Hirdetés

Elvettek két gólt a Sepsi OSK-tól, várat magára az első siker a rájátszásban

Fotó: Pinti Attila

Számos gólhelyzetet hozott mérkőzésen újabb döntetlent játszott hazai pályán a Sepsi OSK, a Konstancai Farul ellen két találatot is érvénytelenítettek a sepsiszentgyörgyieknek.

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

A labdarúgó Szuperliga felsőházi rájátszásában a harmadik forduló pénteki nyitómérkőzésén támadólag lépett fel a Sepsi OSK, az elején Kallaku szabadrúgása elkerülte a kaput, a gólhelyzetbe került Safranko elől pedig az utolsó pillanatban mentettek.

Hirdetés
•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

Egyértelmű fölényben játszottak a hazaiak, építették a támadásaikat, a 13. percben Ștefănescu lapos lövése centikkel gurult el a kapufa mellett.

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

A Farul a félidő közepén kezdett ébredezni, de nem tudott komoly helyzetet kidolgozni, Munteanu próbálkozása pedig veszélytelen volt.

A szünet előtt betalált ugyan a Sepsi OSK, ám Oroian gólját érvénytelenítették, a bírók úgy ítélték meg, hogy szabálytalankodott a menteni próbáló Ganeával szemben.

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

Kevéssel ezután a vendégek megszerezték a vezetést, Munteanu távoli lapos lövésénél Niczuly tehetetlen volt. Erre egyből válaszolt a Sepsi OSK, alig egy perccel később Dumitrescu beadása után Ștefănescu lövését Buzbuchi még kivédte, de a kipattanót Safranko közelről a hálóba vágta.

Videó: Prima Sport

A folytatásban veszélyes támadásokat vezettek a konstancaiak, mégis a Sepsi OSK szerzett gólt, azonban Dumitrescu találatát les miatt nem adták meg.

Valamivel többet kezdeményezett a Farul, Munteanu befejezése nem volt eléggé pontos, de a sepsiszentgyörgyieknek is voltak lehetőségeik, Debeljuh távoli lökete és fejese is kevéssel kerülte el a kaput.

A 79. percben Ștefan óriásit hibázott a védelemben, Munteanuhoz passzolta a labdát, aki azonban nem tudta kihasználni a ziccerét, Nuczullyal szemben a kapufára lőtt.

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

A túloldalon Ciobotariu távoli próbálkozása nem okozott gondot a Farul kapusának, majd Debeljuh üresen fejelt, de Buzbuchi magabiztosan védett.

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

A hajrára kitámadott a Sepsi OSK, ám újabb helyzetet nem tudott kialakítani, ellenben a kontrázó Farul újra Munteanu lehetőségénél nyerhetett volna, de Niczuly mentett, így 1–1-es döntetlennel zárult a találkozó, akárcsak a háromszékiek előző hazai meccse a Kolozsvári CFR ellen.

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

Labdarúgó Szuperliga, felsőházi rájátszás, 3. forduló:

Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK–Konstancai Farul 1–1 (1–1).

Gólszerzők: Safranko (45.), illetve Munteanu (44.).
Sepsi: Niczuly – Oroian (Oteliță, 60.), Ninaj, Kecskés (Ștefan, 46.), Ciobotariu – Varga K. (Alimi, 60.), Păun (Aganovic, 77.), Dumitrescu – Kallaku, Ștefănescu (Debeljuh, 46.), Safranko. Vezetőedző: Bernd Storck.
Farul: Buzbuchi – Popescu, Larie, Dănuleasa (Sîrbu, 64.), Dussaut (Marins, 14.) – Ganea, Queiros (Nedelcu, 74.), Grameni – Grigoryan (Vînă, 46.), Munteanu, Cojocaru (Rivaldinho, 46.). Vezetőedző: Gheorghe Hagi.
Vezette: Andrei Chivulete.

Labdarúgó Szuperliga, 2023–2024-es szezon, rájátszás, felsőház, 3. forduló

Labdarúgó Szuperliga, 2023–2024-es szezon, rájátszás, felsőház

FCSB:
Bukaresti Rapid:
Kolozsvári CFR:
Universitatea Craiova:
Konstancai Farul:
Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK:
•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Testi sértés miatt ítélték el a Sepsi OSK volt hálóőrét

Három év börtönbüntetést kapott Răzvan Began, a Sepsi OSK korábbi kapusa. A 29 éves labdarúgó ügye testi sértés miatt került a bíróságra, az ítélet egyelőre nem jogerős.

Lebolondozta a sepsiszentgyörgyi játékvezetőt az FCSB mindenható ura

Nem tudta meglepni az FK Csíkszereda a hullámvölgyben levő FCSB-t, a fővárosiak három kudarc után a 2026-os év első győzelmét épp a székelyföldiek ellen csikarták ki. De ez sem volt elég Gigi Becalinak.

Székelyhon

Életbe lépett a jogszabály: nem fizetik többé a betegszabadság első napját

Nem fizetik többé a betegszabadság első napját Romániában, az erről szóló sürgősségi kormányrendelet február elsején lépett hatályba.

`
Krónika

Leomlott a szilágycsehi református templom, megsérült egy rendőrnő, tetemes az anyagi kár

A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.

Krónika

Miért mondhatta Csíkszereda polgármestere, hogy az AUR „kihasználta” az adóemelés-ellenes tüntetést?

Heves indulatokat váltott ki a közösségi oldalakon Korodi Attilának, Csíkszereda polgármesterének az állásfoglalása, amelyben elfogadhatatlannak nevezte, hogy a szélsőséges Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) tüntetést szervezzen a városban.

Főtér

A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával

A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.

Ez is érdekelheti

Nagy verést kapott az éllovas, tizenegy csapat harcol a felsőházért

Újabb fordulót rendeztek a labdarúgó Szuperligában, ahol tovább sűrűsödött az élmezőny. Az éllovas Universitatea Craiova súlyos vereséget szenvedett, emellett továbbra is rendkívül szoros a küzdelem, tizenegy csapat pályázik a felsőházat érő helyekre.

Gólt nem láthatott a valamivel több mint félezer néző a forduló zárómeccsén (videóval)

Döntetlennel végződött a felsőházi rájátszás szempontjából kiemelt jelentőségű moldvai fociderbi. Az FC Botoșani már több mint 600 perce nem jegyzett találatot a labdarúgó Szuperligában, a Galaci Oțelul örülhetett a pontnak.

Elhagyta az FK Csíkszeredát a hátvéd

Távozik az FK Csíkszereda keretéből Maks Čelić – jelentette be hétfőn délután közösségi médiás felületén a klub. A tavaly augusztusban érkezett horvát hátvéd mindössze öt hónapot követően elköszön a piros-feketéktől.

Lebolondozta a sepsiszentgyörgyi játékvezetőt az FCSB mindenható ura

Nem tudta meglepni az FK Csíkszereda a hullámvölgyben levő FCSB-t, a fővárosiak három kudarc után a 2026-os év első győzelmét épp a székelyföldiek ellen csikarták ki. De ez sem volt elég Gigi Becalinak.

Ilyés Róbert sem a pályával, sem a játékvezetői ítéletekkel nem volt elégedett

Zord bukaresti időben, nehéz körülmények között szenvedett 1–0-s vereséget az FK Csíkszereda az FCSB otthonában. A találkozót követően a két együttes vezetőedzője és a Hargita megyeiek kapusa értékelte a mérkőzést.

A zord időjárással és a bajnokkal is megküzdött az FK Csíkszereda (videóval)

A szélsőséges időjárás ellenére igyekezett helytállni a román fővárosban az FK Csíkszereda, ám végül egygólos vereséget szenvedett a regnáló bajnok FCSB otthonában. A Hargita megyei gárda próbálkozott, de igazán nagy gólhelyzetet nem tudott kialakítani.

Megtáltosodott az UTÁ-nál a Sepsi OSK volt támadója

Sorra rúgja a kulcsfontosságú gólokat az Aradi UTA színeiben Marius Coman, aki a Sepsi OSK-nál jóval gyengébb mutatókkal rendelkezett.

Új taggal bővült az FK Csíkszereda igazgatótanácsa

Ülésezett az FK Csíkszereda labdarúgóklub igazgatótanácsa, amely új taggal bővült: Rancz Lajos, a Kézdivásárhelyi SE elnöke is csatlakozott a vezetőtestülethez.

A végjátékban fordított a sereghajtó ellen a Kolozsvári CFR (videóval)

Kétszer is hátrányba került hazai pályán a Bukaresti Metaloglobusszal szemben a Kolozsvári CFR, amely a végjátékban fordítani tudott, és újabb győzelmével folytatja a küzdelmet a felsőházi rájátszásba jutásért.

Három napon belül két fővárosi csapattal találkozik idegenben az FK Csíkszereda

Két idegenbeli mérkőzés vár három nap leforgása alatt az FK Csíkszeredára a labdarúgó Szuperligában: a piros-feketék az FCSB és a Bukaresti Metaloglobus ellen próbálnak pontokat szerezni.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!