Sokáig úgy tűnt, hogy a találkozó után matematikailag is kiesik a magyar élvonalból a reménytelen helyzetben lévő kaposvári együttes, de végül nem így történt.
A hazai pályán játszó Debrecen ugyanis korán vezetéshez jutott, de mivel nem sikerült megszereznie a második gólját, a becsületükért küzdő vendégek a végén kiegyenlítettek, és egy ponttal távoztak. Ezzel azonban csak azt érték el, hogy „elhalasszák az elkerülhetetlent”, és a következő meccseiken legyen biztos a kiesésük. Érdekesség, hogy a Kaposvár eddigi 11 pontjából hetet a Debrecen ellen szerzett.
Ellenben a DVSC a bennmaradásért zajló küzdelemben nagyon értékes pontokat vesztett el hazai közönsége előtt, amely a mérkőzés lejártával nem kímélte kedvenceit, és felelősségre vonta őket a gyenge teljesítményük miatt.
Összeült a Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága, szerdán több ügyben is döntést hozott: az FK Csíkszereda vezetőedzője, Ilyés Róbert kiállítását is elbírálták. A Bukaresti Rapid szurkolói rasszista megnyilvánulásai miatt súlyos büntetést kapott.
Megjelent a labdarúgó Szuperliga és a 2. Liga rájátszásának eheti programja. A román válogatott vébéselejtezője miatti szünet előtt az FK Csíkszereda szombaton, a Sepsi OSK hétfő helyett vasárnap játszik majd.
Ittas sofőr okozott anyagi kárral járó balesetet Csíkszeredában kedden, de Gyergyószentmiklóson és Székelyudvarhelyen is alkoholos befolyásoltság alatt vezető sofőröket szűrtek ki a rendőrök – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
Tragikus hirtelenséggel elhunyt Schwartz Róbert, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) országos alelnöke – közölte kedden Facebook-oldalán a szervezet.
A Kolozsvár közeli Magyarlétán helyezik örök nyugalomra Mihai Alettát, akit a járdán gázolt halálra egy személygépkocsi a kincses város központjában hétfőn. A szörnyű baleset mélyen megdöbbentette a lakosságot.
Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!