„Döntött az UEFA a Budapest Honvéd óvásáról, hiába a botrányos craiovai mérkőzés, az európai szövetség elutasította klubunk beadványát, és a pályán elért eredményt hagyta jóvá” – olvasható a budapesti klub honlapján megjelent közleményben. Az európai szövetség fegyelmi bizottsága hétfőn késő délután tárgyalta a Honvéd óvását, amely hiába reménykedett abban, hogy zöld asztalnál elérheti a továbbjutást, mert elutasították azt, és azzal indokolták, hogy
meglátásuk szerint nem történt olyan esemény, amely befolyásolta volna a mérkőzés végkimenetelét.
A Craiovánál túl szigórúnak tartják a három zártkapus meccset, főleg úgy, hogy már szombattól elkezdték a jegyárúsítást a csütörtöki, AEK Athén elleni hazai odavágóra a harmadik selejtezőkörben. Éppen ezért fellebbeznek az ítélet ellen, és bíznak abban, hogy enyhébb büntetést kapnak, legalább a görögök elleni találkozón lehetnek nézők.
Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.
Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.
Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.
Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!