Babati Benjámin az FK Csíkszereda új játékosa – adta hírül a másodosztályban szereplő együttes hivatalos honlapján. A 27 éves támadó eddigi pályafutása alatt mintegy 80 NB I-es és 270 NB II-es mérkőzéssel a háta mögött vasárnap érkezett Csíkszeredába.
Az elmúlt szezonban a magyar másodosztályban, a Győri ETO-nál volt kölcsönben, itt a 25 találkozón 11-szer volt a kezdőcsapatban, háromszor zörgette meg az ellenfél hálóját. A Mezőkövesd mellett a Zalaegerszeg labdarúgója volt, ahol nevelkedett.
– nyilatkozta Babati.
A csatár 1+1 évre írt alá. Amennyiben a szakmai stáb úgy dönt, szombaton, a Resicabánya elleni bajnoki találkozón bemutatkozhat a csapatban.
Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.
Több mint két hónapja nincs csapata Valentin Suciunak, aki a meghiúsult szatmárnémeti lehetőségről és a jövőbeli terveiről beszélt. A sepsiszentgyörgyi szakember szerint egyre nehezebb új együttest találni, de készen áll arra, hogy ismét kispadra üljön.
Harmincezer lejt tartalmazó elvesztett övtáskát talált meg, majd tartott meg jogtalanul egy 37 éves férfi Sepsiszentgyörgyön. A rendőrök a pénz jelentős részét visszaszerezték, az ügyben lopás miatt folyik nyomozás.
Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.
Nagyszabású razziát tartottak a nyomozók pénteken Arad, Bihar, Fehér, Kolozs és Szeben megyében az idei érettségi vizsgákkal kapcsolatos csalás gyanúja miatt. A főügyészség szerint kiszivárogtatták a vizsgatételeket.
Nem mindegy, hogy milyen kézben marad a hátrahagyott református örökség – Makkai Péter református lelkész, korábbi szociális államtitkár előadásán jártunk.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!