A mérkőzést október 30-án kellett volna lejátszani az 5-ös csoport 8. fordulójában, de mivel az Astránál több játékos megfertőződött, a Giurgiu Megyei Közegészségügyi Igazgatóság nem adott engedélyt a találkozó lebonyolítására, így ezt kedden délután pótólták be.
A meccs első részében jól tartották magukat a kézdivásárhelyiek, de kevéssel a szünet előtt hátrányba kerültek. Fordulás után a hazaiak hamar ismét betaláltak, majd a 63. percben a harmadik góljukkal beállították a végeredményt.
Ezzel a vereséggel a KSE elszalasztotta esélyét, hogy fellépjen a dobogóra, továbbra is a negyedik helyen áll, egy pontra a harmadik Brassói SR Municipal mögött. Az idei utolsó fordulóban a háromszéki csapat szombaton 14 órától az éllovas Brassói Coronát fogadja.
Az első fordulók gyengébb teljesítménye miatt nincs edzőváltási hangulat Csíkszeredában. Az FK elnöke, Szondy Zoltán türelemre inti a szurkolókat. Kifejtette, a vezetőség bizalma töretlen a szakmai stáb felé.
Véget ért Anderson Ceará átigazolási huzavonája: az FK Csíkszereda előző idényének egyik legjobb játékosát csütörtök este bemutatta új klubja, az egyiptomi National Bank of Egypt SC.
Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Románia országos energiarendszere az egyik legnehezebb időszak küszöbén áll.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!