Hirdetés

Elszalasztotta a győzelmet az FCSB

Nem tudták megőrizni a kétgólos előnyt. Korábbi felvétel
Fotó: Facebook/FCSB

Kétgólos előnyben volt, mégsem tudott nyerni az FCSB a skót Aberdeen vendégeként. Döntetlen lett a vége, ezzel mégis kedvező helyzetből várja a hazai visszavágót a labdarúgó Európa Liga play-off körében.

Kiválóan indult a csütörtök esti összecsapás a bukaresti együttes számára, amely az első helyzetét kihasználta, félórát követően Bîrligea góljával megszerezte a vezetést.

A szünet előtt viszont Cisotti nehéz helyzetbe hozta a csapatát, meggondolatlan belépőjével egyből piros lapot kapott,

így a román bajnok a teljes második félidőt emberhátrányban játszotta le.

Hirdetés

A kiállítás azonban nem zavarta meg az FCSB-t, kevéssel a fordulás után a szünetben becserélt Olaru megduplázta az előnyt. A skótok minden erejükkel támadásba lendültek, a 61. percben sikerült nekik a szépítés, majd hajtottak az egyenlítésért is.

A vendégek nem tudták kihúzni a végéig, a rendes játékidő lejárta előtt az Aberdeen szöglet után döntetlenre mentette a mérkőzést,

a 2–2-es végeredménnyel a főtáblára jutó gárda kiléte jövő héten Bukarestben dől el.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Testi sértés miatt ítélték el a Sepsi OSK volt hálóőrét

Három év börtönbüntetést kapott Răzvan Began, a Sepsi OSK korábbi kapusa. A 29 éves labdarúgó ügye testi sértés miatt került a bíróságra, az ítélet egyelőre nem jogerős.

Lebolondozta a sepsiszentgyörgyi játékvezetőt az FCSB mindenható ura

Nem tudta meglepni az FK Csíkszereda a hullámvölgyben levő FCSB-t, a fővárosiak három kudarc után a 2026-os év első győzelmét épp a székelyföldiek ellen csikarták ki. De ez sem volt elég Gigi Becalinak.

Székelyhon

Életbe lépett a jogszabály: nem fizetik többé a betegszabadság első napját

Nem fizetik többé a betegszabadság első napját Romániában, az erről szóló sürgősségi kormányrendelet február elsején lépett hatályba.

`
Krónika

Miért mondhatta Csíkszereda polgármestere, hogy az AUR „kihasználta” az adóemelés-ellenes tüntetést?

Heves indulatokat váltott ki a közösségi oldalakon Korodi Attilának, Csíkszereda polgármesterének az állásfoglalása, amelyben elfogadhatatlannak nevezte, hogy a szélsőséges Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) tüntetést szervezzen a városban.

Krónika

Víz és csatornázás nincs, de a polgármester helikopterrel furikázik az egyik erdélyi faluban

Sajátos ellentétre derült fény a 166 fős lakosságú Krassó-Szörény megyei Temesfőn: miközben az alapvető szolgáltatások is hiányoznak, a polgármester luxus közlekedési eszközt használ.

Főtér

A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával

A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.

Ez is érdekelheti

Jól ismeri ellenfelét az Európa-liga rájátszásában a Ferencváros

A bolgár Ludogoreccel játszik a nyolcaddöntőbe jutásért a magyar bajnok Ferencváros a labdarúgó Európa-liga rájátszásában.

A legrosszabbkor bukta el veretlenségét az FTC, az FCSB számára véget ért az Európa-liga

Az Európa-liga főtáblájának zárófordulójában az FCSB és a Ferencváros sorsa is eldőlt: a bukarestiek hiába harcoltak ki döntetlent a Fenerbahce ellen, míg a magyar regnáló bajnok a legrosszabb pillanatban szenvedett vereséget.

Amire nincsenek szavak: szurkolói tragédiák a lelátón és azonkívül

Az egész országot megrázta a hír, miszerint hét görög, PAOK-szurkoló közlekedési balesetben elhunyt Temes megyében. A futballtörténelem nem mentes a tragédiáktól, a balesetek mellett a stadionkatasztrófák is szedik az áldozatokat.

Marius Corbu a Ferencváros játékosa – hivatalos

A Ferencváros hétfőn késő délután a hivatalos honlapján bejelentette, hogy szerződtette a magyar-román kettős állampolgársággal rendelkező Marius Corbut.

Chivu csapatának meccsén bíráskodik Kovács István a BL-ben

Újabb megbízatást kapott Kovács István a labdarúgó Bajnokok Ligája főtábláján, az utolsó fordulóban a Borussia Dortmund és az Inter párharcát vezeti.

A Ferencvároshoz igazolhat Marius Corbu

Sajtóértesülések szerint megszületett az egyezség a ciprusi APOEL és a Ferencváros között, így Marius Corbu a magyar bajnoknál folytathatja, amely hamarosan hivatalosan is bejelenti a leigazolását.

Hazai közönség előtt játszanak barátságos meccseket tavasszal a magyarok

A magyar labdarúgó-válogatott Szlovéniával és Görögországgal játszik barátságos mérkőzést márciusban.

Őrzi veretlenségét az FTC, simán kikapott Zágrábban az FCSB

Hét forduló elteltével továbbra is veretlen a Ferencvárosi TC a labdarúgó Európa-liga főtábláján, míg az FCSB nem tudta borítani a papírformát, és vereséget szenvedett a Dinamo Zagreb otthonában.

Az isztambuli katlanban fújja a sípot Kovács István

Újabb érdekfeszítő párharcra delegálták a nagykárolyi játékvezetőt a labdarúgó Bajnokok Ligája főtábláján.

Bucsi Imre László: az ember, amikor kimegy a pályára zászlóval a kezében, felelősséget vállal

Közel 20 esztendeje bíráskodik, 14 éve pedig a román élvonalban tevékenykedik a sepsiszentgyörgyi Bucsi Imre-László partjelző. A civilben testnevelő tanárként dolgozó háromszéki bírót kérdeztük hivatásáról, annak árnyoldalairól és élményeiről.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!