A Gorj megyei bíróság hétfőn úgy határozott, hogy felszámolja a súlyos anyagi gondokkal küzdött klubot, amely 2018-tól szerepelt a másodosztályban. A Viitorul Pandurii a bajnokság hétvégi 10. fordulójában a Nyárádtői Unireát kellett volna fogadja, de a döntés következtében már nem tudja folytatni a tevékenységét. A csapat szakmai stábjának tagjai és a játékosok szabadon igazolhatók lesznek, és aláírhatnak bármelyik másik együtteshez, annak ellenére, hogy az átigazolási időszak már korábban véget ért.
A zsilvásárhelyiek kilenc forduló alatt mindössze egy pontot gyűjtöttek a 2. Liga idei szezonjában, és a szabályzat szerint az eddigi eredményeiket törlik.
Ez azt jelenti, hogy nyolc csapat is elveszíti azt a három pontot, amit a Viitorul Pandurii ellen szerzett. Köztük van az éllovas FK Csíkszereda is, amely a második játéknapon 4–1-re nyert idegenben.
Az egyetlen együttes, amely kisebb előnyt élvez, az a Nagyváradi FC Bihor, mivel csak egy egységet veszít el, 0–0-s döntetlent játszott a Viitorullal.
A Viitorul Pandurii az előző fordulóban nem jelent meg a Sellenberki SK elleni idegenbeli mérkőzésen, amelyet töröltek a programból, és ezt zöld asztalnál 3–0-ra elveszítették.
A bajnokság 21 csapattal folytatódik, az alapszakasz hátralévő részében pedig mindegyik fordulóban egy gárda szabadnapos lesz, amely a zsilvásárhelyiekkel kellett volna találkozzon.
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | FK Csíkszereda FK Csíkszereda | 9 | 8 | 1 | 0 | 18-6 | 25 |
2 | Bukaresti Steaua Steaua | 10 | 5 | 5 | 0 | 9-4 | 20 |
3 | Resicabányai CSM Resica | 10 | 6 | 2 | 2 | 16-13 | 20 |
4 | Ceahlăul Piatra Neamţ Ceahlăul | 10 | 5 | 2 | 3 | 14-11 | 17 |
5 | Bukaresti Metaloglobus Metaloglobus | 9 | 5 | 1 | 3 | 17-12 | 16 |
6 | FC Voluntari Voluntari | 10 | 4 | 4 | 2 | 12-8 | 16 |
7 | CS Afumaţi Afumaţi | 9 | 5 | 1 | 3 | 11-8 | 16 |
8 | CSM Slatina Slatina | 9 | 4 | 3 | 2 | 18-6 | 15 |
9 | FC Argeș Pitești FC Argeș | 10 | 4 | 3 | 3 | 10-8 | 15 |
10 | Újszentesi SK Újszentesi SK | 10 | 4 | 2 | 4 | 11-11 | 14 |
11 | FC U Craiova 1948 FC U Craiova | 10 | 3 | 5 | 2 | 8-9 | 14 |
12 | Metalul Buzău Metalul Buzău | 10 | 4 | 1 | 5 | 15-13 | 13 |
13 | Vajdahunyadi Corvinul Corvinul | 8 | 4 | 1 | 3 | 8-6 | 13 |
14 | Nagyváradi Bihar FC Bihar FC | 9 | 3 | 1 | 5 | 10-10 | 10 |
15 | Sellenberki SK Sellenberk | 9 | 2 | 3 | 4 | 11-9 | 9 |
16 | Chindia Târgoviște Chindia | 9 | 3 | 0 | 6 | 11-13 | 9 |
17 | Concordia Chiajna Chiajna | 9 | 2 | 2 | 5 | 9-15 | 8 |
18 | Nyárádtői Unirea Nyárádtő | 9 | 1 | 4 | 4 | 5-10 | 7 |
19 | CSM Focşani CSM Focşani | 10 | 2 | 1 | 7 | 4-13 | 7 |
20 | AFC Câmpulung Muscel Câmpulung | 10 | 2 | 0 | 8 | 4-27 | 6 |
21 | 9 | 1 | 2 | 6 | 3-12 | 5 |
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!