Az FK Csíkszereda nem engedte el azoknak a gyerekeknek a kezét, akik nem játszhattak az U15-ös, az U16-os, U17-es és U18-as Elit Ligákban: számukra is játéklehetőséget adott, benevezte az U19-es megyei bajnokságba.
Albu László edző csapata képviselte Hargita megyét a megyék közötti szakaszon, ahol múlt szerdán Kovászna megye képviselőjét, a Szitabodzai Progresul együttesét győzte le 4–1, vasárnap késő délután pedig Bákó megye korosztályos bajnokát, a Viitorul Curița együttesét fogadta – a Kós Károly utcai, Márton Áron- és Segítő Mária gimnáziumok mögötti műgyepes pályán. Curița Onești-hez közel található község, a múlt rendszerben vegyiparáról híres településtől 10 km-re fekszik. A Curița az első fordulóban hazai pályán játszott, és 5–2-re győzte le Iași megye bajnokcsapatát, az Unirea Ruginoasa együttesét.
A Román Labdarúgó-szövetség (FRF) égisze alatt zajló, az U19-es korosztály számára kiírt bajnokságban csak olyan, 2004-ben és később született játékosokat lehet nevezni, akik a most záruló szezonban nem játszottak a korosztályos Elit Ligákban vagy más országos szintű bajnokságokban.
Dávid–Góliát harcot hozott az első félidőben az FK–Curița mérkőzés, amelyen a vendégek uralták a játékot, akiknek játékosai korban idősebbek, egy fejjel magasabbak voltak, de átlagtestsúlyban is meghaladták a házigazdákat.
Az első 45 perc után 2–0-ra vezettek a vendégek, de a második félidő első felét meglepő módon a csíkiak uralták, és a szünetben beállt Vlad Chiriac góljaival egyenlítettek. A magyarul jól beszélő fiatalember előbb a 62. percben egy szögletet követően vette le mesterien a labdát, becsapott három védőt, majd a hosszúba lőtte a labdát. Négy perccel később egy jobb oldali, a 16-os sarkától megítélt szabadrúgást tekert mesterien a kapu rövid alsó sarkába. Az FK-nak 2–2-nél volt még egy nagy gólhelyzete, azonban a véghajrát a vendégek uralták, akik megérdemelten jutottak a legjobb nyolc közé, viszont az FK fiataljai emelt fővel búcsúztak.
Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.
Hiába vezetett a szünetben két góllal a Székelyudvarhelyi Golimpiákosz a Székelykeresztúri Egyesülés otthonában, a legvégén vereséget kellett elkönyvelniük. A Balánbánya a címvédőnél nyert.
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
Kivihetik az utasokat a brassói repülőtérre, de az érkezőket már nem vehetik fel az Uber és a Bolt brassói partnerei, mert a légikikötő Vidombák területén található.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!