Hirdetés

Erdélyi focipárharc, az újoncot fogadja a Sepsi OSK

A Sepsi OSK egy erdélyi párharcot megnyert – legutóbb Medgyesen
Fotó: Beliczay László

2020. december 17., 12:30

A piros-fehérek idei utolsó hazai meccsüket játsszák csütörtökön, egy olyan csapat ellen, amely különösen idegenben nyújt remek teljesítményt. A háromszékiek legutóbbi sikerüket hazai pályán október végén aratták, azóta csak két döntetlenre futotta erejükből.

2020. december 17., 12:30

Hétközi fordulót rendeznek a hazai labdarúgó 1. Liga küzdelemsorozatában, amelynek 14. játéknapján a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK az újonc Aradi UTA együttesét látja vendégül.

Hirdetés

Az UTA vendégként hét mérkőzésen három győzelmet és három döntetlent ért el, mindössze egy alkalommal hagyta el vesztesen a pályát. A két együttes eddig még soha nem találkozott az élvonalban, legutóbb a másodosztály 2016–2017-es idényében néztek egymással farkasszemet. Akkor a Sepsi OSK Hadnagy Attila mesterhármasával és Ionuț Plămadă találatával sima 4–1 arányú győzelmet aratott, a visszavágón viszont a Maros-partiak örülhettek a három pontnak.

A csütörtöki összecsapást megelőzően Leo Grozavu, a székelyföldiek vezetőedzője az aradiak legnagyobb erősségére, a csapat szervezettségére hívta fel a figyelmet. A szakember szerint nem lesz könnyű feltörni az ellenfél jól összerakott védelmét, de semmi nem szolgálhat mentségül, az őszi idény utolsó két mérkőzésén minél több pontot kell szerezniük, mert a tavaszi visszavágó-sorozat még nehezebbnek ígérkezik.

Leo Grozavu •  Fotó: Beliczay László Galéria

Leo Grozavu
Fotó: Beliczay László

„Különös ez a bajnokság, amelyre már eddig is rányomta a bélyegét a koronavírus-járvány, a nézők hiánya, de a rengeteg játékvezetői tévedés is. Ilyen körülmények között minden meccs fontos és egyben nehéz is. Egy újonccal találkozunk, amely azonban megmutatta, hogy kemény dió tud lenni sok ellenfél számára.

Az UTA főleg idegenben ért el jó eredményeket, a csapat jól ötvözi a fiatalságot és a tapasztalatot, a játékosok jól tudják, mi a dolguk. Rendkívül szervezett a védelmük, és olyan edzőjük van, aki nagy hangsúlyt fektet a játéknak erre az elemére.

Csupán néhány napunk jutott a felkészülésre, de függetlenül a csapat összetételétől, az időjárási körülményektől vagy más hiányosságoktól, minden pillanatban harcra kész állapotban kell lennünk. Még két meccsünk van a téli szünetig, és szeretnénk minél több pontot gyűjteni, mert jól tudjuk, a tavaszi idény sokkal nehezebb lesz” – nyilatkozta Leo Grozavu, a Sepsi OSK vezetőedzője.

Kapcsolódó

A háromszékiek trénere azt is elmondta, az UTA elleni mérkőzésen nem számíthat az eltiltott Florin Ștefan játékára, de sérülés miatt nem játszhat a piros-fehérek bolgár légiósa, Radoslav Dimitrov, illetve két koronavírussal fertőzött labdarúgó sem. A nyáron összerakott játékoskeret viszont lehetővé teszi, hogy a hiányzókat pótolni tudják, és ütőképes csapatot küldjenek a pályára.

A csütörtökön 17 óra 30 perckor kezdődő Sepsi OSK–Aradi UTA összecsapást a Horia Mladinovici, Daniel Mitruți, Alexandru Vodă által alkotott bírói hármas vezeti, és a Digi Sport 1, a Telekom Sport 1 és a Look Sport televíziós csatornák, valamint a Marosvásárhelyi Rádió is a helyszínről közvetít.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Magabiztos magyar siker, hétgólos román vereség az Eb-selejtezőn

A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Ez is érdekelheti

Az újonc Corvinul megviccelte az FCSB-t

Nagy meglepetés született a labdarúgó Szuperliga 15. fordulójában: az élvonalba újoncként feljutó Vajdahunyadi Corvinul 1–0-ra győzte le az FCSB-t Bukarestben. A vendégek sikerükkel megelőzték a fővárosi együttest a tabellán.

Valentin Suciu: Az önbizalom kezdett visszatérni

Az FK Csíkszereda és a Kolozsvári U döntetlent játszott a szombati Szuperliga-mérkőzésen. Valentin Suciu szerint csapata az első félidőben jobb volt ellenfelénél, a vendégek vezetőedzője pedig a hazaiak szervezettségét és agresszivitását emelte ki.

Bátran futballozott az FK Csíkszereda, pont lett a jutalma az ezüstérmes ellen (videóval)

Az első félidőben több helyzetet dolgozott ki az FK Csíkszereda, a pihenő után élénkebb volt a Kolozsvári U a labdarúgó élvonal 15. fordulójának meccsén. Nem született gól, de nem volt unalmas meccs.

Legyőzte az éllovast és utolérte a Sepsi OSK-t az FC Argeș

Megszakadt a Bukaresti Dinamo jó sorozata, miután az FC Argeș 2–1-re legyőzte az éllovast a labdarúgó Szuperliga 15. fordulójában. A pitești-i gárda ezzel pontszámban utolérte a Sepsi OSK-t.

Jebari teljesen felépült, az FK Csíkszereda feltérképezte a Kolozsvári U-t

Az FK Csíkszereda szombaton a Kolozsvári U-t fogadja a labdarúgó Szuperliga 15. fordulójában. Valentin Suciu vezetőedző szerint minden pontnak nagy jelentősége van, Soufiane Jebari pedig a hosszú kihagyás után már teljesen egészségesen várja a találkozót.

Hazai találkozót játszik az FK Csíkszereda és a Sepsi OSK is, elindult a jegyértékesítés

Mindkét székelyföldi élvonalbeli labdarúgócsapat saját szurkolói előtt lép pályára a Szuperliga következő fordulójában. Az FK Csíkszereda a Kolozsvári Universitateát, a Sepsi OSK pedig az FC Voluntarit fogadja. Megvásárolhatjuk a belépőket.

A petárdázásért és a rasszista rigmusok miatt büntették az FCSB-t és a Rapidot

Összesen 31 875 lej pénzbírságot szabott ki a Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága a FCSB-re és a Bukaresti Rapidra a két csapat október 24-i bajnoki mérkőzésén történt szurkolói rendbontások miatt.

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Az FK Csíkszereda kiesését várják, a Sepsi OSK a felsőházat is elérheti

Az FK Csíkszeredánál 72,4 százalékos kiesési kockázattal, a Sepsi OSK-nál 3,9 százalékos felsőházi eséllyel számol a Football Meets Data. A 14. forduló után készült szimuláció szerint mindkét székelyföldi együttesnek alsóházi folytatást vetít előre.

Kényszerből állt be, végül a forduló legjobbjai közé játszotta magát a Sepsi OSK védője

Fábio Viannát is beválasztotta a Szuperliga 14. fordulójának ideális csapatába a Hivatásos Labdarúgóliga (LPF). A Galacon gólpasszt jegyző portugál védő a Sepsi OSK második játékosa, aki ebben az idényben kiérdemelte az elismerést.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!