HIRDETÉS

Elvitte a pontokat Udvarhelyről az MSE

Fotó: Szfc.ro

2018. november 16., 17:32

Megszerezte második idegenbeli sikerét a Marosvásárhelyi MSE a labdarúgó 3. Ligában. A Székelyudvarhelyi FC otthonában győzött Fehér Csaba legénysége pénteken délután.

2018. november 16., 17:32

Mintegy száz néző volt kíváncsi a sétatéri stadionban megrendezett találkozóra. A mérkőzés előtt egyforma pontszámmal rendelkezett a két csapat, így kiélezett küzdelemre lehetett számítani a kieső helyen tanyázók között.

Jól kezdett a hazai együttes, az első percekben Locotuș Miklós óriási helyzetbe került, de az utolsó pillanatokban egy védő beleért a lövésébe, és szögletre mentett.

•  Fotó: Szfc.ro Galéria

Fotó: Szfc.ro

Nem sokkal később a túloldalon Dudás Levente futhatott a kapussal szembe, Bogdan Mintaș utolérte, és a büntetőterületen belül csak szabálytalanul tudta megállítani.

A játékvezető piros lapot adott az SZFC védőjének, és tizenegyest ítélt az MSE-nek, amit Mircea Ungur értékesített – Nagy Barna kapus beleért, de nem tudta hárítani.

Emberhátrányban is veszélyesek tudtak lenni a hazaiak, akik a 27. percben egy tizenegyest is kiharcoltak: Tamás Attila buktatta Locotuș Miklóst. A büntetőt viszont Bálint Rajmond elhibázta, Molnár Dávid kapus nagy bravúrral hárított.

•  Fotó: Szfc.ro Galéria

Fotó: Szfc.ro

A szünetig még egy-egy nagy helyzet kimaradt mindkét oldalon, az eredmény pedig nem változott.

Térfélcsere után a vásárhelyiek indítottak bátrabban, Dudás Levente futhatott kapussal szemben, de a védők tisztázni tudtak.

•  Fotó: Szfc.ro Galéria

Fotó: Szfc.ro

A vendégek biztonsági játékkal próbálták tartani előnyüket, ellentámadásokra rendezkedtek be, a hazaiak küzdöttek az egyenlítésért, de lehetőségeik sorra kimaradtak.

A 81. percben még egyszer ráijesztett a hazaiakra az MSE, Rareș Ruja körülbelül negyven méterről bombázott a kapujától kicsit kimerészkedő Nagy Barna felé, a labda a keresztlécről kifelé pattant.

Nagyot hajrázott az SZFC, az utolsó pillanatokban többször is egyenlíthetett volna, de a szerencse most sem állt melléjük, és nem tudták megzörrenteni az ellenfél hálóját, mint ahogy a korábbi hat meccs alatt egyszer sem.

Második idegenbeli sikerét aratta az MSE (korábban a Medgyesi Gaz Metan otthonában tudott nyerni), és megelőzte vendéglátóját, feljött a 13. helyre. Mély gödörben van az udvarhelyi együttes, a téli szünetben változtatásokra készülnek.

HIRDETÉS

Még két forduló van hátra a bajnokság őszi szezonjából. A következő játéknapon Besztercére utazik az SZFC, pénteken délután 2 órakor az Unu Fotbal Gloria fogadja. Ugyanebben az időpontban lép pályára az MSE, mely megyei rangadót játszik a sereghajtó Radnóti SK-val a Sziget utcai stadionban.

Mestermérleg:

Mészáros Alpár, SZFC: „Úgy néz ki, ez a csapatnak az átka, nem tudunk gólt lőni. Radikális változtatásokat kell eszközölnünk a télen, mert különben így senkit sem fogunk megverni. Ha egy olyan csapatot sem tudunk legyőzni, mint a mai ellenfél, akkor nincs mit keresnünk a harmadosztályban.”

Fehér Csaba, MSE: „Azt kaptuk a mai mérkőzésen, amire számítottunk: egy nem túl látványos mérkőzés, két küzdő csapat, melyek az utolsó helyeken vannak most, és be akarják gyűjteni a három pontot. Ma nekünk sikerült, és örülünk neki.”

Labdarúgó 3. Liga, 5. csoport, 13. forduló:
Székelyudvarhelyi FC–Marosvásárhelyi MSE 0–1 (0–1),
gólszerző: Mircea Ungur (8.)
Kiállítva: Mintaș (7., SZFC).
SZFC: Nagy Barna – Constantin Musea (Daniel Ungur, 89.), Bogdan Mintaș, Robert Bolozan, Locotuș Miklós, Cosmin Stăncuțu, Daniel Chifu, Györgydeák Apor (Vékás Barna, 46.), Balázsi Attila (Cristian Cucuruzan, 46.), Bálint Rajmond, Csifó István. Cserék: Cristian Tudose, Daniel Ungur, Péter Mózes, Főcze Dávid. Edző: Mészáros Alpár.
MSE: Molnár Dávid – Mihály Zoltán (Totó Szilárd, 72.), Paul Braic, Székely Ervin, Papp Norbert, Virgil Bucur (Török Szabolcs, 60.), Balázs Ferenc, Mircea Ungur, Rareș Ruja, Tamás Attila (Dan Velichea, 46.), Dudás Levente (Lőrincz József, 87.). Cserék: Kristály Hunor – Laczkó Szilveszter, Potor Dávid. Edző: Fehér Csaba.

További mérkőzések
Dési Unire–Besztercei Unu Fotbal Gloria 0–1 (0–1)
Kolozsvári CFR II.–Kolozsvári Sănătaea 1–0 (0–0)
Medgyesi Gaz Metan II.–Barcarozsnyói Olimpic Cetate 2–5 (1–3)

Szombat, 14 óra:
Nagybányai Minaur–FK Csíkszereda
Radnóti SK–Tordai Arieșul Sticla
Lénárdfalva–Szászrégeni Avântul
Szászhermányi FC–Tasnádi Unirea

Labdarúgó 3. Liga, 5-ös csoport
M GY D V GK P
1. FK Csíkszereda 30 22 5 3 80–18 71
2. Lénárdfalva 30 20 3 7 85–34 63
3. Nagybányai Minaur 30 16 9 5 46–22 57
4. Barcarozsnyói Olimpic Cetate 30 17 4 9 39–30 55
5. Kolozsvári Sănătatea 30 16 5 9 52–32 53
6. Szászrégeni Avântul 30 15 7 8 46–31 52
7. Tordai Arieșul Sticla 30 14 8 8 50–35 50
8. Kolozsvári CFR II. 30 13 7 10 62–46 46
9. Besztercei Unu Fotbal Gloria 30 12 7 11 46–44 43
10. Székelyudvarhelyi FC 30 11 5 14 41–40 38
11. Dési Unirea 30 9 9 12 42–41 36
12. Szászhermányi FC 30 9 8 13 42–43 35
13. Tasnádi Unirea 30 8 6 16 47–67 30
14. Marosvásárhelyi MSE 30 6 4 20 26–86 22
15. Medgyesi Gaz Metan II. 30 3 3 24 26–81 12
16. Radnóti SK 30 3 2 25 34–114 11

szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

Diószegi és Burcă: nincs mese, tarolni kell, mert nem tartozunk a döntéshozók kedvencei közé

Rendkívül elégedetlenek a Sepsi OSK-nál a fegyelmi bizottság szerdai döntésével, amely átírta az augusztus 3-ai nyitókörben lejátszott Chindia Targoviste–Sepsi OSK mérkőzés 1–1-es végeredményét 3–0-ra. Diószegi Lászlót és Ovidiu Burcă-t kérdeztük.

Góllal debütált a spanyol csatár – megdolgozott a három pontért a Sepsi OSK

A válogatott szünet után sem torpant meg a Sepsi OSK: az Újszentesi SK otthonában góllal debütált Nacho Heras a labdarúgó 2. Liga 6. fordulójában, a háromszékiek pedig fontos győzelemmel folytatták jó sorozatukat.

Székelyhon

Botokkal estek egymásnak a város központjában, egy ember meghalt – videóval

Egy ember meghalt és négyen megsérültek szombaton egy Craiován történt tömegverekedésben – tájékoztatott a Dolj megyei rendőrség.

`
Krónika

Elveszítheti a termőföldek fele fölötti ellenőrzését az ország – Sötét képet festenek a román mezőgazdaság jövőjéről

Figyelemfelkeltő elemzést tett közzé a román mezőgazdaság súlyos helyzetéről Nicu Vasile, a Romániai Mezőgazdasági Termelők Egyesületeinek Ligája (LAPAR) elnöke. A tanulmány rámutat, hogy minimális a mezőgazdasági támogatási rendszer hatékonysága.

Krónika

Meggyilkoltak, majd az erdőben elástak egy székelyudvarhelyi férfit Magyarországon

Élettársa veje gyilkolt meg egy román állampolgárságú férfit a magyarországi Tiszakécskén. Az elkövető egy erdőben elásta a székelyudvarhelyi származású áldozat holttestét.

Főtér

Killer Vaskormányfő Bolojan, az oktatásügyet békén kellett volna hagyni

Nem Daniel David veri most szét a tanügyet, hanem a terminátor üzemmódba kapcsolt Ilie Bolojan.

Ez is érdekelheti

Az Olimpia még keresi az első pontját, a Corvinul a 2. Liga élére állt

Vezetett a sereghajtó Szatmárnémeti VSK Olimpia a labdarúgó 2. Liga hatodik fordulójának zárómeccsén a feljutásért hajtó Vajdahunyadi Corvinul ellen.

A Kolozsvári CFR újabb botlása az FK-t az utolsó helyre tolta (videóval)

Két meglepő eredményt hozott a labdarúgó Szuperliga 9. fordulójának szombati játéknapja, az Aradi UTA ismét háromgólos hátrányból állt talpra, míg a Kolozsvári CFR nem tudta legyőzni a sereghajtó Bukaresti Metaloglobust.

A KSE ragaszkodik a 3–1-es végeredményhez

Folytatódik a Kézdivásárhelyi SE remek szezon eleji sorozata, a céhes városiak zsinórban szerzett harmadik győzelmükkel vezetik a labdarúgó 3. Liga 2-es csoportját. Tovább várat magára viszont a Sepsi OSK II. első győzelme az idei kiírásban.

A korai gólok okozták a Gyergyószentmiklósi VSK vesztét

A labdarúgó 3. Liga alapszakaszának harmadik fordulójában, szombaton délután a Gyergyószentmiklósi VSK idegenben, a CSM Bucovina Rădăuți otthonában vendégszerepelt.

Két élcsapat is botlott a 2. Ligában

Értékes pontokat veszített idegenben a Chindia Târgoviște és a Resicabányai CSM a labdarúgó 2. Liga 6. fordulójának szombati játéknapján.

Góllal debütált a spanyol csatár – megdolgozott a három pontért a Sepsi OSK

A válogatott szünet után sem torpant meg a Sepsi OSK: az Újszentesi SK otthonában góllal debütált Nacho Heras a labdarúgó 2. Liga 6. fordulójában, a háromszékiek pedig fontos győzelemmel folytatták jó sorozatukat.

A legvégén vitte be a kegyelemdöfést az SZFC

Fordulatos meccsen, emberelőnyben és a ráadásban szerzett góllal tartotta otthon a három pontot a Székelyudvarhelyi FC a Cetatea Suceava ellen a labdarúgó 3. Ligában. A hajrában Simó fejesével biztosították be a hazai sikert.

Végig koncentrálva szerezhet pontokat a bajnok ellen az FK Csíkszereda

A bajnok FCSB elleni hazai mérkőzést megelőzően nyilatkozott az FK Csíkszereda edzője és két játékosa. A piros-feketék az utóbbi időben előreléptek, de az első élvonalbeli győzelmük még várat magára.

Pozitív energiával és győzelmi vággyal tér vissza a Sepsi OSK

A válogatott szünet után idegenben, az Újszentesi SK otthonában folytatja a bajnoki küzdelmeket a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. A háromszékiek lendületben vannak, míg ellenfelük pocsék formában várja a 2. Liga 6. fordulóját.

Bálint László: úgy vélem, minden adott, hogy edzőként trófeákért harcoljak

A brassói származású Bálint László György figyelemre méltó játékoskarrier után sem távolodott el a labdarúgástól. A 46 éves szakember egy évtized után juttatta élvonalba Arad csapatát, jelenleg a Galaci Oțelul vezetőedzője. Interjú.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!