Hirdetés

Az angoloknál csak Sterling tud gólt szerezni, így is megnyerték csoportjukat

Sterling második gólja is három pontot ért Angliának
Fotó: Neil Hall/EPA/Agerpres

2021. június 23., 00:09

Raheem Sterling korai találatával Anglia hazai pályán, a londoni Wembley Stadionban legyőzte Csehországot a labdarúgó Európa-bajnokság D csoportjának harmadik fordulójában, így első helyről jutott a nyolcaddöntőbe. A csehek sem búsulhatnak, hiszen ők is folytathatják az egyenes kiesési szakaszban.

2021. június 23., 00:09

Mindkét csapat biztos továbbjutóként lépett pályára kedden késő este – mindketten négy ponttal várták az utolsó fordulót –, miután hétfőn kiderült, hogy a B és C csoportokban is három pontot gyűjtött a harmadik helyezett csapat (Ukrajna, illetve Finnország), ám az, hogy hányadik helyen és melyik ágra kerül Anglia és Csehország, az az egymás elleni meccsen dőlt el.

Az angolok keményen kezdtek, már a második percben jelezték, hogy a csoportgyőzelemre hajtanak, Sterling egy kiváló indítást követően átemelte a kapust is, a labda a bal kapufán csattant.

Hirdetés

A csehek a középpályán próbálták megállítani, vagy legalábbis lelassítani az angol támadásokat, ám nem sok sikerrel jártak, a 12. percben Anglia megszerezte a vezetést: Grealish baloldali beadását Sterling két méterről fejlete a hálóba.

Ez volt a Manchester City támadójának második találata az idei Eb-n, egyben az angol válogatottnak is.

A játékrész közepén Kane is megszerezhette volna első találatát a kontinenstornán, azonban közeli lövését bravúrral védte Vaclik.

Hasonlóan nagy lehetőségekkel válaszoltak a csehek, előbb Holes távoli, erős lövését tolta szögletre Pickford, majd Soucek lökete kerülte el kevéssel az angol kaput.

A második félidőben mindkét csapat visszavett a tempóból, és habár továbbra is az angolok uralták a meccset, a cseh védelem minden támadást hatástalanított, és egyetlen, kapu felé tartó hazai lövést sem engedélyeztek – itt illik megjegyezni, hogy a 87. percben Henderson gólt szerzett, ám les miatt érvénytelenítették a találatát.

A cseheknek még akkor sem vált sietőssé, amikor a csoport másik meccsén a horvátok elléptek 3–1-re, így a D csoport virtuális élő tabelláján lecsúsztak a harmadik helyre.

Anglia végül behúzta a mérkőzést és megnyerte a D csoportot, és a nyolcaddöntős meccsét is Londonban játssza, ellenfele az F csoport második helyezettje lesz. A csehek jelenleg a legjobb csoportharmadik, a finneket kiszorították az első négyből, így az északiak búcsúztak az Eb-től.

Labdarúgó Európa-bajnokság, D csoport, 3. forduló
Csehország–Anglia 0–1 (0–1)
gólszerző Sterling (12.)
Csehország: Vaclik – Boril, kalas, Celustka, Coufal – Jankto (Sevcik, a szünetben), Soucek, Darida (Kral, 64.), Holes (Vydra, 84.), Masopust (Hlozek, 64.) – Schick (Pekhart, 75.). Szövetségi kapitány: Jaroslav Silhavy.
Anglia: Pickford – Shaw, Maguire, Stones (Mings, 79.), Walker – Sterling (Rashford, 67.), Rice (Henderson, 46.), Grealish (Bellingham, 68.), Phillips, Saka (Sancho, 84.) – Kane. Szövetségi kapitány: Gareth Southgate.

Euro 2020, D csoport, 3. forduló

Euro 2020, D csoport

##
CsCs
MM
GyGy
DD
VV
GkGk
PP
1
Anglia Anglia
3
2
1
0
2-0
7
2
Horvátország Horvátország
3
1
1
1
4-3
4
3
Csehország Csehország
3
1
1
1
3-2
4
4
Skócia Skócia
3
0
1
2
1-5
1
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Egyoldalú rangadók az Udvarhely körzetiben

A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.

Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

`
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

Krónika

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni

Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.

Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Ez is érdekelheti
Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!