmagasabbra, Lenglet mellől bólintott a jobb alsóba (0–1).
Gyorsan szeretett volna válaszolni a kékmezes ellenlábas. Sommer bravúros hárítása kellett, hogy ez ne következzen be pillanatok alatt. Aztán Mbappé és Rabiot távoli löketei mentek mellé.
A franciákból hiányzott az átütő erő, a svájciak pedig ügyesen, okosan fociztak. Amikor meg lehetett egy-egy támadást is megindítottak, így az első felvonást követően érett a meglepetés.
A második játékrészt lendületesen indította Didier Deschamps együttese, az ellenfél viszont jól zárta a területeket. Az 55. percben nagy esélyt kapott Svájc, kettőre növelhette az előnyét, a VAR segítségével tizenegyeshez jutottak Zubert kaszálta el Pavard. Rodríguez jobb alsóba tartó lövését kivédte Lloris.
Ez a hárítás óriási löketet adott társainak, pillanatok alatt megfordult a találkozó, a gallok nem csupán kiegyenlítettek, hanem átvették a vezetést. A főszereplő Benzema volt, az 57. percben Mbappé passzát pöccintette a hálóba, aztán az 59. minutumban Griezmann helyezte a fejére a játékszert, közelről bólintotta be a Real Madrid támadója (2–1).
A fordítás megnyugtatta a franciákat, a 75. percben ráadásul Pogba 22 méterről óriási gólt akasztott a bal felsőbe (3–1). Túlontúl megnyugtatta....
A 82. percben szépített Svájc, Seferovic duplázott, ezúttal is fejjel volt eredményes (3–2). Gavranovic a 86. percben betalált, a gólt les címén elvették – jogosan. Hogy aztán a 90. minutumban már érvényest szerezzen, elhúzott védője mellett, védhetetlenül lőtte a jobb alsóba (3–3).
Jöhetett a hosszabbítás. Itt igazából egyik fél sem kockáztatott, érződött, hogy sokat kivett belőlük az első kilencven perc. Mbappé előtt azért két ízben is ott volt a gólszerzés lehetősége, minkettőt mellé lőtte.
A kontinenstorna első tizenegyespárbaja döntötte el, ki lesz ott a következő körben.
Gavranovic kezdte, bevágta, ahogy Pogba is. A másodikat Schar, illetve Giroud is a bal alsóba helyezte. Akanji a jobb alsóba gurított, Thuram is odalőtte, pontosan. Vargas lövésébe Lloris belekapott, de nem tudta hárítani, Kimpembe a bal felsőbe bombázta. Mehmedi magabiztosan értékesítette, Mbappé kihagyta, a jobb sarokra tartó próbálkozását Sommer kiütötte.
Svájc nagyon sokat tett, hogy ő legyen a továbbjutó, alaposan megdolgozott a sikerért, ott vannak a negyeddöntőben, ahol a spanyolokkal játszanak majd.
Lejátszotta harmadik felkészülési mérkőzését a labdarúgó 2. Liga rajtjára hangoló Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, szombaton délben a Ceahlăul Piatra Neamț vendége volt.
Már a jegyárusítás első napján eldőlt, hogy telt ház lesz a csíkszeredai stadionban: minden belépő elkelt az FK Csíkszereda történelmi, Bukaresti Dinamo elleni első élvonalbeli hazai mérkőzésére.
A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.
“I would like to speak with Romania’s new president as soon and as extensively as possible, because we have shared issues within the European Union, and the interests of Romanians and Hungarians often align," Prime Minister Viktor Orbán told Krónika.
Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!