A Sepsi OSK kettős emberhátrányban harcolt ki döntetlent a Petrolullal szemben szombaton este. A meccs 25. percében villant először a piros lap, amikor Kallaku a középpályán labdaszerzési kísérlet közben feleslegesen lépte le Keita vádliját. Sebastian Colțescu rögtön tusolni küldte az albán középpályást, akinek játékát a piros lap miatt három fordulón át kell nélkülöznie a Sepsinek, leghamarabb december elején térhet vissza a Rapid elleni hazai bajnokin. Emellett 5000 lejes pénzbírságot is kapott.
Jóval kevesebbel úszta meg Marius Coman, a Vajdahunyadtól érkezett támadó a 39. percben egy labdakirúgás közben lépett oda a Petrolul kapusának, Zimának. Tettéért sárga lapot kapott, ám korábban már egy szabálytalanságért figyelmeztette Colțescu, így a támadó kettős emberhátrányban hagyta csapatát. A fegyelmi bizottság, ahogy várható volt, csak egy fordulóra tiltotta el, így csak a jászvásári kiszállást kell kihagynia, a kasszába pedig 740 lejt kell majd befizetnie.
A Szuperliga 16. fordulójában, szombaton 13.30-kor a Jászvásári Poli vendége lesz az OSK, amelyen Valentin Suciu vezetőedző Mino Sotára sem számíthat, hiszen a japán játékmester a Petrolul ellen összeszedte szezonbeli negyedik sárga lapját, emiatt egy meccset nem játszhat.
| 2024. 11. 08. 18:00 | Galaci Oțelul Oțelul | FC Botoșani Botoșani | 0-0 |
| 2024. 11. 08. 21:00 | Bukaresti Dinamo Dinamo | Kolozsvári CFR Kolozsvári CFR | 1-1 |
| 2024. 11. 09. 13:30 | Jászvásári Poli Jászvásár | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK | 1-2 |
| 2024. 11. 09. 18:15 | Universitatea Craiova U Craiova | FC Hermannstadt Hermannstadt | 3-1 |
| 2024. 11. 09. 21:00 | Bukaresti Rapid Rapid | Aradi UTA UTA | 2-0 |
| 2024. 11. 10. 18:00 | Unirea Slobozia Slobozia | Konstancai Farul Farul | 0-1 |
| 2024. 11. 10. 21:00 | Kolozsvári U Kolozsvári U | FCSB FCSB | 1-2 |
| 2024. 11. 11. 18:00 | Gloria Buzău Gloria | Petrolul Ploiești Petrolul | 0-1 |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Kolozsvári U Kolozsvári U | 15 | 8 | 6 | 1 | 23-10 | 30 |
2 | Bukaresti Dinamo Dinamo | 15 | 6 | 6 | 3 | 24-17 | 24 |
3 | Kolozsvári CFR Kolozsvári CFR | 14 | 6 | 5 | 3 | 25-18 | 23 |
4 | Petrolul Ploiești Petrolul | 15 | 5 | 8 | 2 | 17-13 | 23 |
5 | Universitatea Craiova U Craiova | 15 | 5 | 7 | 3 | 23-15 | 22 |
6 | FCSB FCSB | 14 | 5 | 6 | 3 | 18-16 | 21 |
7 | Bukaresti Rapid Rapid | 15 | 4 | 8 | 3 | 18-15 | 20 |
8 | Jászvásári Poli Jászvásár | 15 | 6 | 2 | 7 | 16-21 | 20 |
9 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK | 15 | 5 | 4 | 6 | 20-19 | 19 |
10 | Galaci Oțelul Oțelul | 14 | 4 | 7 | 3 | 12-11 | 19 |
11 | Aradi UTA UTA | 15 | 4 | 6 | 5 | 14-15 | 18 |
12 | Unirea Slobozia Slobozia | 15 | 5 | 3 | 7 | 14-19 | 18 |
13 | Konstancai Farul Farul | 15 | 4 | 5 | 6 | 16-23 | 17 |
14 | Gloria Buzău Gloria | 15 | 3 | 4 | 8 | 16-25 | 13 |
15 | FC Hermannstadt Hermannstadt | 15 | 3 | 4 | 8 | 16-26 | 13 |
16 | FC Botoșani Botoșani | 14 | 3 | 3 | 8 | 13-22 | 12 |
Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.
Megszakadt a Szatmárnémeti VSK nyeretlenségi sorozata, Ilyés Róbert vezetésével a csapat megszerezte első győzelmét a labdarúgó 2. Ligában. A szatmáriak hazai pályán 2–0-ra győzték le a Sellenberk együttesét, és elkezdték a felzárkózást.
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!