A találkozó első félidejében a nagyszebeni gárda három góllal elhúzott, majd a Nyárádtőnek összejött a szépítés, így a szünetben 3–1 volt az állás, ami egyben a végeredményt is jelentette, a második játékrészben ugyanis már nem született találat.
„Figyelembe véve azt, hogy egy élvonalbeli csapattal találkoztunk, amely egy hét múlva már játszik a bajnokságban, és minden szempontból fel vannak készülve a szezonkezdetre, mi pedig csak másfél hete kezdtük el az edzéseket, eléggé jól teljesítettünk ellenük. Az első félidőben háromgólos hátrányba kerültünk, majd nekünk is sikerült betalálnunk, a szünet után pedig mi irányítottuk a játékot” – nyilatkozta a Székely Sportnak Adrian Pop, a Nyárádtői Unirea elnöke.
Hozzátette, hogy a keret minden tagja lehetőséget kapott ezen a mérkőzésen, az eddig bejelentett új igazolások, valamint azok is, akik jelenleg próbajátékon vannak a csapatnál.
A nyárádtőiek ezen héten már játszottak egy felkészülési meccset, amelyen 13–1-re nyertek a Maros megyei kupagyőztes Mezőpagocsa ellen.
Az Eusebiu Tudor vezetőedző által irányított együttes július 10-én Szlovákiába utazik egy tíz napos edzőtáborba, a Dunaszerdahelyi FC DAC központja lesz a főhadiszállásuk, ahol több barátságos mérkőzést játszanak. Ellenfeleik a Slovan Duslo (Vágsellye), az FC STK 1914 Samorin (Somorja) és a Nove Zamky (Érsekújvár) lesznek, utána pedig Magyarországon a Gyirmót vendégeként is pályára lépnek.
A labdarúgó 2. Liga 2024–2025-ös szezonja augusztus 3-án kezdődik, a menetrend elkészítésének időpontját még nem közölték, a sorsolást vélhetően július második felében tartják majd.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) hivatalosan engedélyezte David Creța számára a válogatottváltást, így a TSG Hoffenheim 18 éves támadója ezentúl a román labdarúgó-válogatottban szerepelhet.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!