A hazai labdarúgó másodosztályban a 2024–2025-ös idénytől először indult 22 együttes a korábbi években megszokott 20 helyett. Nemrég azonban eggyel kevesebb csapat maradt a mezőnyben, miután a sereghajtó Viitorul Pandurii Târgu Jiu csődöt jelentett és kénytelen volt visszavonulót fújni.
További három klub szintén nagy pénzügyi gondokkal küzd és komoly esély van arra, hogy kövessék a példájukat.
A CS Mioveni, a CSM Focșani és a Sellenberki SK került ebbe a helyzetbe, miután a helyi önkormányzatok azt fontolgatják, hogy elzárják a pénzcsapot, és már nem fogják támogatni a csapatokat.
Mivel ezek a klubok szinte kizárólag közpénzből működnek, amennyiben a folytatásban erre már nem számíthatnak, nem tudják kifizetni a játékosaikat, így könnyen elképzelhető, hogy visszalépnek a 2. Ligától, de akár a megszűnés is fenyegeti őket.
„A 2. Ligában vannak olyan csapatok, amelyeknél nagy a baj, mert azt az információt kapták a helyi hatóságoktól, hogy megvonják a pénzügyi támogatást, így fennáll a veszélye annak, hogy néhányan még a télen egyszerűen eltűnjenek. Közülük a Focșani az egyik, a Mioveni-nél tudjuk, hogy nem kapnak finanszírozást, és a Sellenberknél sem.
– nyilatkozta a Digi Sportnak Emilian Hulubei, a hazai labdarúgók érdekvédelmi szervezetének (AFAN) vezetője.
Mindhárom érintett együttes nagyon gyengén teljesít a bajnokságban, 13 fordulót követően a ranglista végén helyezkednek el, a Sellenberk a 18., a Focșani a 19., a Mioveni a 20. helyen áll.
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | FK Csíkszereda FK Csíkszereda | 12 | 10 | 1 | 1 | 26-9 | 31 |
2 | Bukaresti Steaua Steaua | 13 | 7 | 6 | 0 | 16-4 | 27 |
3 | Resicabányai CSM Resica | 13 | 7 | 3 | 3 | 20-15 | 24 |
4 | Bukaresti Metaloglobus Metaloglobus | 12 | 7 | 2 | 3 | 20-12 | 23 |
5 | FC Voluntari Voluntari | 12 | 6 | 4 | 2 | 17-9 | 22 |
6 | Ceahlăul Piatra Neamţ Ceahlăul | 12 | 6 | 2 | 4 | 19-15 | 20 |
7 | FC Argeș Pitești FC Argeș | 13 | 5 | 5 | 3 | 13-9 | 20 |
8 | CS Afumaţi Afumaţi | 12 | 6 | 2 | 4 | 14-12 | 20 |
9 | Vajdahunyadi Corvinul Corvinul | 12 | 6 | 2 | 4 | 13-11 | 20 |
10 | Metalul Buzău Metalul Buzău | 13 | 5 | 3 | 5 | 17-13 | 18 |
11 | Concordia Chiajna Chiajna | 12 | 5 | 2 | 5 | 16-16 | 17 |
12 | FC U Craiova 1948 FC U Craiova | 13 | 4 | 5 | 4 | 12-16 | 17 |
13 | CSM Slatina Slatina | 12 | 4 | 4 | 4 | 20-13 | 16 |
14 | Újszentesi SK Újszentesi SK | 13 | 4 | 3 | 6 | 12-16 | 15 |
15 | Chindia Târgoviște Chindia | 12 | 4 | 2 | 6 | 15-15 | 14 |
16 | Nagyváradi Bihar FC Bihar FC | 12 | 3 | 2 | 7 | 11-16 | 11 |
17 | Nyárádtői Unirea Nyárádtő | 12 | 2 | 5 | 5 | 7-13 | 11 |
18 | Sellenberki SK Sellenberk | 12 | 2 | 4 | 6 | 11-14 | 10 |
19 | CSM Focşani CSM Focşani | 13 | 3 | 1 | 9 | 7-17 | 10 |
20 | 12 | 2 | 2 | 8 | 5-18 | 8 | |
21 | AFC Câmpulung Muscel Câmpulung | 13 | 2 | 0 | 11 | 6-34 | 6 |
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!