Az 1. Liga vasárnapi mérkőzésén a hazaiak részéről Ashkovski vezető góljára a CFR az első félidő közepére hamar egyenlíteni tudott Michael Pereira találatával. A vezetést azonban már nem tudta átvenni, pedig erre megvolt az esélye, de Rondon és Golofca is kihagyták helyzeteiket.
Ellenben a Botoșani élt a lehetőségével,
Mihai Roman fejesével ismét a moldvaiaknál volt az előny. A kolozsváriak a végén egy pontot megmenthettek volna, de Costache közelről a kapusba lőtt.
Akárcsak a szeptember végi kupamérkőzésen, amikor 2–2-es eredmény után tizenegyesekkel maradt alul, ismét vesztesen hagyta el a botoșani-i pályát a kolozsvári csapat. Újabb idegenbeli bajnoki vereségével pedig
elveszítette első helyét a ranglistán, mivel a második vasárnapi mérkőzésen az Astra hazai pályán legyőzte a Craiovát.
Dan Petrescu együttesére kiemelt fontosságú összecsapás vár, csütörtökön 19.55-től a Celtic Glasgowot fogadja az Európa Liga zárófordulójában, és egy pontra van szüksége a tizenhatoddöntőbe jutáshoz.
FC Botoșani–Kolozsvári CFR 2–1 (1–1).
Gólszerzők: Ashkovski (14.), Roman (71.), illetve Pereira (21.).
Botoșani: Pap – Haruț, Miron, Chindriș, Țigănașu – Rodriguez, Papa, Roman (Moussa, 86.), Ebenhofer, Ashkovski (Patache, 79.) – Ofosu (Keyta, 69.). Edző: Marius Croitoru.
CFR: Fernandez – Peteleu, Cestor, Vinicius, Pașcanu – Itu (Păun, 60.), Hoban, Djokovic, Pereira (Costache, 75.), Golofca (Petrila, 81.) – Rondon. Edző: Dan Petrescu.
Vezette: Marcel Bîrsan (Bukarest).
Labdarúgó 1. Liga, 2019–2020-as szezon, alapszakasz, 20. forduló
| 2019. 12. 06., 20:30 | FCSB | Medgyesi Gaz Metan | 2–0 |
| 2019. 12. 07., 18:00 | Chindia Târgoviște | Jászvásári Poli | 2–1 |
| 2019. 12. 07., 20:30 | Nagyszebeni Hermannstadt | Bukaresti Dinamo | 4–2 |
| 2019. 12. 08., 17:30 | FC Botoșani | Kolozsvári CFR | 2–1 |
| 2019. 12. 08., 20:30 | Astra Giurgiu | Universitatea Craiova | 1–0 |
| 2019. 12. 09., 20:30 | FC Voluntari | FC Viitorul | 1–2 |
| 2019. 12. 10., 16:00 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK | Academica Clinceni | 4–0 |
Labdarúgó 1. Liga, 2019–2020-as szezon, alapszakasz
| M | GY | D | V | GK | P | ||
|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1. | Kolozsvári CFR | 26 | 15 | 7 | 4 | 51–16 | 52 |
| 2. | Universitatea Craiova | 26 | 14 | 4 | 8 | 41–28 | 46 |
| 3. | FC Botoșani | 26 | 12 | 9 | 5 | 36–30 | 45 |
| 4. | FCSB | 26 | 13 | 5 | 8 | 37–29 | 44 |
| 5. | Medgyesi Gaz Metan | 26 | 12 | 7 | 7 | 34–30 | 43 |
| 6. | Astra Giurgiu* | 26 | 13 | 6 | 7 | 38–29 | 42 |
| 7. | FC Viitorul | 26 | 11 | 7 | 8 | 44–29 | 40 |
| 8. | Bukaresti Dinamo | 26 | 10 | 4 | 12 | 37–41 | 34 |
| 9. | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK | 26 | 7 | 12 | 7 | 30–26 | 33 |
| 10. | Chindia Târgoviște | 26 | 6 | 7 | 13 | 29–47 | 25 |
| 11. | Nagyszebeni Hermannstadt | 26 | 5 | 10 | 11 | 26–44 | 25 |
| 12. | Jászvásári Poli | 26 | 5 | 7 | 14 | 26–40 | 22 |
| 13. | Academica Clinceni | 26 | 4 | 10 | 12 | 30–47 | 22 |
| 14. | FC Voluntari | 26 | 5 | 5 | 16 | 22–45 | 20 |
Négy mérkőzésre szóló eltiltással sújtotta a jégkorong Erste Liga fegyelmi testülete a Budapest Jégkorong Akadémia HC egyik játékosát, miután súlyos sportszerűtlenség történt a Gyergyói Hoki Klub elleni bajnokin.
Komoly összegeket ajánlottak külföldi klubok a Kolozsvári CFR két koszovói meghatározó játékosáért cserébe, akik nagy eséllyel elhagyják Daniel Pancu csapatát.
Átrepült a kerítésen és a háznak csapódott BMW-jével egy ittas sofőr karácsony első napjának hajnalán.
Két ukrán állampolgárságú nő karácsonyeste hatvanezer dollár elrejtett készpénzzel próbált belépni Romániába. A megtalált összeget a vámosok elkobozták, az elkövetőket pedig megbírságolták.
Két dokumentumot tartalmazó borítékot találtak a vajdahunyadi kastély Buzogány-tornyának tetejéről eltávolított, páncélos vitézt ábrázoló szobor lábai alatt – közölték a múzeumként működő kastély illetékesei.
További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!