
A csütörtök délután a B csoport második fordulójában Koppenhágában a házigazdák az elejét alaposan megnyomták Belgium ellen a labdarúgó Európa-bajnokságon: Egy védelmi megingást kihasználva a 2. percben Poulsen 14 méterről kilőtte a jobb alsót, így megszerezték a vezetést (1–0).
Tíz perc elteltével megállt a mérkőzés, a játékosok a közönséggel együtt hatalmas tapssal köszöntötték a kórházban tartózkodó Christian Eriksent.
A belgák nem találták az oroszok ellen mutatott nyitófordulóbeli magabiztos játékukat. Olyannyira nem, hogy nagy nehézséget jelentett számukra, hogy eljussanak a kapuig.
A pihenőig Dánia volt közelebb, hogy növelje előnyét, végül maradt az 1–0.
A második felvonásban megváltozott a játék képe, ezúttal a belgák voltak kezdeményezőbbek, szép akció után az 56. percben ki is egyenlítettek: Lulaku húzott el a jobb oldalon, De Bruynéhez továbbított a tizenhatoson belül, csel után középre tálalt, az érkező T. Hazardnak, akinek csak be kellett pöccintenie az üres kapuba (1–1).
A nyomás az egyenlítés után is folytatódott, egy újabb remek támadást követően De Bruyne maradt teljesen egyedül, tizenhatról védhetetlenül bombázott a jobb alsóba. Hátrányból felállt, 2–1-re vezetett a 71. percben Belgium.
Nagyon kellett volna a dán pontszerzés, így megtett mindent, hogy még egy ízben bevegye a kaput, csakhogy egészen jól állta a a rohamokat az ellenlábas. A 87. percben a kapufa mentette meg őket Braithwaite fejesénél.
Az olaszokat követően a belgák a második nemzeti együttes, amely százszázalékos mutatóval rendelkezik két fordulót követően.
| 2021. 06. 16. 16:00 | Finnország Finnország | Oroszország Oroszország | 0-1 |
| 2021. 06. 17. 19:00 | Dánia Dánia | Belgium Belgium | 1-2 |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Belgium Belgium | 2 | 2 | 0 | 0 | 5-1 | 6 |
2 | Finnország Finnország | 2 | 1 | 0 | 1 | 1-1 | 3 |
3 | Oroszország Oroszország | 2 | 1 | 0 | 1 | 1-3 | 3 |
4 | Dánia Dánia | 2 | 0 | 0 | 2 | 1-3 | 0 |
Ritkán látott gólfesztivált rendezett az FK Csíkszereda női ifjúsági csapata: a klub 53 találatot számolt a Dinamo ellen, hivatalosan azonban 50–0 került a jegyzőkönyvbe. Az előbbi eredmény mindössze négy góllal marad el a Guinness női rekordjától.
Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.
Több megyében is RO-Alert-figyelmeztetést kaptak szombat este, miután a román védelmi minisztérium radarjai légi célpontokat észleltek a Moldovai Köztársaság felől. A lehetséges drónbehatolás miatt vadászgépeket és egy harci helikoptert is riasztottak.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
Románia közel 280 000 fős lakosságnövekedést könyvelhetett el a bevándorlóknak köszönhetően a 2022 és 2025 közötti időszakban – derül ki a Friedrich Ebert Alapítvány projektjeként működő Monitorul Social hivatalos statisztikákon alapuló adataiból.
Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!