
A portugálok a magyar nemzeti együttest is felvonultató F csoportban szerepelnek majd, és a Puskás Arénában a világbajnok franciákkal, valamint a társházigazda magyarokkal csapnak össze, Münchenben pedig a németek ellen lépnek pályára.
A portugál futballszövetség honlapjának csütörtöki beszámolója szerint a keretbe négy játékos is bekerült a Wolverhampton Wanderersből, a 19 év szünet után újra portugál bajnoki címet nyerő Sportingból, valamint az angol bajnok Manchester Cityből pedig egyformán hárman-hárman kaptak meghívót.
Az ötszörös aranylabdás Cristiano Ronaldo nevével fémjelzett alakulatban az FC Porto rutinos védője, a 38 éves Pepe is ott lesz.
A legnagyobb nevek, így a Manchester Unitedben légióskodó Bruno Fernandes, vagy az Atlético Madriddal a spanyol bajnoki címért harcban lévő Joao Félix játékára szintén számít az Eb-n Santos kapitány.
A portugálok jövő csütörtökön kezdik meg az edzőtábort, majd június 4-én Madridban a spanyolok, június 9-én pedig Lisszabonban az izraeliek ellen játszanak felkészülési meccset.
Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.
Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.
Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.
Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!