A piros-kékek vasárnap bejelentett igazolásai a 25 éves Alexandru Oroian és a 34 esztendős Florin Bejan, akik egyaránt hátvéd poszton játszanak. Mindketten az FC Hermannstadttól érkeztek, előbbi kölcsönben került az ASA-hoz, utóbbi játékjogát végleg megszerezte a marosvásárhelyi klub.
A jobb oldali védő Alexandru Oroian az utóbbi öt évben szerepelt a nagyszebeni csapatnál, amelynek színeiben több mint 100 mérkőzésen lépett pályára a Szuperligában és négy gólt szerzett. A 2. Liga sem ismeretlen számára, a Hermannstadt mellett korábban az Aradi UTÁ-nál is játszott a bajnokságban.
A középhátvéd Florin Bejan bőséges tapasztalattal rendelkezik, ő is hosszú ideje, négy és fél éve futballozott Nagyszebenben. Számos hazai csapatnál megfordult (Bukaresti Dinamo, FC Viitorul, Concordia Chiajna, Astra Giurgiu, Academica Clinceni), és több mint 350 találkozón szerepelt az élvonalban.
Bejan lényegében visszatér Marosvásárhelyre, ahol sikeres időszakot töltött: 2014-ben feljutott az 1. Ligába, 2015-ben ezüstérmet szerzett a bajnokságban és Szuperkupa-győzelmet ünnepelt a 2017-ben csődbe jutott, korábbi ASA-val.
A marosvásárhelyiek korábban még öt új labdarúgóval erősítettek: a hátvéd Tudor Oltean a CSM Slatina játékosa volt, az egyaránt középpályás Ciprian Biceanu az FC Hermannstadttól, Robert Filip a Ceahlăul Piatra Neamț-tól érkezett, a támadó Raul Rotund ősszel az Unirea Slobozánál szerepelt, a szintén csatár George Ganea legutóbb az Újpest színeiben játszott.
A második felkészülési mérkőzésén lépett pályára vasárnap az ASA a törökországi edzőtáborban, amelyen 3–1-re nyert a grúz első osztályban újonc Meshakhte Tkibuli ellen, a marosvásárhelyiek góljait Vlad Bogdan, Demeter Zsombor és Cristian Măgerușan szerezték.
Eusebiu Tudor vezetőedző csapata ezt megelőzően 3–1-re maradt alul az ukrán élvonalban szereplő Epicentr Kamyanets gárdájával szemben az első antalyai barátságos találkozóján.
A tervek szerint az ASA február 13-ig marad Törökországban, és amennyiben lehetősége lesz rá, igyekszik még egy edzőmeccset lekötni.
A 2. Liga tabellájának negyedik helyén telelő marosvásárhelyi együttes a felsőházi rájátszásba jutásért küzd az alapszakasz február végi folytatásakor,
amikor mind közvetlen vetélytársakkal, a Metalul Buzăuval és a Chindia Târgoviștével hazai pályán, a Nagyváradi Bihar FC-vel és a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK-val idegenben találkozik.
Közel nyolcezren énekelték teli torokból az Ismerős Arcok Nélküled című dalát a Sepsi Duna Arénában a FCSB elleni mérkőzés előtt. Diószegi László klubelnök szerint ez a válasz azoknak, akik az utóbbi időben megkérdőjelezték a csapat identitását.
Lüktető volt a ritmus a labdarúgó Szuperliga 4. fordulójának zárómeccsén. A Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK és az FCSB is odatette magát, helyzetek sokaságát dolgozták ki. A háló érintetlen maradt.
Meghalt az a férfi a kórházban, akit néhány nappal korábban egy Argeș megyei településen elütött egy autó, miközben az országút szélén közlekedett kerékpárral. A levegőbe repült, miután hátulról, teljes sebességgel elgázolták.
Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.
Az európai államok közel kétharmada készül emelni a férfiak nyugdíjkorhatárát, háromnegyedük pedig a nőkét is a 2060-as évek végéig a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet Pensions at a Glance 2025 című jelentésén alapuló tanulmány szerint.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!