
A két csapat kedden késő délután találkozott egymással az alsóházi rájátszás 7. fordulójához tartozó mérkőzésen, amelyet egy héttel korábban kellett volna lejátszani, ám a gyulafehérvári együttesnél fellépett egészségügyi problémák miatt a rangadót el kellett halasztani.

Az összecsapás első nagy lehetőségét még a vásárhelyiek hagyták ki negyedóra lejártával Giosu révén, de ezután a vendégeknek jóval több gólhelyzetük volt, ezeket viszont a szünetig nem tudták értékesíteni.

A második félidő elején azonban már eredményesek voltak, az 52. percben Andrei Roșu szerzett vezetést az Unireának. Ezután két alkalommal is növelhették volna az előnyt, míg a másik oldalon Jorza elszalasztotta az egyenlítés esélyét. Alig két perccel később pedig a gyulafehérváriak eldöntötték a meccset, Răzvan Fetița nem hibázta el a befejezést.

A kétgólos győzelemmel a Gyulafehérvári Unirea két fordulóval az alsóház vége előtt bebiztosította az első helyét a csoportban, míg a Marosvásárhelyi SE-nek megszakadt az ötmeccses nyertes sorozata, és eldőlt, hogy csakúgy, mint tavaly, ismét a play-out második helyén végez.

| 2024. 05. 11. 18:00 | Kolozsvári Viitorul Kolozsvári Viitorul | Marosvásárhelyi SE Marosvásárhelyi SE | 1-4 |
| 2024. 05. 12. 18:00 | Gyulafehérvári Unirea Gyulafehérvár | Kudzsiri Metalurgistul Kudzsir | 2-2 |
| 2024. 05. 12. 18:00 | Alsógáldi Industria Alsógáld | Szászrégeni Avântul Szászrégen | 2-2 |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Gyulafehérvári Unirea Gyulafehérvár | 8 | 7 | 1 | 0 | 17-6 | 51 |
2 | Marosvásárhelyi SE Marosvásárhelyi SE | 8 | 6 | 0 | 2 | 18-5 | 43 |
3 | Kudzsiri Metalurgistul Kudzsir | 8 | 2 | 3 | 3 | 15-19 | 33 |
4 | Szászrégeni Avântul Szászrégen | 8 | 2 | 2 | 4 | 13-14 | 23 |
5 | Kolozsvári Viitorul Kolozsvári Viitorul | 8 | 3 | 0 | 5 | 11-19 | 16 |
6 | Alsógáldi Industria Alsógáld | 8 | 0 | 2 | 6 | 6-17 | 12 |

Új vezetőedzővel, hat nyári igazolással és a tavaly megszerzett élvonalbeli tapasztalattal vág neki a román labdarúgó Szuperligának a csíki együttes, amely hétfőn este Aradon, az újonc Corvinul ideiglenes otthonában kezdi meg a pontvadászatot.
Tizenhat év után ismét világbajnok Spanyolország. A 2026-os viadal döntőjében a címvédő Argentína mindvégig védekezett, de Ferran Torres hosszabbításban szerzett találata eldöntötte a finálét, így a spanyolok történetük második vb-címét ünnepelhették.
Egy 46 éves nő holttestére bukkantak péntek este a csíkszeredai Tudor Vladimirescu lakónegyedben található lakásán.
Hamisak azok az információk, amelyek szerint a polgároknak díjat kell fizetniük, vagy büntetőjogi szankciókkal kell számolniuk azért, mert saját kútjaik vizét használják – közölte a Román Vízügyi Hatóság (ANAR).
Báró Kemény János író, színházalapító, mecénás és közösségépítő köztéri mellszobrának felavatásával, kiállításmegnyitókkal, könyvbemutatókkal ünnepelték szombaton Marosvécsen az Erdélyi Helikon megalakulásának centenáriumát.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!