Hirdetés

Az újonc finnek diadala, megtréfálták a dánokat

Egy fejesgól jelentette a finnek sikerét
Fotó: Stuart Franklin/EPA/Agerpres

2021. június 12., 22:38

A Christian Eriksen újraélesztése miatt felfüggesztett mérkőzésen megszületett az idei labdarúgó Európa-bajnokság első meglepetése, Finnország legyőzte Dániát.

2021. június 12., 22:38

Szombaton késő délután az 1992-es Eb-győztes Dánia az újonc, története első nagy világversenyén szereplő Finnország ellen kezdte meg a kontinenstornát, ráadásul hazai környezetben, Koppenhágában. A piros-fehérek jó formában várták az összecsapást, a legutóbbi tizenegy meccsükből kilencet megnyertek.

Hirdetés

A kezdeti finn próbálkozásokat követően a dánok vették át a kezdeményezést – ahogy azt előzetesen várni lehetett –, nyomást gyakoroltak a kapura. Negyedóra elteltével meg is voltak a lehetőségeik a gólszerzésre, Hradecky bravúrjai kellettek, a legnagyobbat a 14. percben mutatta be, Höjbjerg fejesét tolta ki a léc alól.

A játék képe nem változott, a hazaiak nagy mezőnyfölényben fociztak, Braithwaite révén a 26. percben meglehetett volna az előny megkaparintása, lövése az oldalhálóba vágódott.

A 43. percben történtek miatt másfél óráig felfüggesztették az összecsapást, Christian Eriksen esett össze a pályán, újra kellett éleszteniük a mentősöknek. Állapota stabil, így a meccs folytatása mellett döntöttek.

A második felvonásban is a dánok adogattak többet mezőnyben, a gólra várt mindenki. Csakhogy, nem ők, hanem a finnek zörgették meg a hálót: a 60. percben egy beadást Pohjanpalo közelről fejelte a kapuba (0–1).

A bekapott találatot követően nem igazán találta önmagát Dánia, bár dolgoztak az egyenlítésért, támadásaik körülményesek voltak, nem igazán tudták áttörni az ellenlábas védelmét.

A 74. percben aztán tizenegyeshez jutottak a társházigazdák, Poulsen esett el egy védő szorításában, a könnyen megítélt büntetőt Höjbjerg erőtlenül végezte el, Hrádecky eltalálta az irányít, megfogta.

A végjátékban megvolt az egyenlítési lehetőség, nem éltek vele, így Finnország rögtön az első Európa-bajnoki szereplésén győzelmet szerzett.

Labdarúgó Európa-bajnokság, B csoport, 1. forduló:

Dánia–Finnország 0–1 (0–0).

Parken Stadion, Koppenhága, vezette: Anthony Taylor (angol).
Gólszerző: Joel Pohjanpalo (60.).
Dánia: Schmeichel – Wass (S. Larsen, 76.), Kjaer (Vestergaard ,63.), Christensen, Maehle – Eriksen (Jensen 43.), Hojbjerg, Delaney (Cornelius, 76.) – Poulsen, Wind (Olsen, 63.), Braithwaite. Szövetségi kapitány: Kasper Hjulmand.
Finnország: Hradecky – Raitala (Vaisanen, 90.), Arajuuri, O'Shaughnessy, Uronen – Lod, Kamara, Sparv (Schuller, 77.), Toivio – Pohjanpalo (Forss, 84.), Pukki (Kauko, 77.). Szövetségi kapitány: Markku Kanerva.

Euro 2020, B csoport, 1. forduló

2021. 06. 12. 19:00Dánia DániaFinnország Finnország0-1
2021. 06. 12. 22:00Belgium BelgiumOroszország Oroszország3-0

Euro 2020, B csoport

##
CsCs
MM
GyGy
DD
VV
GkGk
PP
1
Belgium Belgium
1
1
0
0
3-0
3
2
Finnország Finnország
1
1
0
0
1-0
3
3
Dánia Dánia
1
0
0
1
0-1
0
4
Oroszország Oroszország
1
0
0
1
0-3
0
1 hozzászólás
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Egyoldalú rangadók az Udvarhely körzetiben

A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

Krónika

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni

Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.

Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Ez is érdekelheti
Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!