
A meccs úgy kezdődött, ahogy Svédország legjobban szerette volna. Forsberg már a 2. percben megszerezte a vezetést, és attól kezdődően az első félidőben azt csinálhatták, amit igazán jól tudnak: távol tartani a kapujuktól az ellenfelet.
Ettől függetlenül a FIFA által az év játékosának választott Lewandowskival nehezen bírtak, megmozdulásai folyamatos veszélyt jelentettek. Lewa a 17. percben kiérdemelte az Eb legpechesebb játékosa címet is. Egy szögletből érkező labdát fejelt a felső lécre, majd a kipattanót megint a lécre küldte vissza ugyancsak fejjel. Aztán harmadszor sem sikerült átsegítenie a labdát a gólvonalon.
A lengyeleknek volt sürgősebb, ők próbálkoztak többször a továbbiakban is, de a svéd védelem hibátlan volt, mindent eltakarítottak a remeklő Olsen vezetésével.
A második félidő nagyobb részén a középpályán csak átrohantak a csapatok, kontrák követték egymást felváltva forgott veszélyben a két kapu. Az 59. percben egy lengyel támadásból kivágott labdával indultak el a skandinávok, a labda a középen érkező Forsberghez került, akinek már nem volt nehéz dolga.
A 0–2 ellenére Lengyelország nem adta fel alig két perccel később Lewandowski villant és lőtt csodás gólt két blokkolni akaró hátvéd között. Újabb két perc múlva újra betaláltak a lengyelek, de ezúttal les volt, így érvénytelen lett a találat.
Más választásuk nem lévén mentek előre lendületlenül Zielinskiék, de a svéd falat nem nagyon tudták átjátszani, az átlövéseket pedig rendre hatástalanította Olsen. A 84. percben aztán megint Lewandowski vált főszereplővé, egy közeli lövéssel egyenlített. Nagyon üresen hagyták a védők.
A döntetlen még mindig kevés lett volna Lengyelországnak, de a győztes találat nem jött már össze. Illetve összejött, csak a másik oldalon. A hosszabbításban Claesson betörésére nem volt ellenszere Szczesnynek.
Svédország tehát 3–2-re nyert és csoportelső lett, Lengyelország pedig utolsó helyen végzett.
| 2021. 06. 23. 19:00 | Szlovákia Szlovákia | Spanyolország Spanyolország | 0-5 |
| 2021. 06. 23. 19:00 | Svédország Svédország | Lengyelország Lengyelország | 3-2 |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Svédország Svédország | 3 | 2 | 1 | 0 | 4-2 | 7 |
2 | Spanyolország Spanyolország | 3 | 1 | 2 | 0 | 6-1 | 5 |
3 | Szlovákia Szlovákia | 3 | 1 | 0 | 2 | 2-7 | 3 |
4 | Lengyelország Lengyelország | 3 | 0 | 1 | 2 | 4-6 | 1 |
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!