Levezette utolsó mérkőzését az FK Csíkszereda kispadján Ilyés Róbert. A szakvezető az FC Botoșani elleni győztes találkozót követően jelentette be, hogy közös megegyezéssel távozik a székelyföldi klubtól.
A csíkiak vezetőedzője érzelmes nyilatkozatban beszélt döntéséről a mérkőzést közvetítő tévétársaságoknak, hangsúlyozva, hogy rendkívül megterhelő időszakon van túl. „Ma este azt a munkát adtam ki magamból, amit kértek tőlem, és emelt fővel távozhatok innen. Három év zárul most le, hagyok valamit magam után, és köszönöm a klubnak a bizalmat” – fogalmazott Ilyés Róbert.
A szakember azt is elárulta, hogy jelenleg nem tárgyal egyetlen klubbal sem, mivel szeretne elszakadni egy időre a futballtól.
„Fizikailag és mentálisan is kimerültem. Alig várom, hogy szabadságra menjek és egy időre elfelejtsem a futballt. Talán hosszabb szünetre van szükségem, hogy rendezzem a gondolataimat” – mondta.
Ilyés Róbert 2023-ban vette át az FK Csíkszereda irányítását, és történelmi sikert ért el a csapattal: feljuttatta a klubot a Szuperligába, majd sikeresen bent is tartotta az élvonalban. Korábban 2017 és 2019 között már dolgozott a csíkiaknál, 2019 és 2023 között pedig a Sepsi OSK másodedzőjeként tevékenykedett.
Román és magyar sajtóértesülések szerint a helyére a magyarországi szakember, Szabó István érkezhet, aki legutóbb a Nyíregyházát irányította.
Az FK Csíkszereda a szezon utolsó fordulójában legyőzte az FC Botoșani együttesét, és 33 ponttal a kilencedik helyen zárta a play-outot. A moldvaiak ugyan szintén 33 ponttal végeztek, de az alapszakaszban szerzett több pontjuknak köszönhetően megelőzték a csíkiakat.
Véget ért Anderson Ceará átigazolási huzavonája: az FK Csíkszereda előző idényének egyik legjobb játékosát csütörtök este bemutatta új klubja, az egyiptomi National Bank of Egypt SC.
Pont került Anderson Ceará hosszú ideje húzódó átigazolási történetének végére: a brazil labdarúgó az egyiptomi National Bank of Egypt SC játékosa lett. Az átigazolás részleteiről Rédai Attila, az FK Csíkszereda sajtófőnöke számolt be a Székely Sportnak.
Mintegy két hete egy firenzei egészségügyi, illetve Caritas-ellátóközpontban tartózkodik egy iratok nélkül talált nő, aki egészségi problémái miatt nem emlékszik személyes adataira. Azt mondja, Erdélyből származik, családját keresik.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Nem különösebben érintette meg a Majka néven ismert rappert, dalszövegírót és műsorvezetőt, Majoros Pétert az, hogy erdélyi koncertje előtt sms-ben megfenyegették, a koncertet az ügyvédei tanácsára mondta le – ezt maga Majka nyilatkozta a Blikk-nek.
Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!